2018. október 4. csütörtök

okt. 4
19:12
Soron kívül utalt ki családjának önkormányzati lakást a tiszafüredi polgármester (ATV)
A saját családjának utalt ki lakást Tiszafüred fideszes polgármestere. Erről egyedül döntött, a képviselőket nem is tájékoztatta. A testületi ülésen most azt mondta, hogy nagyon rossz körülmények között élt a beteg nagymamája, ezért kaphatott lakást, amelybe egyébként később a szülei is beköltöztek.
okt. 4
19:12
ITM-államtitkár: a versenyképesség erősítését célzó bejelentések várhatók (AQUA)
A versenyképességet jelzi a foglalkoztatottság is, ezért ennek növelésére törekszik a kormány, és az elmúlt években jelentősen, mintegy 800 ezerrel nőtt a munkában állók száma.
okt. 4
19:12
Frissen és üdén érkezett a Lexus RC Párizsba (Autónavigátor)
A Lexus standja Párizsban idén a kupékról szól, az LC újabb különkiadása mellett az RC frissített kivitele a sztár, mely nagyobb testvéréhez hasonul.
okt. 4
19:12
Rengeteg pénzt nyerek rendelőintézet-fejlesztésére (HírTV)
Két pályázaton összesen 400 millió forintot nyert a pécsi önkormányzat.
okt. 4
19:15
Hajnal Gabriella: a szülők nyomására terheli túl az iskola a diákokat (Infostart)
Sokkal hatékonyabb a tankerületi rendszer a korábbi központi intézményi fenntartói formánál: rendezte az anyagi problémákat, igyekszik minden diáknak ugyanazokat a lehetőségeket biztosítani – jelentette ki az InfoRádióban a Klebelsberg Központ elnöke. Az új nemzeti Alaptanterv egyik fontos célja, hogy a diákok olyan tudást kapjanak, amelyet a későb
okt. 4
19:15
Hosszú Katinka: 400! (Sport365)
Elképesztő diadalmenet!
okt. 4
19:18
Mölltal: péntektől ismét síelhető a gleccser (Síelők)
A szeptember elejei enyhe időjárás miatt szeptember 17-től le kellett zárni a gleccser pályáit. Nemcsak a hobbisíelőknek, hanem a tréningezni vágyó versenyzőknek is más gleccsereket kellett keresniük a szeptember végi síeléshez. A jó hír, hogy péntektől, egyelőre 1 pályával, de ismét kinyit a gleccser.
okt. 4
19:18
Mi történt? Cher házánál hatalmas mennyiségű drogot találtak (Femcafe)
A rendőrök megszállták az énekesnő házát.
okt. 4
19:18
A közép-kelet-európai finomítói árrések zuhannak a magasabb nyersolajárak miatt (NRGreport)
A legfrissebb számok azt mutatták, hogy a kedvező nyári európai finomítói környezetet jóval gyengébb szeptember követte. A rövid távú nyersolaj áremelkedés a közép-kelet-európai finomító ágazatot negatívan érinti, mivel nő a finomítás költsége és a magas termékárak fékezhetik a fogyasztói keresletet, így a finomítói és petrolkémiai marzsok is vissz
okt. 4
19:18
Tönkretették a turisták a híres nyaralóhelyet – most lezárják a Maya-öblöt, talán örökre (SzMo)
Leonardo DiCaprio fiatalkorának egyik leghíresebb filmjét, a Partot forgatták itt, Thaiföldön.
okt. 4
19:24
Bezáratott négy gyógyszertárat az Ogyéi (ATV)
Négy gyógyszertárat bezáratott az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) - számolt be több sajtóorgánum csütörtökön.
okt. 4
19:24
Megszerezte Hosszú Katinka a 400. világkupa érmét (SzMo)
A Duna Arénában rendezett világkupa futamon győzte le riválisát az Iron Lady.
okt. 4
19:30
Nem örülnek a tőzsdék a kamatoknak, elszállt a Konzum (Privátbankár)
Nagyot estek a tőzsdék, főleg az USA-ban, miután a kamatemelések folytatódása biztosnak látszik, 2011 óta nem volt ilyen magas a tíz éves kötvény hozama. A BUX megúszta minimális eséssel, a Mol emelkedése megtartotta. Óriásit emelkedett a Konzum.
okt. 4
19:30
A NATO is figyelmeztette Oroszországot (Portfolio)
A NATO tagországok védelmi miniszterei kétnapos Brüsszeli tanácskozásukon egyebek mellett a szövetség védelmi és elrettentő képességeinek további erősítésében egyeztek meg, Oroszországot nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeinek...
okt. 4
19:36
Kitört a lakáshitelláz Magyarországon (Infostart)
Soha nem vett még fel a magyar annyi lakáshitelt, mint idén. A számok meghaladják a válság kitörésének évében látott csúcsértéket.
okt. 4
19:36
A Mol kivételével gyengültek a vezető részvények (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 66,21 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel, 37 146,73 ponton zárt csütörtökön.
