Változnak a menetrendek a közösségi közlekedésben az ünnepek alatt. A patikák ügyeleti rendben működnek karácsonykor, december 24-én az üzletek pedig legkésőbb 14 óráig lehetnek nyitva.
Javította Ukrajna adósosztályzatát pénteken a Moody's Investors Service, egyebek mellett a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött készenléti hitelmegállapodással és a korrupció letörését célzó reformokkal indokolva a lépést. A nemzetközi...
Az amerikai törvényhozók egész napos tárgyalás után sem tudtak megegyezni a kormányzat működését biztosító költségvetésben, így péntek éjféltől leállt az amerikai kormányhivatalok egy részének működése.
Változik a helyi és helyközi autóbuszok menetrendje karácsonykor és év végén - közölte a Volánbusz Zrt. és a Közlekedési Központok. A közleményben azt írták, december 24-én több településen 16 óráig, máshol ritkábban...
Szombat este kétfelvonásos pólóünnep lesz a Komjádi Béla-uszodában: a magyar Szuperkupáért előbb az UVSE a Dunaújvárost, majd az uraknál az FTC a Szolnokot fogadja.
A modern korban gyorsabban változtatta az embert az evolúció, mint korábban bármikor: az orvostudomány és a technológia nem állította meg, hanem felgyorsította a folyamatot - állapította meg egy osztrák biológus.
Asztana Közép-Ázsia egyik legdinamikusabban fejlődő városa, a magyar vállalatoknak és pénzügyi szereplőknek számos területen kínálhat lehetőségeket - emelte ki Varga Mihály a kazah főváros polgármesterével, Bahit Szultanovval folytatott megbeszélését követően a Pénzügyminisztérium pénteki közleménye szerint.
A fiatalok több mint 70 százaléka számít fizetésemelésre - derült ki a K&H ifjúsági indexének 2018 második féléves adataiból. A kutatás szerint a 19-29 éves fiatalok több mint fele, 52 százaléka vár csekély, az inflációnál alacsonyabb...
Térségbeli fiatalok tekintélyes tablója hívja fel a figyelmet a felcsúti központú Vál-völgyi Fiatalokért Alapítványnál, hogy a lokálpatrióta Mészáros Lőrinc és családja szívügyének tekinti a vidéki Magyarország fennmaradását.
A Magyar Természetjáró Szövetség rég várt applikációt indított a napokban útjára, mely hazai útvonalakkal, információkkal, számos ingyenes extra tartalommal és akár offline navigációval is segíti a túrázókat, kerékpárosokat, kirándulókat.
Csak a Gyurcsány-kormány elképesztő rombolása óta igaz a Magyar Honvédség gyengesége. A most elindult, legmodernebb, világszínvonalú tankokra és helikopterekre épülő haderőfejlesztés viszont újra az erős hadseregek közé fogja emelni a magyart. Lássuk, mivel védjük a hazát a jövőben! Demkó Attila írása.
Torlódás alakult ki a röszkei autópálya-határátkelőhely kilépő oldalán, szombat reggel a várakozási idő elérte a három órát - tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Az 1910-es évek Madridjában játszódó történet a gazdag textilgyáros hat lányának életét, küzdelmeit és szerelmeit követi nyomon. A sorozat hétköznaponként 15.15-től látható a Dunán.
Közleményében a rendőrség azt írja, a 28 éves, debreceni M. Richárd "a Budapest I. Szent György téren befejezettnek nyilvánított rendezvényt követően egy füstgránáttal a Sándor-palotát megdobta."
Kihúzták az Eurojackpot 51. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a következő sorsoláson már bruttó 6,1 milliárd forintért izgulhatnak a nemzetközi játékosok. Az 51. játékhét nyerőszámai...
A felfedezés „nagy aggodalmat” váltott ki az Egyesült Államokban, írta a Der Spiegel újonnan hivatalba lépett főszerkesztőjének, Steffen Klusmannak küldött levelében Richard Grenell.
A Wealthfront sem úszta meg, hogy befektetési termékét nagyon nagyvonalúan megfogalmazott szöveggel reklámozták. Negyedmillió dollárjuk bánja a lazaságot.
Azt állítja Óbuda jegyzője (birtokvédelmi végzésében, amellyel távozásra szólította fel az ellenzéki parlamenti képviselőket az MTVA székházából), hogy a képviselők folyamatos ott tartózkodása nem egyeztethető össze az intézmény közszolgálati funkciójának gyakorlásával és a közmédia belső rendjével.
Az amerikai törvényhozók egész napos tárgyalás után sem tudtak megegyezni a kormányzat működését biztosító költségvetésben, így péntek éjféltől leállt az amerikai kormányhivatalok egy részének működése.
Erősen felhős, párás időre számíthatunk többfelé esővel, záporral. Összességében erősen felhős vagy borult, helyenként párás idő várható, csak rövid időre válhat szakadozottá a felhőzet. Több helyen várható időszakosan csapadék: zömében eső, zápor formájában, de reggelig az északi, északkeleti megyékben vegyes halmazállapotú (ebből helyenként ónos
Most már sosem tudhatjuk meg, hogy mekkora tömeg verődött volna össze péntek estére a „Ne írd alá, János címmel meghirdetett tüntetésre, ha Áder csütörtökön rohamtempóban nem helyezi el a szignóját a jogszabályon.
A hatalom ugyan mindent megtesz, hogy a belpolitikai állapotok a zűrzavar képét mutassák, azonban a helyzet hétről-hétre tisztul, egyetlen vagy-vagyban fogalmazódik meg.