2018. december 4. kedd

dec. 4
16:45
Durván elszállhatnak az élelmiszerárak a Brexit miatt? (Privátbankár)
A Bank of England kormányzója szerint felfordulást okozhat a kikötők forgalmában és meredek élelmiszerdrágulással járhat, ha megállapodás nélkül lépnek ki a britek.
dec. 4
16:45
Fürjes Balázs: megfizethetetlen reklámot jelent az atlétikai vb (Infostart)
Budapest rendezheti a 2023-as szabadtéri atlétikai világbajnokságot, és ez nemcsak sportszempontból előnyös: Fürjes Balázs, a kiemelt fővárosi beruházások kormánybiztosa az InfoRádióban azt mondta, jelentős hasznot hoz a vb az országnak, Budapestnek és a magyar embereknek. Például egy atlétikai stadiont, amelyet a verseny után megnyitnak a nagyközö
dec. 4
16:45
Egymás karjai közt halt meg az Instagram-pár (Femcafe)
Újabb titkokra derült fény a rejtélyes haláleset kapcsán.
dec. 4
16:51
Már Lamborghini, sőt, akár Bugatti is rendelhető Magyarországon! (Auto Pult)
Tegnap megírtuk Olvasóinknak, hogy megnyitotta kapuit Magyarország első hivatalos Bentley kiállítóterme, a XI. kerületi Szerémi úton – a Porsche Centrum Budapest közvetlen szomszédságában, sőt, gyakorlatilag azzal összeépítve – található Bentley Budapest. Bár az új szalon picike (alapterülete csupán 180 négyzetméter), különleges aurája van, ráadásu
dec. 4
16:51
Irán tovább fejlesztené rakétaprogramját (ATV)
Irán tovább akarja fejleszteni rakétaprogramját. "Egyik legfontosabb programunk a rakétáink és lőszereink hatótávolságának kiterjesztése" - jelentette ki kedden Azíz Naszírzade, az iráni légierő tábornoka, akit a Farsz félhivatalos hírügynökség idézett.
dec. 4
16:51
Julia Roberts a Micsoda nő! híres ruhájának viselte egy szexi, modern változatát a vörös szőnyegen (Glamour)
Új filmje premierjén
dec. 4
16:53
Kate Middleton találkozott a télapóval és milyen csodásan néz ki (Glamour)
A hercegné szettje csodás
dec. 4
16:57
Kiakadt a játékvezetésre Kim Rasmussen (Infostart)
A piros lapot hiányolta a horvátok elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzésen a női kézilabda-válogatott szakvezetője.
dec. 4
16:57
Ez igen: hat góllal győzött a Mezőkövesd (Blikk)
Hazai pályán szenvedett vereséget a III. kerület együttese az élvonalbeli Mezőkövesd ellen a labdarúgó-Magyar Kupában.
dec. 4
16:57
Visszatért a rejtélyes Esernyős Ember: elképesztő, ezúttal mit művelt (Blikk)
Ismét felbukkant az Esernyős Ember néven ismertté vált kaszkadőr, méghozzá nem is akármilyen mutatvánnyal: ezúttal nem mászott, hanem járt egyet a Duna vizén.
dec. 4
16:57
A romák oktatásának helyzete javult, a szegráció azonban továbbra is kihívás (HírTV)
Ez derül ki az Európai Bizottság értékeléséből.
dec. 4
16:57
Indul a Budapest Fashion Nights - (Femcafe)
Jön az év egyik legizgalmasabb programsorozata.
dec. 4
16:57
Katy Perry 14 milliót fizetett, hogy ő randizhasson Orlando Bloommal (Glamour)
Licitált párjára és nyert
dec. 4
17:00
Meghosszabbították a Magyar Telekom frekvenciahasználati jogosultságát (Kreatív Online)
Amely a 2100 MHz-es frekvenciasávra szólt.
dec. 4
17:03
Ez felbőszítheti Trumot: Irán tovább fejleszti rakétaprogramját (Portfolio)
Irán tovább akarja fejleszteni rakétaprogramját. "Egyik legfontosabb programunk a rakétáink és lőszereink hatótávolságának kiterjesztése" - jelentette ki kedden Azíz Naszírzade, az iráni légierő tábornoka, akit a Farsz félhivatalos...
dec. 4
17:03
Itt van Szijjártó reakciója az ukrán helyzetre (ATV)
Magyarország kiáll Ukrajna területi egysége és önállósága mellet, de figyelemmel követi a kisebbségeket érintő politikáját - jelentette ki Szijjártó Péter Brüsszelben magyar újságíróknak nyilatkozva kedden.
dec. 4
17:03
Durva árak az RTL sztárséfjének új éttermében: 2000 a somlói, 5000 a vadas (Pénzcentrum)
Alig egy hónapja nyílt meg Sárközi Ákos legújabb étterme, a Textúra és máris a figyelem középpontjába került. Megnéztük, milyen ételeket kínálnak, és természetesen az árakra is kíváncsiak voltunk. Idén november elején...