okt. 4
19:36
Jókora kerülőre kell számítani a Déli pályaudvar bezárása miatt (ATV)
Mától két hétig karbantartás miatt zárva lesz a Déli pályaudvar. A Déli bezárása elsősorban azokat az utasokat érinti kényelmetlenül, akik Buda belseje felé mennének tovább. Külön vonatpótlás ugyanis nincs, ezért az utasok csak jókora kerülővel, és jóval hosszabb idő alatt jutnak el a céljukhoz. Részletek a videóban.
okt. 4
19:36
Vona telefonon kérte számon az újságírókat (HírTV)
Azokat hívta fel, akik, ahogy fogalmazott, valótlanságot állítottak róla.
okt. 4
19:36
Szijjártó elhíresült CNN-interjújával kampányol a Fidesz (Tiszta Jövő)
Magyar felirattal látható a külügyminiszter interjúja.
okt. 4
19:36
Megjelent Buli Dorina új dala – egy nap után majdnem 100 ezer megtekintésnél jár (SzMo)
Ismét egy romantikus számot dolgozott fel a fiatal énekesnő.
okt. 4
19:36
Terhes barátnője kérte, hogy hízzon vele – az interneten könyörgött segítségért a férfi (SzMo)
Az internetezőket eléggé megosztotta a kérdés.
okt. 4
19:42
Eljátszotta a saját halálát: ennél bizarrabb lánykérés még biztosan nem volt (Blikk)
Egy fülöp-szigeteki férfi érdekes módját választotta a lánykérésnek. Annyira megijesztettea barátnőjét, hogy az percekig csak sírt.
okt. 4
19:42
Vége a titkolózásnak: Kislányt hord szíve alatt a gyönyörű műsorvezető (Femcafe)
A fiatalok videóban jelentették be az örömhírt.
okt. 4
19:42
Csak a lábáról posztol fotókat, milliomos lett belőle az Instagramon (SzMo)
A 49 éves nőnek szó szerint a lába előtt hevernek a rajongói.
okt. 4
19:45
Változtatnának az idegennyelv-oktatás rendszerén (Infostart)
Bemutatták az idegennyelv-oktatást vizsgáló kutatás eredményeit. Hamarosan a kormány elé kerül az idegennyelv-stratégiáról szóló javaslat is.
okt. 4
19:48
Nagyon megbüntették a fejbe dobott magyar focista klubját (Sport365)
Elképesztő mennyiségű rakétát, fáklyát és füstbombát vetettek be az ultrák.
okt. 4
19:54
Rossz bőrben vannak a magyar dolgozók – adómentessé tennék az egészségügyi szolgáltatást (Privátbankár)
A szakminisztériumoktól kéri a legnagyobb hazai magánegészségügyi szolgáltatókat tömörítő egyesület, hogy a kormányzat teremtse meg annak a jogi kereteit, hogy a dolgozóknak nyújtott egyes egészségügyi szolgáltatásokat köztehermentesen finanszírozhassák a munkaadók. A kormányzat már 2016-ban foglalkozott ezzel a lehetőséggel, amikor jogszabálymódos
okt. 4
20:00
A legkisebb is számít: hörcsögöt mentettek a tűzoltók Újfehértón (Blikk)
Újfehértó – Aprócska rágcsálót sikerült kimenteniük a tűzoltóknak annak a kocsinak a roncsaiból, amely Újfehértónál sodródott az árokba.
okt. 4
20:00
Szijjártó: Ez hülyeség, nonszensz, amiről beszélnek (HírTV)
Ukrajna megfélemlítés céljából telepít rendőri és katonai erőket Kárpátaljára – erről Szijjártó Péter beszélt csütörtökön a Hír TV-ben.
okt. 4
20:00
Szalma György: Üres templomból teli mecset: ez az élet rendje (Tiszta Jövő)
A muszlimok elfoglalják azokat a tereket, ahonnan az európaiak már kivonultak.
okt. 4
20:00
Tagadja a kórház, hogy bármi közük lenne a kirúgott szívsebész elhunyt pácienséhez (SzMo)
Állítólag a beteg még a kórház nyilvántartásában sem szerepelt.
okt. 4
20:06
Nem teljesítettek jól az európai tőzsdeindexek (ProfitLine)
Csökkenéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön, a kockázatvállalási hajlandóságot végképp letörte a tengerentúli piacok gyengülése. A részvényvásárlási hajlandóságot szerte a világon jelentősen megnyirbálta az amerikai államkötvényhozamok jelentős emelkedése.
okt. 4
20:06
Egyre nagyobb az esés Amerikában (Portfolio)
Jelentős esést mutatnak az amerikai tőzsdeindexek azt követően, hogy az amerikai 10 éves államkötvény hozama 7 éves csúcsra emelkedett.Nincs megnyugvás 2018.10.04 19:51A Dow közel 350 pontos esést is mutatott, jelenleg 320 pontos mínuszban...
