2018. december 12. szerda

dec. 12
13:42
Erről se feledkezzünk meg: a botrányok közben fontos dologról döntöttek a bajba került devizahitelesek ügyében (Blikk)
Az ellenzék síppal, szirénával, saját képviselői testével próbálta a akdályozni a mai parlamenti ülést, ahol rengeteg dolog mellett a közigazgatási bíróságok rendszeréről, és a munkaidőkeret kiterjesztését lehetővé tevő, az ellenzék által "rabszolgatövénynek" nevezett javaslatról szavaznak. Született egy fontos döntés, ami a nagy káoszban
dec. 12
13:42
Rapperként debütál a Comedy Central csatornahangja (Kreatív Online)
Lengyel Tamás a munkatársak „kórusának” kíséretében tolja.
dec. 12
13:45
Új lakóparkkal építenék be Buda egyik nagy zöldterületét (Portfolio)
A XII. kerület viszonylag belső részében, a János-kórháztól nem messze lévő zöldterületen, a Virányos úton építhetnek egy új lakóparkot, amennyiben az elkészült tervek alapján az önkormányzat megadja a szükséges engedélyeket...
dec. 12
13:45
Megszavazták a „rabszolgatörvényt" (ATV)
A kormánypárti többség megszavazta a túlóratörvény módosítását, a szavazás kezdetekor az ellenzék a Himnuszt kezdte el énekelni.
dec. 12
13:45
Az olajár fékezte az inflációt (AQUA)
Az üzemanyagok árának változása magyarázza, hogy az októberi öt és fél éves csúcsról két éve nem látott mértékben, 0,7 százalékponttal lelassult a fogyasztói árak növekedési üteme novemberben.
dec. 12
13:45
Hosszú Katinka 200 pillangón is aranyérmes (HírTV)
A háromszoros olimpiai bajnok 100 méter háton pedig ezüstérmet nyert.
dec. 12
13:45
Mosolyogjon a kamerába és kap egy autót (FinTechRadar)
A Hertz biometrikus azonosítási megoldásával 30 másodperc alatt át lehet venni a bérelt autót. Egyelőre egy reptéren működik a rendszer, de gyorsan bővítenek.
dec. 12
13:48
Bizalmi szavazás Lengyelországban is (Infostart)
Ezt a miniszterelnök kezdeményezte a saját kormánya ellen.
dec. 12
13:48
Szívfacsaró baleset: egy tonna csoki folyt az útra... (Blikk)
Németország - Valóságos édességtengerrel kellett megküzdenie a tűzoltóknak: egy tonna csoki folyt és fagyott rá az útra Vesztfáliában.
dec. 12
13:48
Itt a "rabszolgatörvény" szavazás eredménye (Blikk)
Hosszú, kaotikus ülés után a Parlament mai sokadik napirendi pontjaként végül az Országgyűlés megszavazta a munkaidőkeret kiterjesztéséről szóló törvényt, melyet az ellenzék "rabszolgatörvénynek" nevez.
dec. 12
13:51
Nagybefektető vetett szemet a francia italgyártó cégre (Portfolio)
Szárnyalnak a Pernod Ricard részvényei szerdán, miután a Bloomberg beszámolója szerint a híres befektető, Paul Singer alapjának részesedése több, mint 2,5 százalékosra emelkedett a francia szeszesitalgyártó cégben. A bejelentést követően...
dec. 12
13:51
Megszavazták a túlóratörvényt: fontos változások lépnek életbe január 1-től (Pénzcentrum)
Megszavazta a parlament néhány perccel ezelőtt a munka törvénykönyvének módosítását, amely tartalmazza egyebek mellett a munkaidőbeosztás önkéntes megváltoztatásának és az önként vállalt túlmunkának a lehetőségét. Három...
dec. 12
13:51
Kivonult a Parlamentből az ellenzék, közösen hirdettek tüntetést a Kossuth térre (SzMo)
A Jobbiktól a szocialistákig, az LMP-től a DK-ig, mindenki csatlakozott, a függetleneket is beleértve. Orbánék elárulták az embereket - mondják.
dec. 12
13:53
Elfogadta a parlament a rabszolgatörvényt (Portfolio)
A szakszervezetek és az ellenzék heves tiltakozása mellett, botrányos ülésen fogadta el ma a parlament a Munka Törvénykönyvének módosítását. Így jövő januártól 250-ről összeesen 400 órára emelkedhet az évente maximálisan elrendelhető...
dec. 12
13:54
13 század ide, 7 oda: arany és ezüst Hosszútól (Infostart)
Kevéssel a 200 pillangón szerzett aranyérme után kellett újra medencébe ugrania az Iron Ladynek. Az amerikai Smoligától még kevesebbel kapott ki, mint amennyivel a szintén amerikai Kelsi Dahliát elkapta.
dec. 12
13:54
Marko Nikolic bizakodik: mindent meg fog tenni a csodáért a Vidi (Blikk)
Marko Nikolic vezetőedző szerint a Vidi FC csütörtökön mindent megtesz majd a csodáért a Chelsea ellen a labdarúgó Európa-ligában.
