A németországi politikai mező centrumát elfoglaló néppártok, a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) és a jobbközép pártszövetség balközép koalíciós társa, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) történetének egyik legnehezebb éve volt 2018, a megpróbáltatások súlyát jelzi, hogy mindhárom kormánypárt elnökvá
A magyar csúcsgasztrómia jelentősen megújult az elmúlt fél évtizedben, most az a feladat, hogy ez a folyamat még szélesebb körben elterjedjen - mondta az Inforádió Aréna című műsorában Zsidai Zoltán Roy étteremtulajdonos, gasztronómiai szakember.
Egy év kihagyás után ismét Kozák Danuta lett itthon az év legjobb női kajakozója a gyorsasági szakágban. Az ötszörös olimpiai bajnok kajakos az InfoRádiónak adott exkluzív interjúban jelezte, hogy a sikeres idény előtt komoly nehézségei voltak, de ezek az eredményeken már nem köszöntek vissza.
A keresztényeké kevésbé, a muszlimok száma viszont nagy arányban nő - erről beszélt Fischl Vilmos evangélikus lelkész az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
Karácsonyi "csodát" - a vágóhidak bekamerázását, a Franciaországot "állatirtó szórakozóhellyé" változtató vadászat elleni harcot - kért Emmanuel Macron francia elnöktől szerdán közzétett nyílt levelében Brigitte Bardot.
511 milliárd dollárt vesztettek a világ leggazdagabb emberei idén, miután az első hónapok jó részvénypiaci teljesítményét az utolsó hónapok eladási hullámai teljesen kitörölték - írja a Bloomberg. A magyar GDP tavaly mintegy 139 milliárd...
Fokozott figyelemre intenek az állatvédők a szilveszterkor szokásos petárdázások és tűzijátékok, azok erőteljes hang- és fényhatásai miatt, hiszen ezek állatok sokaságát rémítik halálra.
A fogyasztói döntéseket apróságok is befolyásolják, ezek között fontos tényező az ügyfélélmény, ennek figyelembevételével a hazai kereskedők gyors és célzott fellépéssel jelentős versenyelőnyre tehetnek szert a vásárlókért...
A gyomorégés olyan gyakori probléma, hogy sokan úgy vélik, egyszerű felismerni és kezelni. Néha azonban a savas reflux olyan tünetekkel jelentkezik, melyeket könnyű valami mással összetéveszteni.
Három magyar felnőttből kettő túlsúlyos vagy elhízott - mondta Takács Hajnalka dietetikus az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában. A dietetikus problémaként említette, hogy sok felnőtt kihagyja az első főétkezést, a reggelit.
Japán szerdán hivatalosan is bejelentette kilépését a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságból (IWC), aminek célja, hogy három évtized után felújíthassa a kereskedelmi célú bálnavadászatot.
Miközben a világ fejlett országai az alacsony termelékenységi rátákkal küzdenek, egy népesedéskutató szerint tévút lenne pusztán arra biztatni a nőket, hogy szüljenek: a technológiai fejlődésnek köszönhetően sokkal fontosabb egy tudásalapú társadalomban a jól képzett felnőtt és a jó egészségnek örvendő idős.
Döghús, kukacok, penész, libatetemmel etetett disznók... és ez még csak a kezdet az idei év legnagyobb élelmiszerbotrányainak sorában. A Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatal (NÉBIH) idén is rengeteg szabálysértő vállalkozásra csapott...
A debreceni BMW-gyár híre nyár óta tartja lázban a várost és tágabb környezetét. Sokan már azt számolgatják arrafelé, hogy mennyivel drágul majd a lakásuk. Akik tehetik, lakást vesznek bérbeadási céllal, vagy üzlethelyiség után...