Vasárnap este két magyar járt pórul Ausztriában, amikor síelés után rábízták magukat a navigációs rendszerre, hogy mutassa meg nekik az utat a szállásukhoz. A GPS a két magyar autóját egy sípályára vezette, majd kb. 80 méter után az autó elakadt a nagy hóban.
Napokon belül átadják az M35-ös autópálya Debrecen és Berettyóújfalu közötti szakaszát, valamint az M4-es sztráda első három kilométeres, Berettyóújfalu melletti részét, használatukért viszont január elsejétől fizetni kell.
A bukaresti kormány úgynevezett kapzsisági illetéket akar kivetni jövő évtől a romániai bankokra - jelentette be Eugen Teodorovici pénzügyminiszter kedden.
Fotó: olvasónkÍrországban is tüntettek páran, olvasónk azt írta, kb. negyvenen voltak, jó hangulatban. Az ellenzék 5 pontját átadták a követség munkatársának, „mivel Pálffy Úr az előzetes bejelentés ellenére nem tartózkodott házon belül”.
A kormány 140 millió forintot fordít a nemzeti oltóanyaggyár megvalósításának előkészítéséhez kapcsolódó feladatokra, amelyekben az innovációért és technológiáért felelős miniszter, az emberi erőforrások minisztere és Debreceni Egyetem működik majd együtt - olvasható a Magyar Közlönyben.
Az Ökumenikus Segélyszervezet idén is megszervezi hagyományos adventi-karácsonyi melegétel-osztását. Öt napon át, december 18. és 22. között naponta 1000 adag ételt osztanak ki önkéntesek, támogatók és a Segélyszervezet munkatársai a hajléktalanoknak, illetve rossz szociális körülmények között élő családok számára.
A nap elején még erősödéssel kezdtek a vezető amerikai részvényindexek, majd a végéhez közeledve elfogyott a lendület, amiért az olaj is okolható. Az olaj nem tért magához 2018.12.18 22:11Egész nap esett az olaj világpiaci jegyzése...
Október közepe óta 1300-zal többen veszik igénybe a hajléktalanellátást - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
A Kossuth téren fognak örvendezni többek között annak, hogy „végre dolgozhatunk 8 napot minden héten”, és hogy „nem kell többet bajlódnunk a független bíróságokkal”.
A portugáliai világbajnokságon háromszoros aranyérmes Kozák Danutát választotta az év legjobb női gyorsasági kajakosának a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ).
A kormányhatározat szerint az élelmiszerlánc GMO-mentessé tételéért továbbra is meg kell tenni minden lehetséges intézkedést a géntechnológiával módosított szója iránti függőség csökkentésével kapcsolatban.
Karácsony előtt és után nem is jöhetne semmi jobb, mint egy jó családi program. A tavaly nagysikerű szuperprodukció idén újraéled, ugyanúgy a BOK csarnokban, sztárokkal, lenyűgöző látványvilággal és fantasztikus slágerekkel. Olyan méretű színpad és feldfalak láthatóak az előadáson, amilyen látványvilágot sehol máshol nem láthat a néző Magyarországo
1955. márciusában születtem, vagyis négy hónap múlva jogosult leszek az öregségi nyugdíjra. Jelenleg közalkalmazott vagyok nincs öt év munkaviszonyom, korábban 19 év közszolgálatom volt. Jelenlegi munkáltatóm 6 hónap felmentést biztosít 2019. márciusától amelyből 90 napig akar foglalkoztatni és 90 napra felmentene a munkavégzés alól vagy 2019.márci
A magánszemélyeknek folyósított hiteleknél a bankok 8 százalék körüli kamatot alkalmaznak, míg a betétekre alig 2 százalék körüli kamatot fizetnek – példázta a bankok „kapzsiságát” Eugen Teodorovici pénzügyminiszter.
Alighanem kiújult az isiásza Jean-Claude Junckernak (64), az Európai Bizottság elnökének, bár megszokhattuk, hogy nyilvános szereplésein rendszeresen megdöbbenti a közönséget furcsa viselkedésével.
December 31-e, Szilveszter az esztendő utolsó napja, a nagy számvetések és a nagy fogadkozások ideje. Ez az az éjszaka, amikor bármi megtörténhet, és meg is történik. Goda Krisztina BÚÉK című vígjátékában az ártatlannak induló játék nyomán a baráti társaság élete fenekestül felfordul.
A jelentős piaci érdeklődés miatt a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 2020. január végéig meghosszabbította az MFB Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukció II. elnevezésű hitelprogram igénylési határidejét, illetve 100 milliárd forintra emelte a program keretösszegét, a hitel továbbra is a programban részt vevő pénzügyi vállalkozásoknál igénye
Az Ipoly Erdő Zrt. figyelemmel kísérte és örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a párizsi klímaegyezmény végrehajtásáról Katowicében megállapodás született.