A Hankook Tire Magyarország Kft. is támogatóként csatlakozott Budainé Krajcsovics Anita és Duda Attiláné, két dunavecsei óvodapedagógus magánkezdeményezéséhez. A szervezők és a Hankook egy különleges Mikulás-esemény megszervezésével és támogatásával varázsolták vidámabbá a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház gyerekosztályán ápolt gyermekek ünnepét.
Kína már évek óta nem csupán a világ legfontosabb autópiaca (2017-ben a világban összesen eladott 86 millió új autóból 25,8 millió, azaz a világszintű autóeladások 30 százaléka Kínában talált gazdára), de az ezt támogató állami szabályozásnak köszönhetően az egyik legzöldebb is: csak Japánban és Európában talál gazdára több részben vagy teljesen el
Hatalmas lehet az eltérés a hitel összege és a visszafizetendő összeg között. Tájékoztató kampányt indított a karácsonyt megelőző megfontolt hitelfelvétel szempontjairól, illetve a gyorskölcsönök kockázatairól a jegybank.
Székely László alapjogi biztos szerint olykor súlyosan aggályos, indokolatlan korlátozásokat tartalmaznak a kórházakban kezelt gyermekek mellett tartózkodó szülő elhelyezésének feltételei, díjat kérni ezért pedig törvénytelen.
Akár 45 ezer forintnyi eltérés is lehet a visszafizetendő tartozásnál egy egyéves futamidejű, 200 ezer forintos "karácsonyi" fogyasztási hitelnél. Egyre több a változó kamatozású fogyasztási hitel, aminél a kamatváltozás kockázatára...
Halálra fagyva találták meg Alekszej Lomakin holtesttét a moszkvai Gorodnya folyó partján december 3-án. Az orosz Lokomotiv FC 18 éves játékosa még november 30-án tűnt el, miután elment bulizni a barátaival.
A szemöldökráncoláson túl egyik hatalmat sem érdekli a CEU sorsa, feltéve, hogy az USA bimbózó üzleteket köthet és a német multik érdekei sem sérülnek.
A diótörő és a négy birodalom egy varázslatos karácsonyi élő szereplős családi fantasyfilm, amelyet E. T. A. Hoffmann meséje alapján vitt filmre a Walt Disney Pictures.
A Yeezy legújabb csukája úgy fénylik az éjszakában, mint Salamon töke. Igazi szellemként suhanhatsz bennük az utcán, bár azt nem tudjuk, hogy megváltás jár-e hozzá.
Az Eurostat friss jelentéséből kiderül, hogy az egész unióban Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben az adóztatás, azaz az adócentralizációs ráta. 2016-ban még a GDP 39,3 százalékának megfelelő összeget tettek ki az adók, de 2017-ben ez 38,4 százalékra csökkent. Eközben az unióban 41,4 százalékra nőtt az adóterhelés.
Osztrák sajtóhírek szerint nem lesz egyszerű feladat a CEU Bécsbe költöztetése: az egyetem legkorábban öt év múlva foglalhatja el véglegesnek szánt helyét, és egyelőre még a bérleti szerződést sem írta alá. Az is nyitott kérdés, hogy addig hol fog zajlani a tanítás. Az intézmény befogadása megosztja az osztrák kormányt.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a tulajdonos elleni végrehajtási eljárásban lefoglalta a nagykőrösi strandot. Minderről dr. Nyíkos Sára címzetes főjegyző tájékoztatta az önkormányzat képviselő-testületét.
Miközben magyar politikusok szorosabbra fűznék a biztonságpolitikai együttműködést Kínával, az egyre bátrabb nagyhatalom az egész világot tanítja az autokráciára.
Befejezték a VVER-440 reaktor számára készülő üzemanyag-kazetták, illetve üzemanyag-kötegek eredetivel egyező makettjének tesztelését a Gidropressz (a Roszatom Atomenergomas mérnöki divíziója) kísérleti tervezőiroda kutatóbázisán....
Élő adásban ajándékozta meg Szanyi Tibor az ATV műsorvezetőjét. Az MSZP EP-képviselője nemcsak arról beszélt, hogy pártok helyett a dolgozóknak kell kiállniuk magukért az úgynevezett rabszolgatörvény miatt, de arról is kifejtette a véleményét, hogy mit gondol Puch László „ajándékozásáról”, amelynek keretein belül eladta a Szabad Földet Mészáros Lőr
A felszólító levelet küldő Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete köztudottan baloldali kötődésű szervezet: korábbi elnöke a szocialista párttal évtizedek óta szoros viszonyt ápol.
Októberben a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 6,6 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 5,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. Az adatok a forgalom növekedésének gyorsulását jelzik a szeptemberi 5,4, és különösen a 4,4 százalékos kiigazított adathoz képest - jelentette szerdán első becslése alapján a Köz
Az idei részvénypiaci zuhanásokért nagyrészt a gépek voltak a felelősek - mondta el egy alapkezelő a CNBC-nek, hozzátéve, hogy már az amerikai tőzsdei forgalom 80 százalékát az algoritmikus kereskedés adja. Az amerikai tőzsdei kereskedési...
A hengerűrtartalmat semmi sem helyettesítheti – szól az örökbecsű mondás, amelynek bizonyos tekintetben kétségtelenül igazat lehet adni. Vannak azonban olyan erőforrások, amelyek kis méretből is nagyot tudnak mutatni. Jöjjenek hát a piac Dávidjai, kik Góliátot győznek, azaz a piac legnagyobb literteljesítményű motorjai.
Idén októberben a KBC Csoport úgy döntött, hogy mégsem adja el a KBC Securities magyar fióktelepének lakossági értékpapír forgalmazási tevékenységét, hanem megtartja és a K&H Bankkal folytatják a tevékenységet. A döntés mögött...
A párizsi megállapodás végrehajtása évente egymillió életet menthet meg világszerte a levegőszennyezés csökkentése révén - ez a becslés olvasható az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) az éghajlat egészségre kifejtett hatásairól...
Egész életében rettegett a tűztől Sváby András. Az ATV székházának múlt pénteki kigyulladása újra előhozta a műsorvezetőből azokat az emlékeket, melyek miatt kialakult benne ez a félelem - mint most kiderült, komoly gyerekkori trauma húzódik meg a háttérben.