dec. 12
13:57
Tüntetéseket szerveznek a Kossuth térre a túlóratörvény elfogadása és a parlamenti balhé után (444.hu)
Már most is kint vannak körülbelül százan, későbbre több tüntetés is szerveződik.
dec. 12
13:57
Bevezetik a szakképzési centrumokban a kancellári rendszert (HírTV)
A felsőoktatáshoz hasonlóan a szakképzési centrumokban is bevezetik a kancelláriarendszert.
dec. 12
14:00
Újabb érmet szerzett Hosszú Katinka a rövidpályás úszó-világbajnokságon! (Blikk)
Hosszú Katinka ezüstérmet nyert 100 méter háton a kínai Hangcsouban zajló rövidpályás úszó-világbajnokság szerdai versenynapján.
dec. 12
14:03
Lendületet kaphat az elektronikus számlázás (ProfitLine)
A júliustól érvényes változásokkal egyszerűsödtek az elektronikus archiválás szabályai, azonban bármilyen új és hosszú távon költséghatékony módszer alkalmazása alapos felkészülést és odafigyelést kíván meg az adózók részéről. A Deloitte álláspontja szerint az új jogszabály segítheti az elektronikus számlázás és az elektronikus archiválás további t
dec. 12
14:03
Emelkedik az ápolási díj, bevezetik a gyermekek otthongondozási díját (Portfolio)
Jövő januártól 15 százalékkal emelkedik az ápolási díj és bevezetik a gyermekek otthongondozási díját - döntött az Országgyűlés szerdán. A képviselők 129 igen szavazattal fogadták el a kormány javaslatát az egyes szociális, gyermekvédelmi...
dec. 12
14:03
Presztízs, rangadó, esélyek és kérdőjelek (Azenpenzem)
Női kézilabda-válogatottunk szerda este Románia ellen játszik, de csak közvetlenül a meccs előtt derül ki, hogy mi lesz a találkozó tétje: az elődöntő, a párizsi végjáték vagy csak a presztízs.
dec. 12
14:03
Félelmetesen vagány, jacuzzis luxusotthon lett egy holland rendházból (Player)
Az úr háza luxusköntösben.
dec. 12
14:06
Megszavazta a parlament a túlóratörvényt, az utcán folytatódik a tiltakozás (Infostart)
Az ellenzék hangos tiltakozása közepette fogadta el a parlament a jogszabályt, amely tartalmazza egyebek mellett a munkaidőbeosztás önkéntes megváltoztatásának és az önként vállalt túlmunkának a lehetőségét. Negyven másik ügyben is döntöttek, köztük a közigazgatási bíróságokról és a devizahitelesek lakás-visszavásárlásáról. A Jobbik tüntetést szerv
dec. 12
14:09
Óriási havazás jön a hétvégén (Háziállat)
Helyenként akár 20 centiméternyi hó is hullhat a hétvégén egy mediterrán ciklonnak köszönhetően.
dec. 12
14:09
Nagy Gábor: Tordai, a fogalmatlan (Tiszta Jövő)
A bevándorláspárti ellenzék afrikai szintre züllesztette a parlamentet.
dec. 12
14:11
Puzsér Róbert: Azért volnék én náci? (Tiszta Jövő)
Nyilván az volna a helyes és európai magatartás, ha a politikai korrektségnek és a szándékos félreértés elkerülésének a szellemében soha többé nem beszélnék cigányokról és fehérekről.
dec. 12
14:12
Bevásárlóközpont tetőteraszán késelte meg barátját a 17 éves fiú (Blikk)
17 éves fiú szúrta le késsel 16 éves barátját.
dec. 12
14:15
Megszavazták: jönnek a közigazgatási bíróságok is (Menedzsment Fórum)
A közigazgatási jogviták rendezésére önálló, kétszintű bírósági rendszer létesül a Közigazgatási Felsőbíróság és a közigazgatási törvényszékek felállításával.
dec. 12
14:15
Ennyi: máris elbukott a May ellen indított bizalmatlansági indítvány (Portfolio)
Amint az várható volt, nem bukik meg Theresa May brit kormányfő a saját pártja által indított ma esti bizalmatlansági indítvány során, mivel eddig a percig már több mint 158 konzervatív párti képviselő fejtette ki nyílt támogatását...
dec. 12
14:15
Meghozták a túlóratörvényt (HírTV)
Módosította a parlament a munka törvénykönyvét.
dec. 12
14:15
Nagyon furcsa! Sose találod ki, mivel díszíti Jennifer Lopez a karácsonyfáját (Femcafe)
Leesett az állunk.
dec. 12
14:15
Kristen Stewart az új Charlie angyalaiban - az első fotó a trióról (Joy)
Jövőre újabb Charlie Angyalai film érkezik, és máris elkészült az első fotó a lányokról!