dec. 4
17:03
Szijjártó Péter: Magyarország figyelemmel követi Ukrajna kisebbségeket érintő politikáját (USAracing)
„Nagy a nyomás rajtunk, hogy ezt az álláspontunkat adjuk fel. Ha feladnánk, akkor nem lenne más erőforrásunk arra, hogy a magyar nemzeti közösségek érdekében fel tudjunk lépni” – húzta alá.
dec. 4
17:03
Médianéző: a magyar médiapiac balliberális túlsúlyán az új médiaholding nem változtat (HírTV)
A magyarországi médiapiac továbbra is balliberális dominanciájú a Médianéző Központ elemzése szerint.
dec. 4
17:03
Olvadunk - Farkasházi Réka tündéri képet posztolt kislányáról (Femcafe)
A kis Tamara ma lett fél éves.
dec. 4
17:03
Gigi Hadid és Kaia Gerber is pizsamát viseltek ezen a partin, és milyen jól tették (Glamour)
Ez a trend még mindig nyerő
dec. 4
17:03
Ariana Grande levelén sír az internet népe (Joy)
Youtube-on indított el egy dokumentumsorozatot magáról Ariana Grande. Az egyik rész miatt minden rajongónak folytak a könnyei.
dec. 4
17:03
Etnikai enklávék veszélyét látja Románia az RMDSZ autonómiakövetelésében (Igényesférfi.hu)
Az RMDSZ kisebbségi jogokról beszél, a román ellenzék zsarolást lát a dologban, így a Románia Együtt párt a törvénytervezet visszavonására szólította fel az RMDSZ-t.
dec. 4
17:03
Megszületett Eddie Murphy tizedik gyermeke (SzMo)
Pénteken jött a világra kisfia, Max Charles Murphy.
dec. 4
17:05
Kim Kardashian mellét csak a véletlen tartotta a ruhájában, az is csak félig (Glamour)
Az óriási villantás elkerülhetetlen volt
dec. 4
17:05
Kelemen Hunor: Román testvérek, ne féljetek, senki nem akarja ellopni Erdélyt! (Igényesférfi.hu)
Tippeket adott Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a románoknak, miképpen tudják elnyerni a magyarok lojalitását.
dec. 4
17:06
Megnyugodhatnak a Chelsea-hívek, marad a gárda ásza (Sport365)
Hosszabbítottak a londoniak a kulcsemberrel.
dec. 4
17:07
Születésnapi szuperkedvezmények - tizenöt éves a Lollipop Factory Budapest! (Glamour)
Egészen karácsonyig várnak a kedvezmények
dec. 4
17:09
Nem várt történés az autópiacon (Infostart)
Drasztikusan csökkent az új autók eladása Magyarországon és az EU-ban is az utóbbi hónapokban, de szakértők már tudják az okát, és nyugalomra is intenek.
dec. 4
17:15
Élet-halál között: csontsovánnyá fogytak a testvérek, miután a modellügynökség arra kérte őket – sokkoló fotók (Blikk)
Anorexiás lett két Oroszországban élő lány, akiket modellügynökségük bíztatott arra, hogy adjanak le pár kilót, hogy jobban mutassanak a képeken.
dec. 4
17:15
Bentley szalon nyílt Budapesten (Portfolio)
A Bentley Motors hivatalosan megnyitotta legújabb márkakereskedését, a Bentley Budapest Magyarország első Bentley kiállítóterme. Az új létesítmény nem csak magyarországi, hanem regionális szerephez is jut, tekintettel arra, hogy több szomszédos...
dec. 4
17:15
Meghátrál a kormány a rabszolgatörvény ügyében? Szavazzon! (ATV)
Képesek lesznek meghátrálásra kényszeríteni a szakszervezetek a kormányt a rabszolgatörvény ügyében?
dec. 4
17:15
Vízi villamost alkotott a lengyel géniusz (NRGreport)
Vízi villamosokat szállít Koppenhágába egy lengyel vállalat, amelyek a hagyományos vízibuszok helyére léphetnek.
dec. 4
17:15
Bemutatta választási programját a Jobbik (Igényesférfi.hu)
„Stabil nemzetállamiságról aligha beszélhetünk”, „banánköztársasági szinteket súroló” ország vagyunk, ami jelenleg még csak nem is szabad – derült ki a Jobbik választási programját bemutató eseményen, ahol megtudtuk, hogyan változtatna mindezeken a párt.
dec. 4
17:17
A MOL a legnépszerűbb munkaadók között (NRGreport)
A PricewaterhouseCoopers Könyvvizsgáló és Gazdasági Tanácsadó Kft. által készített felmérés szerint Magyarország egyik legvonzóbb munkahelye a MOL. A 16-26 éves korosztály egyöntetű véleménye, hogy szívesen indítaná karrierjét az olajipari vállalatnál. A MOL 2030-ig szóló stratégiájának egyik sarokpontja a fiatalok bevonzása.
