Erősödéssel vágtak neki a szerdai kereskedésnek a tengerentúli tőzsdék, miután a befektetők az összességében kedvező makroadatoknak és a Fed elnök pozitív hangvételű nyilatkozatának örültek, a zárásra bár alábbhagyott a lendület...
A vállalatok többségének nem megfelelő a technológiai felkészültsége az adókockázatok kezelésére – derül ki az EY globális kutatásából. A cégeknek komoly nehézséget jelent a digitális ismeretekkel rendelkező pénzügyi szakemberek megszerzése, akiknek a jövőben érteniük kell a mesterséges intelligencia használatához is. A hagyományos szakmai ismerete
Egy kisgyerekes anyuka életét mentette meg Kate Winslet és Leonardo DiCaprio. Az angol Gemma Nuttalról most derült ki, hogy öt éve kezdődött rákja nem újult ki, teljesen egészséges. A várandós, brit Gemma Nuttalnál öt éve, az első ultrahangvizsgálaton derült ki, hogy a petefészekrák legagresszívabb fajtájában szenved. Azt mondta, inkább meghal, mi
Benyújtott egy törvényjavaslatot Bernie Sanders az amerikai nagybankok szétdarabolására - írja a Hill. A törvényjavaslat arra kötelezné az amerikai kormányt, hogy feldaraboljon minden olyan bankot, amelynek nagyobb teljes kitettsége van...
Milliárdokat spórol meg a befektetőknek az alapkezelői piacon látható árháború, az aktívan kezelt alapok kénytelenek díjat csökkenteni, ha nem akarnak nagyobb tőkekivonást elszenvedni a passzívan kezelt társaik javára. A Morningstar...
Diabétesz oktatási program indult Magyarországon öt általános iskolában. A program célja, hogy felhívja a gyerekek, a szülők és a tanárok figyelmét a cukorbetegséggel kapcsolatos ismeretekre, illetve, hogy segítse a cukorbeteg gyermekek iskolai integrációját. A KiDS programot a Nemzetközi Diabétesz Szövetség hozta létre, Magyarországon a Sanofi gyó
Új börtön épül Kiskunhalason, amely 470 fő befogadására lesz alkalmas - mondta Farsang Tamás ezredes, a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központ igazgatója csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
Százmillió euró keretösszegű, hosszú lejáratú hitelszerződést kötött az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és az Európai Beruházási Bank. A forrásból az MVM csoport a Mavir Zrt. átviteli hálózati beruházásait, egyebek mellett a magyar-szlovák...
Már nem csak a szurkolóknak, de a klub legendáinak is elegük van a Manchester United csapnivaló produkciójából. Az angol sztárcsapat a BL-ben unalmas gól nélküli döntetlent játszott a spanyol Valenciával, ami azt jelenti, hogy négy tétmeccs óta képtelen nyerni. Ilyen hosszú negatív szériája még sosem volt José Mourinhónak profi edzői pályafutásába
Közvetett irányítást szerez Mészáros Lőrinc, felesége, Mészárosné Kelemen Beatrix Csilla és Keszthelyi Erik a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft-n keresztül az Agenta Consulting alkuszcég fölött - áll a Gazdasági Versenyhivatal közleményében....
Az e-sport idén 905 millió, 2020-ra 1,4 milliárd dolláros piaci méretet érhet el. A profi játékosok között sokan vannak, akik még a 30-at sem töltik be, és már dollármilliomosok, és már vissza is vonultak. A Newzoo kutatócég becslése...
Az áfa-mentes közösségi termékértékesítésekre vonatkozó szabályok már jóideje borzolják a vállalkozások idegeit. Az adóhatóság ugyanis nem egyszer tagadja meg az ilyen ügyletekre jutó adómentességet arra hivatkozva, hogy az áru nem hagyta el az országot. Az EU minap elfogadott javaslata ugyan egyértelműsít a szabályokon, azonban az azoknak való meg
Nem célja az Európai Bizottságnak, hogy a magyarországi uniós forrásfelhasználás problémái miatt horizontálisan, minden Operatív Programot érintően felfüggessze a pénzkifizetést, de míg a magyar kormány legvalószínűbb forgatókönyvként...
Miközben a magyar labdarúgó válogatott az Európa-bajnoki selejtezőkben harcol, és a klubcsapatok számára is elkezdődött a szezon, a Magyar Íróválogatott is pályára lép, de ezúttal nem a gyepen, hanem a képernyőn. Az egyik ismert sportszeráruház reklámfilmjében szerepelnek, amely már látható a televízióban és az interneten. A kampány indulása alkalm
Az autóbérléssel foglalkozó Mercarius Flottakezelő Kft. az orosz állami bank kontrollja alatt van. Nem a mostani lesz az első sikerük az atomerőmű-bővítés körül.
Hiánypótló, improvizációra épülő zeneoktatást indít A Mi Zenénk Alkotóműhely (AMZAM), amelyet Nagy János Erkel-díjas zongorista-zeneszerző, a Djabe zenekar billentyűse alapított művész barátaival. Az egyéni és csoportos órákon elsősorban a növendékek rögtönzési készségeit és kreativitását fejlesztik, ami kiegészíti a hagyományos zeneoktatást. A zen
Megjelent Oroszország hatvanöt éves teljhatalmú vezetőjének legújabb, 2019-es falinaptára. Vlagyimir Putyin igazán sokoldalú: a képeken félmeztelenül csukára horgászik, jeges fürdőt vesz, leopárdot ölelget, és a jégkorongtudását is megvillantja.
Kedvezően alakul a lakáshitelpiac. Egyfelől folytatódik a bővülés és egyre többen fordulnak a biztonságos konstrukciók felé – derül ki a BankRáció.hu hivatalos jegybanki és saját adatokat is feldolgozó összeállításából. Az év első nyolc hónapjában közel 564 milliárd forint értékben kötöttek lakáshitel-szerződéseket a bankok. Ez 36 százalékos emelke