2018. március 10. szombat

márc. 10
8:00
Mikor minősíthetik fel Magyarországot? - Megszólaltak az elemzők (Portfolio)
Megfelelt az elemzői várakozásoknak, hogy az egyik legnagyobb hitelminősítő, a Fitch Ratings pénteken nem módosította Magyarország államadós-besorolását. Az MTI-nek nyilatkozó elemzők úgy vélik, a döntés oka az, hogy a hitelminősítő...
márc. 10
8:00
Július elejéig ellenőrizhetjük, hogy csaltak-e az aláírásunkkal a pártok (444.hu)
Lehetnek meglepetések.
márc. 10
8:06
Heti moziajánló: Sándor Pál, Bruce Willis és Marion Cotillard (Infostart)
Több amerikai akciófilm és két Cannes-ban debütált alkotás érkezik a héten a mozikba.
márc. 10
8:06
Ezekről hazudik a legtöbb dolgozó a munkahelyén (HR Portál)
Egy amerikai online állásportál azt kutatta, hogy mivel kapcsolatban hazudnak legtöbbet az alkalmazottak - írja a Pénzcentrum.
márc. 10
8:06
Amerikai kongresszusi delegációval tárgyalt Kövér László (ProfitLine)
Amerikai kongresszusi delegációval folytatott tárgyalásokat pénteken Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Parlamentben.
márc. 10
8:06
Az őrültség felülnézetből (autopro)
Miért ír az ember naplót? Feltehetően mindenki más okból, hiszen tény, hogy szinte csak pozitív hatásai vannak. Segít a gondolatok rendszerezésében, a stressz levezetésében.
márc. 10
8:12
Nagy a baj! Kórházba került a híres színész kislánya, mentő vitte el (Blikk)
Életveszélyes állapotban volt!
márc. 10
8:12
Rövidre vágatta haját a gyönyörű színésznő. Rá sem ismerni, totálisan megváltozott (Blikk)
Durva fotó!
márc. 10
8:12
Nincs annyi rendőr az országban, hogy minden korrupt politikusnak utánamenjenek (444.hu)
A magyar állam az EU egyik legkorruptabb országa, a kormány egyes intézkedései pedig csak rontanak a helyzeten. De mit tenne az ellenzék ha hatalomra kerülne? Hogyan váltanák le a bebetonozott legfőbb ügyészt, és miért férne bele akár az is, ha a Fidesz csak egy kicsivel nyerne?
márc. 10
8:14
Megdöbbentő kijelentés tett Zámbó Krisztián: „Nem kértem meg Zsuzsi kezét!” De van itt még más is (Blikk)
„Ő nem teljesen a párom." Egyre furább ez a kapcsolat.
márc. 10
8:14
Az esküvőnk előtt tudtam meg, hogy a vőlegényem apa lett (Blikk)
Soha nem gondoltam, hogy egyszer ez történik velem. Pillanatok alatt szertefoszlott minden álmom. Olyan dolgot tett a vőlegényem, ami után nem tudtam már úgy ránézni.
márc. 10
8:16
Élő adásban szólta el magát Csobot Adél. Ilyen nagypapa valójában Istenes László (Blikk)
„Megint nem hazudok..."
márc. 10
8:18
Végre! Kiderült, ki az apja a 40 éves színésznő születendő gyermekének (Blikk)
Megnyugodhatnak a rajongók.
márc. 10
8:18
Sorozatgyártásba kezdene Obama (ATV)
Barack Obama, az Egyesült Államok volt elnöke saját tévésorozat indításáról tárgyal a Netflix internetes műsorszolgáltató céggel.
márc. 10
8:24
Összejött a nagy találkozás: Magyarországon is járt a híres telenovella sztárja (Blikk)
A betolakodó című teleregény főszerepét alakító Gabriela Spanic régi ismerőse a nézőnek. Hazai rajongótábora a Paula és Paulina bemutatásakor alakult ki. Egyébként venezuelai származású, de Mexikóban és az Egyesült Államokban is sikert aratott a telenovelláival. A műfaj egyik ikonikus arcaként tartják számon. Sorozata hétköznaponként 14.40-től a Tv
márc. 10
8:24
Gulácsi Péter hősként őrizte kapuját (Azenpenzem)
Olykor az Európa-liga játéknapja izgalmasabb eseményeket tartogat a labdarúgásban, mint a papíron „márkásabb” BL-forduló; csütörtökön mindenesetre nem unatkoztunk.