dec. 4
17:18
Újabb 30 nap vár Czeglédyre előzetes letartóztatásban (Grill Receptek)
Ismét meghosszabbította az előzetes letartóztatást a Szegedi Járásbíróság. Úgy látják, fennáll a bűnismétlés veszélye.
dec. 4
17:20
Magyarországtól kéri Ukrajna, hogy tartsa távol az orosz kémeket (Grill Receptek)
Ugrásra kész az orosz hadsereg, páncélosokkal és nehéztüzérséggel erősítik az elcsatolt Krímben állomásozó erőket. Ukrajna is átcsoportosítja erőit, így nincs elég emberük a nyugati határok őrzésére.
dec. 4
17:21
A régió keményen üzent Oroszországnak (Infostart)
A közép- és kelet-európai országok felszólították Oroszországot, engedje szabadon az ukrán tengerészeket, és szolgáltassa vissza Ukrajnának a Kercsi-szorosnál nemrég elfoglalt hadihajókat - erről Andrej Plenkovic horvát kormányfő tett bejelentést Zágrábban, a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) elnevezésű regionális együttműködési tömörülés tagállama
dec. 4
17:21
Szemárpa, jégárpa és kezelésük (WebBeteg)
Szemárpa valószínűsíthető, ha a következő tüneteket tapasztalja: a szemhéj duzzadttá, pirossá válik, előre hajolva nyomódik, lüktet. A kötőhártya bepirosodhat, a szemrés váladékozhat, a szemhéjakon göb észlelhető.
dec. 4
17:21
Jogilag kérdéses, erkölcsileg elítélendő (HírTV)
A Jobbik volt regionális igazgatója szerint köztudott volt, hogy a párton belül egyesek valakik ellen szervezkednek.
dec. 4
17:21
Több világrekordot is megdöntött egy fúziós reaktor (NRGreport)
A Max Planck Plazmafizikai Intézet (IPP) egy lépéssel közelebb jutott ahhoz, hogy elhozzuk a Nap energiáját a földre. A júliustól novemberig tartó tesztidőszakban indították el a második kísérletsorozatot a Wendelstein 7–X nevű eszközzel, a céljuk egy fúziós erőmű üzembe állítása.
dec. 4
17:22
Aláírásgyűjtés indul a rabszolgatörvény ellen (Grill Receptek)
Tüntetést, szakszervezeti konzultációt és aláírásgyűjtést szervez a rabszolgatörvény miatt a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A kormány úgy érvel: csak lehetőséget adnak, hogy aki akar, többet dolgozhasson.
dec. 4
17:27
Ilyen az élet a világ legészakibb városában, ahol tilos meghalni és ahol nem születik senki (Player)
Négy hónapon keresztül sötét van, és négy hónapon keresztül világos, és a városon kívül mindig legyen nálad fegyver!
dec. 4
17:27
Megszólalt Curtis az autóbalesetéről: agyrázkódás gyanújával kezelték (SzMo)
Egy kölcsönautó szélvédőjébe ütötte be a fejét a hétvégén.
dec. 4
17:33
Bemutatta EP-választási programját a Jobbik (Infostart)
Biztonságos Európát, szabad Magyarországot! gondolat áll a Jobbik bemutatott európai parlamenti választási programjának középpontjában.
dec. 4
17:33
13. havi fizetés karácsony előtt: itt a legfrissebb felmérés, érdekes részletek derültek ki (Blikk)
Továbbra is kevesen kapnak itthon 13. havi bért – derült ki a Fizetesek.hu legfrissebb felméréséből.
dec. 4
17:33
Döbbenet: tűvel szurkálta meg diáktársait egy fiú az iskolában (Blikk)
Wales - Több társát is megszurkálta egy fiú injekciós tűvel az iskolában.
dec. 4
17:33
Miért a portfólió a legjobb befektetési döntés? (ProfitLine)
A szélsőséges árfolyammozgások idején különösen érdemes megfogadni a Nobel-díjas közgazdász, Harry Markowitz szavait, aki a legjobb stratégiának a portfólióépítést tartja. A különböző befektetési eszközök közötti kockázatmegosztás ugyanis az erőteljes és kiszámíthatatlan árfolyamingadozások legjobb ellenszere – tanácsolja a K&H Alapkezelő.
dec. 4
17:33
„Oda temetik a Magyar Nemzet és a Népszabadság mellé a CEU-t” (ATV)
Semmilyen ellenkezést, autonómiát nem tűr meg a kormány – vélekedtek az atv.hu-nak megszólalók a CEU-üggyel kapcsolatban. A vörös vonalat már 2017-ben átlépte a kabinet, a belföldi hangos visszhang elmaradása pedig annak köszönhető, hogy mindenki félti az egzisztenciáját- magyarázták a történteket.
dec. 4
17:33
Udvardy Zoltán: Tizenhatodik Macron (Tiszta Jövő)
Macron elnök különös módon úgy tesz, vagy úgy próbál tenni, mint akinek fogalma sincs az őt körülvevő valóságról.

Keresés