dec. 12
14:15
A Szimplában debütál a friss cseh pilseni sör, a Tankovna (Márkamonitor)
A palackos, a dobozos, de még a csapolt sörhöz képest is merőben más élménnyel gazdagodhatnak a budapestiek december 6-tól a Szimplában. A legismertebb budapesti romkocsmába ugyanis egyenesen Pilsenből, a híres cseh sörgyárból érkezik a Pilsner Urquell tanksöre. Míg a cseheknél már komoly hagyománya van, addig a tanksör a magyar sörkultúra viszonyl
dec. 12
14:15
Jönnek a közigazgatási bíróságok – a kormány dönti el, ki bíráskodhat közigazgatási ügyekben (SzMo)
Míg eddig a normál bíróságon lehetett pert indítani egy vitatott hatósági vagy önkormányzati döntéssel szemben, 2020-tól erre már külön rendszer lesz.
dec. 12
14:17
Nagy patália volt, de a Fidesz-többség megszavazta a rabszolgatörvényt (Menedzsment Fórum)
Botrányos ülésen szavazta meg a kormánypárti többség a túlmunka-szabályozás módosítását: az ellenzék fütyült, elfoglalta a házelnöki pulpitust, így a padsorokból vezették le az ülést. Az ellenzék szerint szabálytalan volt az ülés. A túlórák száma egyébként eddig is növekvő trendben volt Magyarországon, a ledolgozott munkaidőben viszont a visegrádi
dec. 12
14:18
Üzenet Oroszországnak: "nem vicc, ez háború" (Infostart)
Az ukrán elnök Oroszországon kívül az európai országoknak is üzent: az elítélő szavak jók, de tettekre van szükség.
dec. 12
14:21
Hogy élte meg, hogy az arcába fütyültek? Megkérdeztük Orbán Viktort (ATV)
A miniszterelnök szerint jó törvényt fogadott el ma a parlament a túlóráról, ami jót fog tenni a munkavállalóknak.
dec. 12
14:21
A természet ősbugyogása (autopro)
Amikor egy festő nemcsak megfigyeléssel, technikával és töprengéssel dolgozik, de erővel is, mint Mednyánszky vagy Csontváry, akkor a vászonhoz közeledve lelassulnak lépteink.
dec. 12
14:21
Újra szerelmes Magyarország Szépe - Ő a szerencsés férfi (Femcafe)
Még a döntő helyszínére is elkísérte őt.
dec. 12
14:21
Kivonult a parlamenti ülésteremből az ellenzék, közösen hirdettek további ellenállást (SzMo)
A Jobbiktól a szocialistákig, az LMP-től a DK-ig, mindenki csatlakozott, a függetleneket is beleértve. Orbánék elárulták az embereket - mondják.
dec. 12
14:24
Fordulat a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében (Infostart)
Az egyik fejlemény, hogy Győrkös István szerint az igazságügyi fegyverszakértő tévedett, büntetőeljárást kért ellene.
dec. 12
14:24
"Készek vagyunk a harcra!" - Rögtön érkezett a szakszervezetek válasza a rabszolgatörvény megszavazása után (Blikk)
A parlamenti szavazással egy időben tartottak sajtótájékoztatót a szakszervezeti vezetők az Országház előtt. Mint mondták: ha úgy adódik, készek akár a harcra is! Közben megszavazták a rabszolgatörvényt.
dec. 12
14:27
Hosszú Katinka ezüstérmet nyert a rövidpályás úszó vébén (444.hu)
Egy órával korábban 200 méter pillangón győzött.
dec. 12
14:27
Közérdekű célra is felhasználható lesz az illegálisan kitermelt fa (HírTV)
Az uniós jogharmonizáció mellett változtattak a natúrpark definícióján is.
dec. 12
14:27
Tüntetés szerveződik a Kossuth téren (Igényesférfi.hu)
Elfogadták a munka törvénykönyvének módosítását, a parlamenti botrány után az ellenzéki képviselők az utcára hívják az embereket.
dec. 12
14:33
Magyar üzleti megoldás orvosolhatja az IT szakemberhiányt (ProfitLine)
Az üzleti alkalmazások új generációja jelentősen enyhítheti a hazai cégek szakemberhiányból adódó nehézségeit – legyen szó akár a magasan képzett alkalmazásfejlesztők hiányáról, akár egy új informatikai infrastruktúra gyors kialakításáról és üzembe helyezéséről. Biber Attila, az Oriana Hungary újonnan kinevezett operatív igazgatója szerint a megold
dec. 12
14:33
Lebukott az olasz étteremlánc: ennyit fizetnek a mosogatóknak Budapesten (Pénzcentrum)
Egymásra ígérgetnek a hazai olasz étteremláncok, hogy valahogy kompenzálják a munkaerőhiányt. Most a Bellozzo adott fel hirdetést, amelyben munkatársakat keresnek számos pozícióra. Garantált béremeléssel, bónuszokkal és ingyenes konditerem...
dec. 12
14:33
Ha építész vagy és a feleséged rózsaszín tetőt akar, akkor rózsaszín lesz az a tető és pont (Player)
A szerelem mindent legyőz.
dec. 12
14:33
E-mailt írt a szabadságon lévő kollégának, nem tette zsebre a választ (Femcafe)
Brutálisan őszinte válasz érkezett.

Keresés