márc. 10
8:27
Nem változott a magyar adósságbesorolás a Fitch Ratingsnél (Kripto Akadémia)
A hitelminősítő idén is 4 százalék körüli növekedést valószínűsít a magyar gazdaságban.
márc. 10
8:33
A szombati sportműsorok és televíziós közvetítések (Sport365)
Remek kínálat.
márc. 10
8:36
Magyar Idők: Röszkénél kértek menedéket az ISIS-szal kapcsolatba hozható menekültek (ATV)
Az Európai Unióba akart menedékesként bejutni az a nő és férfi, akiket a Terrorelhárítási Központ felderítői azonosítottak a röszkei tranzitzónában, a bíróság pénteken letartóztatta a terrorizmus finanszírozásával gyanúsított két embert - írja a Magyar Idők.
márc. 10
8:36
Kormányváltás esetén hamar megtorpanhat a lakáspiaci lendület (AQUA)
Az ellenzéki pártok megnyilvánulásai alapján megváltozna a családokat és a saját otthon megteremtésének támogatását előtérbe helyező otthonteremtési program, ha kormányváltásra kerülne sor.
márc. 10
8:36
Párttársa szerint le akarják járatni Semjén Zsoltot (HírTV)
Harrach Péter szerint Orbán helyettese fizetéséből tudja fedezni svédországi luxusvadászatait.
márc. 10
8:42
Bajba került egy budapesti kórház, a kamarához fordultak (Infostart)
A Magyar Orvosi Kamarától kért segítséget a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház, hogy sürgősen orvost találjanak az egyik osztályukra, ahol jelenleg nincs ügyeletet vállaló emberük. Az orvosi kamara hírleveléből kiderül, kiemelt fizetést ajánlanak a jelentkezőknek.
márc. 10
8:42
Gálvölgyi János elszólta magát, nagyon aggasztó dolgot mondott (Ripost)
Egyik új bemutatójáról kérdezték az idén 70 éves színészt, amikor sötét utalást tett a jövőre...
márc. 10
8:42
Megőrült Hamilton? Saját főnökéből űzött gúnyt az F1-es sztár (Ripost)
Toto Wolff beragadt a hóba, a brit sztárpilóta azonnal beszólt neki. Aztán ki is röhögte a felettesét.
márc. 10
8:42
Így trükköznek a húsvéti sonkákkal, húsokkal (Ripost)
Annyi sonkát adnak el húsvét előtt, hogy az az egész évben eladott mennyiség 92 százaléka. Ám érdemes odafigyelni, amikor válogatunk a kötözött, vákuumcsomagolt és szeletelt sonka, sertéstarja, lapocka- és combsonka között, mert egyes - főleg a hipermarketekben kapható olcsó - húsféleségeket vízzel pumpálják fel!
márc. 10
8:44
Szörnyű hír, megkéselték az utcán az 52 éves sztáranyuka rokonát (Ripost)
A legfrissebb információk szerint heves vitába keveredett valakivel, ekkor villant a penge. Jelenleg az életéért küzd a fiatal fiú...
márc. 10
8:45
Így él most a ValóVilág egykori versenyzője. A babáról is megszólalt (Blikk)
Rá sem ismerni!
márc. 10
8:48
Választási rezsicsökkentés: mi lesz azzal, aki nem gázzal fűt? (Privátbankár)
A választási rezsicsökkentés - amit a kormány téli rezsicsökkentésnek hív - nem csak azokra vonatkozik majd, akik gázzal fűtenek.
márc. 10
8:48
Meccs közben lett rosszul, most az életéért küzd a nyíregyházi NB1-es futballista (ATV)
Markovics Dávidnál agydaganatot találtak, s ő aláveti magát mindennek, ami segíthet legyőzni a bajt.
