Felháborodással fogadták Donald Trump előre nem bejelentett látogatását Irakban a közel-keleti ország politikusai és milíciáinak parancsnokai, az ország szuverenitásának megsértésével vádolták az amerikai elnököt.
Több mint negyvenezer embert kérdezett meg a statisztikai hivatal, mi a véleményük a különféle foglalkozásokról. A leginkább a tudás és a hatalom számít az átlagolt presztízsben - írja az Index.hu.
Több mint százszor riasztották a tűzoltókat kedden, karácsony első napján - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerdán a honlapján.
Törvényt hozott saját feloszlatásáról a kneszet, és ezzel megkezdődött az április 9-ére kitűzött előrehozott parlamenti voksolás választási kampány időszaka - jelentette az izraeli tízes kereskedelmi tévécsatorna híradója szerda este.
Biztosan mindenkinek van legalább egy gyerekkori barátja, akivel anno össze voltak nőve, ma viszont már nincs miről beszélgetniük. Elrontottunk valamit?
Betelt a pohár Angliában egy magyar hajléktalan férfi, Remes Gyula halálával. A férfi konyhai segítőként dolgozott, de fizetéséből szállásra már nem tellett, így hajléktalanként élt a hűvös London utcáin. A 43 éves férfit a múlt héten érte a halál a Westminster metrómegállóban, szinte a parlament lépcsőjén, ahol az angol politikusok nap mint nap me
A december 19-cel záruló héten összesen több mint 56 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki a befektetők a befektetési alapokból, ami a legnagyobb mért heti tőkekiáramlás 2008. október 15-tel záruló hete óta - írja a Bloomberg. Miközben...
Nyolc nagyobb hazai üzletlánc polcairól összesen 32 féle pezsgőt ellenőriztek a Szupermenta termékteszt programban a Nébih szakemberei. A pezsgők 7 és 12% közötti tényleges alkoholtartalommal, valamint a „doux”, azaz édes kategóriának megfelelően, minimum 50g/l cukortartalommal rendelkeztek. Az átfogó laboratóriumi mérések során a szakemberek elvé
Az amerikai tőzsdék hétfői zuhanása után szerdán felpattanás következett, a tengerentúli tőzsdék szárnyaltak a hét harmadik napján, a hangulatjavulást segíthette Donald Trump nyilatkozata is, miután az amerikai elnök a kedvező vételi...
„Versenyeztem… autóversenyző vagyok. – Szóval versenyzett… egy Priusszal? – Nem szoktam nyerni” – a Fertelmes főnökök című vígjáték párbeszédén mindig jókat lehet kacagni, különösen, hogy az elődjénél még lassabb új Prius-generációval csak fokozódott annak aktualitása. A TRD jóvoltából most végre a „száguldozáshoz” méltó kiegészítőket is beszerezhe
2010 óta Magyarország mind a nyolc régiójában jelentősen nőtt az egy főre jutó éves bruttó jövedelem, a növekedés átlagos üteme országos szinten meghaladja a 40 százalékot.
A szokásosnál nagyobb figyelmet igényelnek a háziállatok a következő napokban, mint az év többi részében. A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságának Állategészségügyi Szolgálata felhívja a figyelmet arra, hogy az év vége, a szilveszter és az újév kezdetekor a petárdázások hatására nagyon sok kutya szökik el otthonról és kóborol az utcákon.
Ugyan január elseje óta kevesebb lett a vendéglátás áfája, mégis drágultak idén az éttermek. Ennek legfőbb oka a munkaerőhiány: a tulajdonosok béremeléssel igyekeznek maradásra bírni a dolgozókat. Bár január elsejétől 18-ról...
Hiába volt teljesen kész a Nekem nyolcvan című új, születésnapi Sas-kabaré, hiába keltek el a jegyek már előre, a bemutató és az idénre tervezett összes előadás elmaradt Sas József rosszulléte miatt.
A Subaru Impreza fénykorában az STI márkanév igazán fényesen csillogott, és a WRX STI formájában még mindig jelen van, azonban a sokak által sokszor vált bővülés nem következett be: sem a Legacy, sem a Forester, sem pedig a Subaru más kompakt modelljei nem kaptak sportos csúcsverziót. Eddig.
Lebuktak a kékvérűek. Bár rendíthetetlen eleganciával jelennek meg a nyilvánosság előtt a brit királyi család tagjai, a kéztartásuk árulkodik a valódi személyiségükről.
Több állattartó ágazatnak kell szembenéznie a szélsőséges állatvédő szervezetek újabb megnyilvánulásával. Emiatt pedig szükséges a szakmai szervezetek összefogása.
Az amerikai tőzsdék a hétfői esés után valósággal szárnyaltak szerdán, a Dow 1068 pontos emelkedése mellett az S&P500 5 százalékot erősödött. Ázsiában felemásan teljesítettek a tőzsdék, a Nikkei a keddi esése után azonban felpattant...
Szlovákiában idén látványosan csökkent az állástalanok száma, ezzel párhuzamosan pedig egyre több vendégmunkás érkezett az országba. Az elemzők szerint 2019-ben sem lesz másképp.
Lendületesen gyengülnek az olajárak csütörtökön reggel, miután előző nap több mint két éve nem látott mértékű emelkedést produkáltak. Az év utolsó napjain is szélsőséges kilengéseket mutat az olaj árfolyammozgása. Azt követően...
A német rendőrség az Iszlám Állam terrorszervezet zászlaját és arab nyelvű iratokat foglalt le Berlinben, ahol ismeretlenek megrongálták egy elővárosi vasút felsővezetékét és egy tartókötelet.