A pénzügyminiszter szerint a magyar gazdaság idén is jól teljesít, ebben az évben az első háromnegyed évben 4,2 százalékos volt a növekedés, emiatt a tárca szerint várhatóan 4,6 százalékos lesz a gazdasági bővülés.
Kína először nyitotta meg piacát az amerikai rizs előtt, ami szakértők szerint újabb jele annak, hogy kezd enyhülni a két ország között fagyossá vált kapcsolat.
Az öregedés miatt? A megereszkedett bőr miatt? A derékfájás miatt? Vagy egyáltalán nem is rossz negyvenen túli nőnek lenni? Kiderül a cikkben összegyűjtött válaszokból.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter visszautasítja Margot Wallström svéd külügyminiszter "pökhendi", Magyarországot egy svéd napilapban kritizáló szavait - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium pénteken közleményben az MTI-vel.
Az ellenzéki pártok arra számítanak, hogy január 3-án határozatképes lesz az általuk kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülés, és azon napirendre kerülhetnek az Országgyűlés idei utolsó ülésén, valamint a közmédia székháza előtti tüntetésen történt események.
A karácsonyt a fiatalok 92 százaléka a családjával tölti, szilveszterre viszont csak az 56 százalékuk marad otthon. A dolgozó fiatalok 12 százaléka az ünnepek alatt sem pihen, a két ünnep között pedig már a fiatalok majdnem fele megy...
A pályázat a költségek 60 százalékát fedezheti, egy háztartás vagy magánszemély 750 ezer forint támogatást kaphat. Háztartásonként több konvektor cseréjére is lehet pályázni.
Az ellenzék arra számít, hogy január 3-án határozatképes lesz az általuk kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülés, és azon napirendre kerülhetnek az Országgyűlés idei utolsó ülésén, valamint a közmédia székháza előtti tüntetésen történt események.
Újrafelállítás előtti restaurálásra elszállítják Varga Tamás szobrászművész Nagy Imre szoborkompozícióját az Országház tőszomszédságából, a Vértanúk teréről 2018. december 28-án.
A tao helyett a költségvetésből nyújt jövőre 37,4 milliárd forint többlettámogatást a kormány az előadóművészeti szervezeteknek - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.
Több mint tíz év után távozik az SAP Hungary Kft. éléről Ablonczy Balázs, akit a vállalaton belülről Pintér Szabolcs követ az ügyvezető igazgatói pozícióban január 1-től - közölte az MTI-vel az SAP pénteken.
Az Európai Beruházási Bank (EIB) 50 millió eurós hitelkeretet biztosít a bolgár-román-magyar-osztrák (BRUA) első, romániai szakaszának megépítéséhez. Az Independent Balkan News Agency beszámolója alapján a hitelt a román állami...
Kevésbé a luxus feléről közelít a Land Rover legújabb fejlesztése bemutatásához, sokkal inkább helyezik arra a hangsúlyt, hogy hasznos extrát hoznak, főként azoknak, akik mozgásukban korlátozottak.
A biztonság mint választási tényező az utazás tervezésekor ma már elsődleges és hosszú távon kiemelt szempont lett. Budapest felfutó látogatottságát ez is erősen támogatja.
1972 karácsonyán, Domján Edit véget vetett az életének. A legendás színésznő emlékére alapítványt hoztak létre, mely évről évre tehetséges, vidéken játszó színésznőket tüntet ki.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter visszautasítja Margot Wallström svéd külügyminiszter "pökhendi", Magyarországot egy svéd napilapban kritizáló szavait - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium pénteken közleményben az MTI-vel.
A Magyar Nemzeti Bank 2018-ban sem volt rest, és kérlelhetetlenül lecsapott azokra a piaci szereplőkre, akik nem megfelelően jártak el működésük során. Noha a 2018-as évben a jegybank kevésbé volt vérmes (vagy a piaci szereplők viselkedtek...
Megszűnik a bazári hangulat a Nyugati téri aluljáróban, a MÁV sorban mondja fel az előnytelen szerződéseket a boltok üzemeltetőivel - írja a Magyar Idők. A metrórekonstrukcióval párhuzamosan várható az aluljáró és a tér teljes megújítása....
A magyarországi alkalmazottak 14 százaléka kap bónuszt, átlagosan bruttó 332 ezer forint értékben - közölte pénteki számában a Világgazdaság a Workania állásportál által működtetett www.fizetesek.hu oldal felmérésére hivatkozva.
Juncker megküzd a lépcsőkkel, Orbán Chuck Norrisszal haverkodik, Macron leszáll a gettóba, May a Szamóca őrssel táncol, Trump beelőzi a királynőt – összegyűjtöttük 2018 öt legviccesebb, legbizarrabb vagy éppen legkínosabb videóját a nagypolitika világából. Ön kinek adná az idei év Citrom-díját?
Az MNB 11 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a Raiffeisen Bankot a személyi kölcsöneinek reklámozásakor elkövetett jogsértések miatt - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken MTI-t.
Hiába emelkedtek 2018 első 11 hónapjában a fogyasztói árak átlagosan mindössze 2,9%-kal, sokan okkal érezhetik úgy, hogy ennél sokkal drágább lett számukra az élet. Albérletben élsz? Sűrűn jársz autóval? Sokat eszel, főleg gyümölcsöket...