A biztonságos hazai vérkészlet fenntartása érdekében a decemberi ünnepek előtt és között véradásra hív mindenkit a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ).
Új pénzalapot hoz létre a tévéfilmek és sorozatok támogatására a filmalkotások készítésével és terjesztésével kapcsolatos törvénymódosítás, amelyet nagy többséggel fogadott el az Országgyűlés.
Valószínűleg nem a december a legmegfelelőbb időzítés arra, hogy valami újba belevágjunk. De tervezni, készülni már most is tudunk. Családdal, párkapcsolattal, barátokkal, karrierrel, önmegvalósítással kapcsolatos terveket is célszerű már szövögetni, de legelőször magunkkal kell elégedettnek lennünk. Az alap, hogy megpróbálunk figyelni a hosszú alv
Bizalmi szavazást kezdeményezett Theresa May miniszterelnök ellen a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciója. A titkos szavazást szerda este tartják a konzervatív frakció tagjai. Theresa May szerint, ha vezetőváltás kezdődik a Konzervatív Pártban, az késleltethetné, de akár le is állíthatná a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamat
Az építőipari szakemberek fele tervezi, hogy szabadságra megy az év végén. Addig viszont még hétvégén is dolgozik többségük, sokan még szenteste és szilveszterkor is – derül ki 300 szakember, a Mapei Kft. körkérdésére adott válaszából.
Soha ilyen sokan nem várták az államtól a nyugdíjhelyzet megoldását, legalábbis egy friss felmérés szerint. Ennek ellenére a megkérdezettek alig több mint ötöde gondolja úgy, hogy a majdani állami nyugdíj elég lesz az időskori megélhetés...
Gyakran hallhatjuk manapság, hogy történelmi időket élünk, és ha most nem teszünk semmit Földünk megóvása érdekében, könnyen lehet, hogy később már túl késő lesz.
Brüsszel – Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán Brüsszelben együttérzését fejezte ki az előző esti strasbourgi lövöldözés áldozatai hozzátartozóinak, valamint ezzel párhuzamosan kiemelte, a támadás rámutat, hogy a terror a migrációval együtt beköltözött Európába.
Milyen bérleti díjakra számíthatunk az M0-ásnál lévő big boxok esetén 2019-ben? Melyik lokációban lesznek a legkedvezőbbek a raktárfejlesztési lehetőségek? Hol áll a vidéki logisztikai piac a budapestihez képest? Többek között ezeket...
Az Európai Unió biztonsági főnöke szerint hamis hírek terjesztésével Moszkva provokálta ki a kercsi hajóincidenst az ukrán flotta hajói és orosz határőrhajók között. Julian King szerint a dezinformációs kampány egy éve indult.
Biztosabb anyagi körülmények között készülnek a magyarok az ünnepi szezonra tavalyhoz képest, csökkent a túlköltekezési hajlandóság, és kevésbé aggódnak amiatt, miből veszik meg az ajándékokat. A kedvező változások hátterében a háztartások pénzügyi helyzetének javulása áll - derült ki az Intrum által készített legfrissebb felméréséből.
A Roszatom arra számít, hogy a Paks II. atomerőmű építését 2019-ben vagy 2020-ban kezdik meg egy betonöntéssel. Erről Alekszej Lihacsov, az orosz állami atomenergetikai konszern, a Roszatom vezérigazgatója beszélt kedden az északnyugat-szibériai Szabettában, írja az MTI nyomán az Index.
Első fokon egy év, letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki Budapest belvárosában az autójából azt ordította a közelében intézkedő rendőröknek: „Bomba van a kocsiban!” – írta a Fővárosi Főügyészség a közleményében.
Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította a településkép védelméről szóló úgynevezett plakáttörvény ellen 55 országgyűlési képviselő által benyújtott indítványt - tudatta a testület szerdán a honlapján.
Tegyük fel, hogy rád jöttek a plusz kilók, és hogy a hiúságodon túl azért már az is ott mocorog a fejedben, hogy hosszabb távon nem biztos, hogy olyan jó szervezeted számára, ha már öt lépcsőfok megtételébe beleizzadsz. Mit teszel? A fogyókúra mellett döntesz. Na de melyik módszer mellett? Inkább hagyd, hogy egy szakember megmondja neked.
A közigazgatási jogviták rendezésére önálló, kétszintű bírósági rendszer létesül a Közigazgatási Felsőbíróság és a közigazgatási törvényszékek felállításával.
