2018. december 3. hétfő

dec. 3
19:21
Több tízezer tisztségviselőt büntettek meg pazarlásért Kínában (ATV)
Összesen csaknem hatvankilencezer tisztségviselőt büntetett meg a kínai korrupcióellenes bíróság az idei év első tíz hónapjában, mert megszegték a korábban elfogadott takarékossági szabályokat - jelentették hírügynökségek hétfőn.
dec. 3
19:21
Rendkívüli felülvizsgálatért folyamodott Beke István és Szőcs Zoltán (USAracing)
Beke István felesége elmondta: az utolsó romániai jogorvoslati lehetőséggel éltek. Ha a legfelsőbb bíróság megalapozottnak tartja a kérelmet, megsemmisítheti az ítéletet
dec. 3
19:21
Ezt tanácsolja Meghan hercegnőnek Michelle Obama (SzMo)
A sztárlétet el kell tudni viselni. Ezzel kapcsolatban adott néhány jótanácsot Meghan hercegnőnek a volt amerikai First Lady.
dec. 3
19:27
Debrecen megszavazta a plakátadó emelését (Menedzsment Fórum)
Megszűnt a 0 forintos tétel, minimum ezer forintot kell fizetni a reklámok után.
dec. 3
19:27
Még idén megszavazhatják a migránsvízum bevezetését (HírTV)
A dokumentum lehetővé tenné az EU-ba készülő bevándorlóknak, hogy már hazájukban benyújtsák menedékkérelmüket.
dec. 3
19:27
Meztelen képekkel modernizálták a mikrohitelt a kínaiak (FinTechRadar)
Amikor az ember már azt hinné, hogy a Pofozó és tsa Bt. által behajtott adósságnál és az uzsorahitelnél nincs rosszabb, gyorsan bizonyítják, hogy van még lejjebb.
dec. 3
19:27
A civilizáció összeomlásával fenyegethet a klímaváltozás – figyelmeztet Sir David Attenborough (SzMo)
Azonnali cselekvésre van szükség. A globális felmelegedés ember okozta katasztrófa és évezredek óta a legnagyobb fenyegetés az emberiségre nézve.
dec. 3
19:33
Újabb foci-Eb lesz Magyarországon (Infostart)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága hétfői ülésén úgy döntött, hogy Magyarország és Szlovénia rendezheti közösen a 2021-es U21-es Európa-bajnokságot.
dec. 3
19:33
Idén kevesebbet költene a lakosság ajándékra (ProfitLine)
Idén a tavalyinál kevesebbet szán a lakosság a karácsonyi ajándékokra, amelyek többségét továbbra is a plázákban veszik meg a tervek szerint, és nem változtak a favoritok sem: a ruhák és a szépségápolási termékek állnak az első helyeken.
dec. 3
19:33
Nem enged a kormány a szakszervezeteknek, ragaszkodnak a 400 órás túlórakerethez (444.hu)
A szakszervezeti vezetők szerint a kormány ezzel egyszerűen kiveszi a rendszerből a munkavállalói érdekérvényesítés lehetőségét.
dec. 3
19:33
Leesik az állad, ha meglátod, ilyen őrülten vagány szettet visel Julia Roberts (Glamour)
Na ne!
dec. 3
19:39
Jó hír: Erősödött a forint, mutatjuk mennyivel (ATV)
Erősödött a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben hétfő este a reggeli szintekhez képest.
dec. 3
19:39
Magyarország nem támogatja az önálló eurózóna-költségvetés létrehozását (AQUA)
Ez a tervezet hazánk érdekeivel ellentétes – hangsúlyozta Varga Mihály az eurózóna pénzügyminisztereinek kibővített értekezletén Brüsszelben.
dec. 3
19:39
Ilyen lánykérés még sosem történt - Ez a pasi tudja, mi kell a nőnek! (Femcafe)
Merész dologra vállalkozott, de a siker nem maradt el.
dec. 3
19:45
Az olaszok elkerülnék az uniós szankciókat (Menedzsment Fórum)
Folyamatos volt az egyeztetés Giuseppe Conte olasz miniszterelnök és a két kormánypárt, a Liga, valamint Öt Csillag Mozgalom között hétfőn is, hogy a költségvetési tervezetben korábban megjelölt hiánycél csökkentésével elkerüljék az EU túlzottdeficit-eljárását kísérő esetleges szankciókat.
dec. 3
19:45
Tarlós István: közel a megegyezés a színházi tao-pénzekről (Infostart)
A fővárosnál maradhat várhatóan a budapesti színházaknak juttatható tao-támogatások szétosztása - mondta a főpolgármester, aki a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsáról is beszélt.