okt. 4
20:06
Életét vesztette egy amerikai katona Afganisztánban (ATV)
Életét vesztette csütörtökön harc közben egy amerikai katona Afganisztánban - tudatta a NATO vezette afganisztáni Eltökélt Támogatás misszió, amely közleményében nem tért ki arra, hogy hol és milyen körülmények között történt a tragédia.
okt. 4
20:06
Két olyan magángép is Londonba ment, ami már szállította Orbánt (444.hu)
A Garancsi-féle és a Csányi-féle gép is a Chelsea–MOL-Vidi meccsre mehetett.
okt. 4
20:06
Kultúrharc Európában? (HírTV)
Kultúrharc nem Magyarországon, hanem Európában van, mondja Orbán Viktor.
okt. 4
20:06
8 példa, miért ne hazudj a posztjaidban, mert a végén biztos lebuksz majd (SzMo)
Sok mindenre képesek az emberek néhány lájkért... Csak az a kínos, ha kiderül az igazság.
okt. 4
20:12
Ne habozzon, küldje be most esküvői fotóját, és nyerjen a Blikkel! (Blikk)
Magyarország – Hajrájához ért esküvői nyereményjátékunk, már csak pénteken délig játszhatnak a szuper ajándékért!
okt. 4
20:12
Sikeresen landolt a Szojuz MSZ-08 (HírTV)
A Nemzetközi Űrállomásról visszatérő űrkapszulából biztonságban evakuálták a három űrhajóst.
okt. 4
20:12
Csak hajat akart vágatni a nő, brutális, amit művelt vele a fodrász! (Femcafe)
A barátai nem ismertek rá, mikor kijött a szalonból.
okt. 4
20:18
Mindene odalett: másnak akart segíteni, ám porig égett a háza a szigetszentmiklósi polgárőrnek (Blikk)
Kutyatámadáshoz riasztották a szigetszentmiklósi polgárőrt, ám mire hazaért, porig égett a háza.
okt. 4
20:18
Ez nagyon kínos: lopással vádolták meg a világhírű zenekart (Blikk)
A népszerű Black Eyed Peas zenekar még augusztus végén jelentkezett egy új dallal, ám nagyon úgy tűnik, hogy a slágergyanús szerzemény körül valami nagyon nincs rendben.
okt. 4
20:18
Nagy-Britannia súlyosan megfizet a Brexit miatt (Portfolio)
A Nissan japán autóipari óriáscég szerint súlyos következményei lennének, ha Nagy-Britannia nem jutna megállapodásra az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) utáni időszak kereskedelmi feltételrendszeréről. A Nissan...
okt. 4
20:18
Pence: Kína beavatkozik az amerikai belpolitikába (ATV)
Mike Pence amerikai alelnök azzal vádolta csütörtökön Kínát, hogy az időközi választások közeledtével beavatkozik az Egyesült Államok belpolitikájába, és aláássa Donald Trump elnök tekintélyét.
okt. 4
20:21
Chelsea-Vidi: kezdőcsapatok (Sport365)
Folyamatosan mennek a jegyekért a Vidi-szurkolók - képek
okt. 4
20:24
L. Simon: Káslernek lehet teljesen más a koncepciója, mint Balognak volt (ATV)
A képviselő Prőhle Gergely távozása kapcsán arról beszélt, hogy a Fidesz nagy és széles párt, ezért elférnek benne eltérő felfogások.
okt. 4
20:24
Összefog az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum az európai ügyészséghez való csatlakozásért (Igényesférfi.hu)
Azért kell csatlakoznia Magyarországnak az európai ügyészséghez, mert jelenleg az uniós források nem jutnak el az emberekhez, a pénzt „Orbánék ellopják” – mondja az ellenzék.
okt. 4
20:24
Kiderült, hogy milyen nemű lesz Tücsiék kisbabája (SzMo)
Tücsi legjobb barátnője babaváró bulit szervezett nekik, ott derült fény a titokra.
okt. 4
20:26
Fidesz: A magyar ellenzéki EP-képviselők már választottak és a bevándorláspárti oldalra álltak (Igényesférfi.hu)
Ujhelyi István, Szanyi Tibor, Niedermüller Péter, Molnár Csaba, Jávor Benedek és Meszerics Tamás EP-képviselők legkevesebb 16 alkalommal szavaztak meg olyan bevándorláspárti javaslatot az EP-ben, amelyek mind arra irányultak, hogy még több migránst hozzanak be Európába – jelentette ki Hidvéghi Balázs.
okt. 4
20:30
Újabb pofont emleget Szanyi Tibor: csökkentheti a magyar áfát az Európai Parlament (Blikk)
Huszonöt százalékban maximalizálná az általános forgalmi adó legmagasabb kulcsát a tagállamokban az Európai Parlament Szanyi Tibor (62) MSZP-s EP-képviselő javaslatára.

Keresés