Földrengés rázta meg szerdára virradóra a szicíliai Catania térségét, jelentős károk keletkeztek, a sérültek száma a legfrisebb adatok szerint 28-ra emelkedett.
Feloldották szerdán a hadiállapotot a szomszédos Ukrajnában – jelentette be Petro Porosenko elnök a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács ülésén. Porosenko közölte, hogy a hadiállapot beszüntetése az ő elvi döntése, amely az ország biztonsági helyzetének értékelésén alapul. Az ukrán elnök már korábban is azt mondta, hogy csak akkor hosszabbítják meg a
Öt év szabadságvesztés kiszabását kérték japán ügyészek szerdán a 2011-es földrengésben és szökőárban megrongálódott fukusimai atomerőművet üzemeltető Tokió Elektromos Művek (TEPCO) három egykori vezető menedzsere ellen, mert ez utóbbiak nem tudták megakadályozni a nukleáris szerencsétlenséget.
Koszovó pontosan tíz évvel ezelőtt vált függetlenné Szerbiától, ám a jubileumi évet ünneplés helyett előbb csüggedéssel, majd a függetlensége elismertetéséért hozott intézkedéseklel töltötte a kis, nyugat-balkáni állam.
Simon Cowell, a hazánkban is nagy sikerrel futó tehetségkutató eredetijének atyja - és zsűritagja - igencsak meredek ötlettel állt elő: majmokból szeretne zenekart verbuválni, akik nem csak a One Direction vagy a Take That, de akár a The Beatles sikerét is túlszárnyalnák. Már Cowell tervei szerint. A tervek szerint The Monkeys néven futó banda
Vannak színek és színkombinációk, melyeket mindig megtalálsz a divatban. Érdemes ezek közül kiválasztani, ami hozzád a legjobban illik. Legyen egy örök szetted, amit bármikor előkaphatsz!
Megtiltják Nagy-Britanniában, hogy közvetítő kereskedők, köztük kisállatkereskedések adjanak el hathónaposnál fiatalabb kutya- és macskakölyköket - jelentette be a brit környezetvédelmi, élelmezési és vidékfejlesztési minisztérium.
A listavezető Liverpool simán nyert, az üldöző Manchester City ugyanakkor kikapott a Boxing Day-en, az angol labdarúgó-bajnokság hagyományos, december 26-i játéknapján, a 19. fordulóban.
A fogyasztási szokások lassítása segíthet abban, hogy az ember úgy érezze, lassabban telik az idő és bőségesen elegendő áll rendelkezésre belőle" - állítják a kutatók a Journal of Consumer Research című folyóiratban publikált tanulmányukban.
Kihívta a rendőrséget egy német kisfiú, mert elégedetlen volt a karácsonyi ajándékokkal - közölte szerdán a wilhelmshaveni (Frízföld) rendőrkapitányság az ünnepnapok eseményeit összegző beszámolójában.
Több mint százszor riasztották a tűzoltókat kedden, karácsony első napján - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerdán a honlapján. A katasztrófavédelem műveletirányítási központjait 28 alkalommal...
A gyomorsav visszaáramlása a nyelőcsőbe (refluxbetegség) gyakori jelenség, enyhébb-súlyosabb formában az emberek kb. 20%-át érinti. Hátterében a nyelőcső alsó záróizmának működési zavara áll.
Nincs is jobb annál, mint az ünnepek előtti utolsó munkanapon hazaérni, összebújni a kedvesünkkel, és a lehető legtöbb időt kettesben tölteni. A szeretet ünnepe nemcsak arra tökéletes, hogy családunkkal felmelegítsük az év további részén elhanyagolt kapcsolatot: párunkkal is igazán minőségi időt tölthetünk együtt a karácsonyi dekorációktól ragyogó
Ismét elfogyott az összes étel, amit a debreceni Kéretlen Figyelem egyesület tagjai osztottak az utcán. A szervezők azt mondják, hogy évre évre nő az önkéntes segítők száma, de egyre többen vannak a rászorulók is, ráadásul sok a kisgyerekes család.
Hatpontosra növelték előnyüket a Vörösök az angol bajnokságban, miután 4-0-ra verték a Newcastle-t. A Tottenham ötgólos győzelmével előrelépett a tabella második helyére.
Hiába játszott közel 400 mérkőzést a Manchester United színeiben, hiába ő a klub gólrekordere 183 góllal, Wayne Rooney, aki az Old Traffordba gyakorlatilag hazajár, csak motozást követően léphetett az Od Traffordba.
A túlhordott terhesség a kismamát könnyen fáradttá és idegessé teszi. Az alábbiakban megtudhatja, mi okozza a túlhordást, és mit jelent mindez az Ön és kisbabája számára.
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 52. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem volt telitalálat. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:4; 7; 8; 18; 19; 23; 33.A kézi sorsolás nyerőszámai emelkedő...