Elnöki különgéppel szállították idősebb George H. Bush (†94) volt amerikai elnök földi maradványait az amerikai fővárosba, ahol a Kongresszus washingtoni kupolatermében ravatalozták fel.
Vlagyimir Putyin orosz elnök nem sértődött meg amiatt, hogy amerikai hivatali partnere, Donald Trump lemondta kettőjük Buenos Airesben tervezett találkozóját, de sajnálatát fejezte ki a történtek miatt - jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külügyi tanácsadója újságíróknak kedden Moszkvában.
A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Jean Todt életműdíjat vett át, beszédében pedig elérzékenyülve mesélt a Michael Schumacherhez fűződő kapcsolatáról.
A szezonális édességek forgalma 10 milliárd forint felett lehet decemberben, az éves édességforgalom pedig a tavalyi 200 milliárd forintról 250 milliárd forintra nőhet. Az ünnepi forgalomban továbbra is a csokimikulás "áll az első helyen"; a háztartások 86 százaléka pedig szaloncukrot is vásárol karácsonyra, amelyből továbbra is a zselés a legkedve
Az Európai Bizottság felszólította kedden az Európai Unió tagállamait, hogy vessenek véget a schengeni övezeten belül a menekültválság miatt bevezetett határellenőrzéseknek. Ez azért lényeges fejlemény többek között Magyarországnak...
Nyilvánosan a támogatásáról biztosította kedden Friedrich Merz volt parlamenti (Bundestag) frakcióvezetőt a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökválasztási kampányában a párt két tekintélyes politikusa, Wolfgang Schäuble Bundestag-elnök és Günther Oettinger, az Európai Bizottság német tagja.
A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. ma piaczárást követően azt közölte a Budapesti Értéktőzsdén, hogy a mai napon 1.250.000 db, a Társaság tulajdonában álló BIF részvényt értékesített részvényenként 2.000,-Ft/db...
A PricewaterhouseCoopers Könyvvizsgáló és Gazdasági Tanácsadó Kft. által készített felmérés szerint Magyarország egyik legvonzóbb munkahelye a MOL. A 16-26 éves korosztály egyöntetű véleménye, hogy szívesen indítaná karrierjét az olajipari vállalatnál. A MOL 2030-ig szóló stratégiájának egyik sarokpontja a fiatalok bevonzása.
Egy német konzervatív politikus azt javasolja, hogy adókedvezménnyel ösztönözzék a részvényvásárlásokat, amennyiben azok célja a nyugdíjas korra szóló előtakarékosság. Ezt sok kritika éri, balról is, jobbról is. Veszélyes lenne bármely befektetési osztály felé terelni a befektetőket, csúcsközelben részvényvásárlásokra rábeszélni.
A megkérdezettek 88 százaléka szerint csak a sebességmérők előtt lassítanak a magyar autósok, és 60 százalék nagyon gyakorinak tartja a gyorshajtást az utakon - derül ki egy felmérésből.
A családok védelméről szóló nemzeti konzultáción való részvétel fontosságáról beszélt az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Vácon sajtótájékoztatón, ahol Nagy Feró énekessel és Bogányi Gergely zongoraművésszel kitöltötte a konzultációs kérdőívet.
A Cofidis legfrissebb Hitel Monitor kutatása 3 évre visszamenőleg vizsgálta meg a magyarok karácsonyi ajándékozási szokásait. Lelkesedés tekintetében szinte semmi sem változott: idén is a 18-69 éves lakosság nyolctizede fog ajándékot...
3500 tonna szaloncukor fogy évente, ennek piaci értéke mintegy 6 milliárd forint - Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke az InfoRádióval közölte: a szinte kizárólag Magyarországon készülő édességből a tengerentúlra is jut.
Ellentétesen értékelték Ausztria vezetői keddi sajtótájékoztatójukon a CEU (Central European University) Budapestről Bécsbe való átköltözését: míg Sebastian Kurz néppárti (ÖVP) kancellár szerint az osztrák főváros számára ez "pozitív gyarapodást" jelent, Heinz-Christian Strache alkancellár bírálta a "vándoregyetem" áttelepítését.
Már eddig is lehetett látni, hogy irreális az Európai Bizottság azon elgondolása: jövő májusig szülessen meg a 2021-2027-es uniós költségvetésről a végső megállapodás az uniós állam- és kormányfők között, most pedig a Bizottság...
Nem világos, hogy miről is állapodtak meg a felek hétvégén az amerikai-kínai kereskedelmi vitában, mert másképp tudósítanak róla Kínában és az USA-ban. A tőzsdék megijedtek az amerikai kötvénypiac intő jeleitől is, így megint nagy a szakadás.
Nyilvánosan a támogatásáról biztosította kedden Friedrich Merz volt parlamenti (Bundestag) frakcióvezetőt a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökválasztási kampányában a párt két tekintélyes politikusa, Wolfgang Schäuble Bundestag-elnök...
A német sajtót nem érdemes a valóság megismerésének a szándékával olvasni, mert az nem egy olyan sokszínű sajtó, mint amilyen a magyar - ezt mondta Gulyás Gergely a külügyi bizottság ülésén, mire az ellenzéki képviselők hangosan felnevettek. A kancelláriaminiszter leszögezte: a néppárti tagságért cserébe sem lennének hajlandóak feladni "nemzeti érd
Jelentős bővülésre számít idén a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) csoport: a bank hitelkihelyezése várhatóan 39 százalékkal nő, és a Garantiqa hitelgarancia is rekordévre számít.