dec. 3
19:47
Magyarország számára nem lenne jó az önálló euró-zónás költségvetés (Menedzsment Fórum)
Magyarország érdekeivel ellentétes egy különálló eurózóna-költségvetés létrehozása, ezért Magyarország nem támogatja a tervezetet - hangsúlyozta Varga Mihály az eurózóna pénzügyminisztereinek kibővített értekezletén Brüsszelben, ahol a résztvevők a novemberben nyilvánosságra hozott francia-német javaslatról tanácskoztak.
dec. 3
19:51
Cofidis: Idén Karácsonykor kevesebbet költene a lakosság ajándékra (Biztosító Magazin)
Idén a tavalyinál kevesebbet szán a lakosság a karácsonyi ajándékokra, amelyek többségét továbbra is a plázákban veszik meg a tervek szerint, és nem változtak a favoritok sem: a ruhák és a szépségápolási termékek állnak az első helyeken.
dec. 3
19:57
Remek védekezéssel középdöntőben Kovacsicsék (Infostart)
A magyar női kézilabda-válogatott 24-18-ra legyőzte Horvátországot a franciaországi Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában Montbéliard-ban, ezzel nagy lépést tett a középdöntőbe jutás felé.
dec. 3
19:57
Megérkezett a Bennu kisbolygóhoz a NASA űrszondája (HírTV)
A 2016 szeptemberében útjára indított OSIRIS-REx nevű űreszköz egy 7 éven át tartó programot teljesít.
dec. 3
19:57
45 ezer ember kopogtatott a magyar határon, és mindenik munkát akar (Grill Receptek)
Meglepő adatra bukkant a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal legfrissebb, szeptember végi állapotra vonaktozó statisztikájában
dec. 3
19:57
A LIBE bizottság megszavazta a humanitárius vízum bevezetését kezdeményező jelentést (Igényesférfi.hu)
Egy spanyol szociáldemokrata EP-képviselő a szavazást megelőzően kiemelte, úgy igazságos és méltó, ha az Európai Unió kiáll azok mellett, akik életüket kockáztatják azért, mert nem tudnak legális úton bejutni az unió területére.
dec. 3
19:59
Négyes karambol, buszok és autók ütköztek a Nyugati téren (Grill Receptek)
A karambol a helyi felüljárón történt, rendőrök korlátozzák az útszakasz forgalmát.
dec. 3
20:01
Gagarin besírna: 2040-re orosz kolóniát akar a Holdon Putyin (Grill Receptek)
Az oroszok a nemzeti érdekeiket védenék a "szomszédban", az amerikaiak onnan pattannának tovább a Marsra.
dec. 3
20:03
Kevesebbet költhetünk idén karácsonykor (Menedzsment Fórum)
Idén a tavalyinál kevesebbet szán a lakosság a karácsonyi ajándékokra, amelyek többségét továbbra is a plázákban veszik meg a tervek szerint, és nem változtak a favoritok sem: a ruhák és a szépségápolási termékek állnak az első helyeken, a Cofidis kutatása szerint.
dec. 3
20:03
Könnygázgránát végzett egy idős asszonnyal Marseille-ben (Grill Receptek)
A 80 éves asszony nem tüntetett – egy eltévedt lövedék okozta halálát. Ő a két hete tartó franciaországi zavargások negyedik halálos áldozata.
dec. 3
20:03
Jövőre is folytatódik az illetményfejlesztés a honvédségnél (ProfitLine)
Jövőre is folytatódik az illetményfejlesztés a honvédségnél.
dec. 3
20:03
Erősödött a forint (AQUA)
.
dec. 3
20:03
Ujhelyi István: Hiába minden habonyi hókuszpókusz (Tiszta Jövő)
Nem Soros György miatt nincs elég orvos, nővér, ápoló, vagy épp szappan, esetleg vécépapír a kórházakban.
dec. 3
20:03
6+1 folytatás, amit a Disney elsunnyogott (SzMo)
Sokszor próbálkozott a Disney is a világsikert aratott rajzfilmek folytatásával. De úgy tűnik, csak az első részek kaszáltak, mert a folytatást elsunnyogták.
dec. 3
20:05
Antifasiszta figyelmeztetést adtak ki Spanyolországban (Grill Receptek)
Szabad szemmel is láthatóvá vált Andalúziában a szélsőjobboldali mozgalom, a baloldal sorvad.
dec. 3
20:07
Nagy a baj: kiirthatja az élővilágot a "csendes gyilkos" (Grill Receptek)
Kihalási válsággal néz szembe a Föld, amelynek növény- és állatvilága a dinoszauruszok alkonya óta nem látott ütemben pusztul - figyelmeztetett Cristiana Pasca Palmer, az ENSZ Biodiverzitási Egyezményének (CBD) teljesítéséért felelős ENSZ-titkárság vezetője.
