A világért sem vonnék párhuzamot a két eseménysor között, de a mostani tüntetések képei kapcsán eszembe jut az a pár decemberi nap ’89-ből, amit jobb híján forradalomnak, vagy rendszerváltásnak neveztünk Romániában.
Eredetileg Budapest fél belvárosában megtiltották volna a tiltakozást az ünnepek alatt, majd puhították a javaslatot a zárószavazásra. Végül azonban ezt is visszavonták.
Az egész hónapban zajló amerikai tőzsdei zuhanás most már átterjedt az izraeli tőzsdére is, ahol a világon egyedülálló módon vasárnap is van kereskedés. A szokásos karácsonyi rali helyett most soha nem látott árfolyamesés zajlott több helyen, főleg New Yorkban.
Magyar szempontból az év talán leglényegesebb uniós történése mégis a hazai jogállamisággal szemben kritikus Sargentini-jelentés európai parlamenti (EP) megszavazása volt.
Magyarországon irreálisan magas az orvos-beteg találkozások száma. A téli, járványos időszakban egyes házi gyermekorvosok egy nap átlagosan 60 beteget látnak el, nagyjából 3 óra alatt, de nem ritka az óránkénti 100 beteg sem
Vasárnap a 2011. nyári értékpapír-zuhanás óta nem látott, ötszázalékos esés volt a tel-avivi tőzsdén - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
Karácsony alkalmából a katolikus, a református és az evangélikus egyház magyarországi vezetői Budapesten és Esztergomban tartanak ünnepi szentmisét, istentiszteletet.
Az év utolsó hónapjával újabb bővítésen van túl a családi otthonteremtési kedvezmény, jövőre pedig további elemeket vezethetnek be, köztük az úgynevezett falusi csokot.
A karácsonyi időszakban jelentősen megszaporodnak az ünnepléshez köthető tűzesetek, ám ezeknek csak egy részét okozzák a karácsonyfához közvetlenül köthető tüzek. A legnagyobb veszélyforrás ugyanis a konyha, az ünnepi időszakban...
A karácsonyi időszakban mintegy 6 milliárd forintért vásárolnak szaloncukrot a magyarok, a szinte kizárólag Magyarországon készülő édességből a tengerentúlra is visznek a gyártók.
A berlini támadás helyszíne egyfajta „etalonként” is szolgál a többi város számára, a német főváros városvezetése ugyanis 2,6 millió eurót fordított idén a három vonalból álló védelmi rendszer kiépítésére.
A karácsony a legszebb ünnep, de sokan nem tudnak felhőtlenül örülni, eszükbe jut, hogy elfelejtettek valamit, valami nem úgy sikerült, ahogy várták, sőt már az ünnepekre való készülődés is nagy megterhelést jelent számukra.
Kárász Róbertet karácsony napján szinte alig lehet látni a konyhán kívül, a műsorvezető ugyanis gőzerővel süt-főz ilyenkor. A tévés otthonosan mozog a konyhában, ám néha becsúszik egy kis baki.
Előző nap hosszasan tanulmányozta az időjárás-előrejelzést, ám nem tudott dűlőre jutni. Végül a vastagabb kabátot vette föl, és emiatt most kétszeresen is rosszul érezte magát
Elaludt a volánnál, négy Ferrariba csapódott egy tajvani fiatalember, aki a családi vállalkozásban segített épp édesanyjának saját munkája után. Ki kell fizetnie a kárt, a város pedig mellé áll.
Karácsony után is zárva maradhat az amerikai kormányhivatalok egy része, mert a törvényhozás nem adta meg a határvédő falra Trump által követelt pénzt.
Karácsony előtt megnő az adományok száma a segítő szervezeteknél, amelyek maguk is szerveznek különféle gyűjtőakciókat. Mondhatni, ilyenkor „szezonja” van az adakozásnak
Bár a politika egészen konkrétan igyekszik meghatározni, mit is jelent manapság a család, bocsánat, a magyar család fogalma, a szó valódi jelentése sokkal tágabb és többrétegű, mint hogy azt bárki is egy nézőpontból szigorú definícióba zárhatná.
Főként a magány, a kapcsolatok hiánya miatt hívják az adventi időszakban az éjjel-nappal elérhető telefonos lelkisegély-szolgálatot a 116-123-as számon.