A kiegészítő fűtés egy csomó helyiségben jól jöhet, ráadásul szinte láthatatlanul tehetjük oda, és még a szoba funkcióihoz is szabhatjuk. Mutatunk öt frankó lehetőséget!
A magyar úszónő 15. rövidpályás világbajnoki címét szerezte: 200 pillangón óriási versenyben szerezte meg az aranyérmet. Második aranyérmét szerezte a hangcsoui világbajnokságon.
Zajlik a botrányos ülés a Parlamentben, 150 javaslatról, köztük a közigazgatási bíróságokról és a munkaidőkeret kiterjesztését lehetővé tevő, az ellenzék által „rabszolgatörvénynek” nevezett jogszabályról szavaznak.
Trump családtagjainak szerepe állami csúcsvezetők elmozdításában és kinevezésében csak megerősíti azt a vélekedést, hogy a Fehér Ház mára egy cselszövésekkel és nepotizmussal átszőtt királyi udvarhoz hasonlít. A védelmi miniszter levegőben lógó távozása a NATO szövetségesek számára is felettébb nyugtalanító hír, hiszen eddig ő tartotta féken az eln
A tévéfilmek és sorozatok támogatására új pénzalapot hoz létre a filmalkotások készítésével és terjesztésével kapcsolatos törvénymódosítás, amelyet 132 igen és egy nem szavazattal fogadott el a Ház kormányzati kezdeményezésre.
Turbók Attila összegyűjtötte fiatalon elhunyt édesapja, Turbók Gyula (1919–1946) verseit. Költő a fiú is, nem véletlenül. A közös kötet negyede a fiú apaversei.
Nagyon spórol a gázzal, szénimportra kényszerül, és támogatja a megújulókat Ukrajna, közben megtartaná jelenlegi szerepét az orosz gáz tranzitjában. A Világgazdaságnak Dmitro Naumenko, Ukrajna Európai Politikai Elemzőközpontjának vezető elemzője és Konsztyantin Gura, az Ukrajnai Állami energiahatékonysági és Energiatakarékossági Ügynökség elnöki ta
Az ünnepek alatt sok gazdi elköveti a hibát, hogy túleteti a kedvencét, ami kóros elhízáshoz vezet, ráadásul egyes édesítők kifejezetten mérgezőek. A nyírfacukorból például már kis mennyiség is halált okozhat a kedvenceinknél, de csokoládéval is tilos etetni az ebeket. A kutyák mára családtaggá váltak, velünk élnek a lakásban, részei a mindennapjai
Jön a Jézuska, meg ilyenek, szóval nem mindegy, hogyan ülsz be a fa alá. Van, aki vérkomolyan veszi az ünnepeket, van, aki lazában tolja, de az is lehet, hogy idén te leszel a mókamester. Egy dolog tuti: meg kell adni a módját! Mutatjuk a mi outfit-ötleteinket, hogy ne legyen senkinél se mackónadrágos a karácsony.
Hamarosan itt a karácsony, ami egyet jelent a rengeteg készülődéssel, bevásárlással, főzéssel és utazással. Ilyenkor ugyanis az egymástól távol élő családtagokat is összehozza az ünnep szelleme és a karácsonyi dínomdánom, az utazás viszont szintén macerás tud lenni, ha az ember nem tudja elég hatékonyan összepakolni a szükséges dolgait.
A Linamar Hungary Zrt. 17,6 milliárd forintos autóipari beruházást telepít Békéscsabára - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
Az alapvető trend Nyugat-Európában évtizedek óta változatlan: a ledolgozott munkaidő fokozatos csökkenése, de a ma elfogadandó magyar törvénymódosítás az egész régióban a legmagasabbra növelheti a ledolgozott munkaórák számát -...
A parlamenti szavazással egy időben, az Országház előtt szakszervezeti vezetők sorakoztak fel, hogy kifejtsék: nem elégedettek azzal, amit a saját területükön tapasztalnak, és a munka világában tapasztalható mechanizmusokat is újratárgyalnák.
Szerintük nem ütközik a véleménynyilvánítás szabadságába. Ez volt az eset, amikor a Fidesz kétharmad híján egyszerűen becsomagolta a szabályt egy másik, kétharmadot nem igénylő törvény módosításába.
A webáruházak által elkövetett ismételt jogsértések aránya a korábbi évek átlagos 54 százalékához képest 2018-ban a negyedére, 13 százalékra esett vissza.
Diane Kruger és Norman Reedus gyermeke egy hónapja született meg, de a sztárpár minden részletet igyekezett titokban tartani. Most viszont megnyílt a színésznő.