dec. 3
20:09
Megszavazta az EP bizottsága a menekültvízum tervét (Grill Receptek)
A humanitárius vízumot az uniós államok külképviseletein lehetne – a programban önkéntesen résztvevő országok így is befogadhatnak majd menedékkérőket.
dec. 3
20:09
A kereskedelmi tűzszünet első lépése (Infostart)
Kína mérsékli az amerikai autókra kivetett masszív büntetővámokat – ezt közölte Donald Trump amerikai elnök, miután Washington és Peking tűzszünetet hirdetett a kereskedelmi háborúban.
dec. 3
20:09
A horvátok legyőzésével közel a továbbjutás a női kézilabda Eb-n (Azenpenzem)
A győztes magyar együttes – amely sorozatban öt vereség után tudott ismét nyerni – egyszer sem került hátrányba a meccsen.
dec. 3
20:09
Hollywoodi csillogás 5 perc alatt: Ezek lesznek a tél legszebb sminkjei (Femcafe)
Fotókon a világ leglátványosabb, szuperkönnyen elkészíthető sminkei.
dec. 3
20:11
Trump rakétákkal izmozik, a NATO meg alaposan túlféli az ukrajnai válságot (Grill Receptek)
Az Európát fenyegető biztonsági kihívásokról tárgyalnak a NATO-országok külügyminiszterei kedden és szerdán.
dec. 3
20:15
Kína és India okozhatja a történelem legnagyobb katasztrófáját (Portfolio)
Egyesült Államok vezet a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésében mind abszolút, mind relatív értelemben a Forbes magazinnak a BP olajipari konszern globális energiaipari statisztikáját idéző cikke szerint. Ugyanakkor a szén-dioxid-kibocsátás...
dec. 3
20:15
Annie-díjra jelölték a magyar animációs thrillert (ATV)
A Ruben Brandt, a gyűjtő című egészestés magyar animációs thriller és Bucsi Réka Solar Walk című rövid animációja is jelölést kapott az animációs filmek Annie-díjára.
dec. 3
20:15
Kapitányi reakció arra, hogy simán vertük a horvátokat (Sport365)
Rasmussen közvetlenül a meccs után értékelt.
dec. 3
20:15
Deutsch: Egy liberális hisztiről van szó (HírTV)
Egyszer már leszavazták a migránsvízumról szóló javaslatot, most azonban újra az EP elé kerül – emlékeztetett a Fidesz EP-képviselője.
dec. 3
20:15
Így alakulnak a hosszú hétvégék 2019-ben - 6 napos pihenő is lesz! (Femcafe)
Jövőre sem marad el a munkanap-áthelyezés, de kárpótolnak bennünket érte.
dec. 3
20:17
Egyik legjobbunk szenvedett sérülést a horvátok ellen (Sport365)
Brusztolós meccs volt...
dec. 3
20:21
Női kézilabda Eb: A horvátok legyőzésével közel a továbbjutás (ATV)
A magyar női kézilabda-válogatott 24-18-ra legyőzte Horvátország csapatát a franciaországi Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, hétfőn Montbéliard-ban, ezzel nagy lépést tett a középdöntőbe jutás felé.
dec. 3
20:21
Így alakulnak a hosszú hétvégék 2019-ben - 6 napos pihenő is lesz! (Femcafe)
Jövőre sem marad el a munkanap-áthelyezés, de kárpótolnak bennünket érte.
dec. 3
20:21
Olyan durva ez a horror, hogy a színésznő is depressziós lett a forgatás alatt (Glamour)
Shay Mitchell szorongásairól mesélt
dec. 3
20:21
"Hol fog most minket megtalálni a Jézuska?" - leégett a háromgyerekes család háza, nincs hová menniük (SzMo)
A gyerekek aggódnak, hogy a Jézuska így nem találja majd meg őket, mert nincs otthonuk.
dec. 3
20:23
Micsoda átverés: rengeteget pénzt gomboltak le az influenszerekről (Glamour)
Nagyon elhitték…
dec. 3
20:27
Nagy változás jön a BL-ben (Infostart)
A Bajnokok Ligája mostani kiírásának tavasszal kezdődő egyenes kieséses szakaszában bevezetik a videobírós rendszert (VAR) - jelentette be Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke.
dec. 3
20:27
Megnyílt Magyarország első Bentley szalonja, máris dübörögnek az eladások (Auto Pult)
Emlékeznek még tavalyi cikkünkre, amelyben arról referáltunk nagy boldogsággal Olvasóinknak, hogy rövidesen megnyílik Magyarország első Bentley autószalonja? Pontosan 15 hónap telt el azóta, most pedig még boldogabban jelentjük Önöknek, hogy máris megnyitotta kapuit a szóban forgó Bentley Budapest kiállítóterem, ahova ma délelőtt személyes látogatá

Keresés