márc. 10
8:48
Időjárás: résen kell lennünk, hogy elcsípjük a napsütést szombaton (Háziállat)
Péntek éjszakától megint a felhős égbolt borul fölénk, és szombaton is csak rövidebb napos időszakok várhatók.
márc. 10
8:54
Választási rezsicsökkentés: mi lesz azzal, aki nem gázzal fűt? (Privátbankár)
A választási rezsicsökkentés - amit a kormány téli rezsicsökkentésnek hív - nem csak azokra vonatkozik majd, akik gázzal fűtenek.
márc. 10
8:54
Olyan történik a tőzsdén, amit senki sem hitt volna (Infostart)
Tegnap volt pontosan 9 éve, hogy a 2008-as válság utáni pánik elérte mélypontját, megszakadt, és azóta sem szűnő emelkedésbe csapott át a világ főbb részvénypiacain. Akkor senki nem hitte volna, hogy ilyen hosszú lehet, pláne, hogy szép gazdasági fellendülés is társult hozzá. Ha kitart még a trend 5 hónapot, megdönti az eddigi rekordot - írta a Pri
márc. 10
8:54
Hiába a Kúria ítélete, Németh Szilárdból nem lett kevesebb (HírTV)
Továbbra is a rezsibiztossal van tele a Csepeli Hírmondó.
márc. 10
8:54
Mit látsz ezen a képen? Kiderül, vannak-e skizofrén hajlamaid (Femcafe)
Félelmetes, de izgalmas teszt.
márc. 10
9:00
Mindig is imádtam a nagymám rántott húsát, most végre elárulta a titkát. Ezután te is így fogod csinálni! (Blikk)
A rántott húst elkészíteni nem nehéz, legalább is nem tűnik annak. Mégis létezik 10 titok, amit a háziasszonyok 95%-a nem ismer!
márc. 10
9:00
Újabb hollywoodi sztár ájult el Budapesttől (ATV)
Claire Danes Budapestre látogatott, mert itt forgatták a Homeland című sorozat következő évadának pár jelenetét. Itt tartózkodása során természetesen a városnézés sem maradhatott ki amiről az Instagram oldalán posztolt gyönyörű képeket. Íme, néhány közülük:
márc. 10
9:06
Mikor minősítik fel Magyarországot? Attól függ, ki nyeri a választásokat (Privátbankár)
Bár a magyar államadós-besorolás a felminősítést valószínűsítő pozitív kilátással rendelkezik, a választások előtt borítékolható volt, hogy a Fitch nem nyúl majd hozzá, így maradunk a régió gyengébb minősítésű országai között. Szakértők elmondták, miért.
márc. 10
9:06
Így vágjuk el magunkat a jobb fizetésektől (Infostart)
Az Eurostat egy friss jelentése szerint 2016-ban az Európai Unió munkavállalóinak csupán az egyharmada vett részt valamilyen, a szakmai tevékenységével kapcsolatos képzésen.
márc. 10
9:06
Ekkor töltsd ki a lottót, ha nyerni akarsz! Márciusban nagyot fordul a szerencse minden csillagjeggyel (Blikk)
Ez a te szerencsenapod márciusban csillagjegyed szerint!
márc. 10
9:06
Egy lengyel élcsapatból elérhetővé válik a Serie A - videó (Sport365)
A magyar védő új csapatáról nyilatkozott.
márc. 10
9:06
Kémszoftvert találtak Márki-Zay Péter számítógépén (HírTV)
A polgármester észrevette, hogy másként működik laptopja.
márc. 10
9:08
Nagyot fordul az anyagi életük! Ennek a 3 csillagjegynek nem lesznek pénzügyi gondjaik (Blikk)
Kemény, ami rájuk vár!
márc. 10
9:12
Megérkezett a tavasz: 20 fok is lehet (ATV)
Többfelé szeles, de kellemes hőmérsékletű tavaszi hétvége vár ránk, vasárnap délnyugaton 20 fok is lehet. Hétfőn jöhetnek az első zivatarok is.
márc. 10
9:18
Lebukott: Ezt titkolni akarta Csobot Adél, mégis kiderült (Blikk)
Így reagált Bence, amikor megtudta...
márc. 10
9:18
Végre rámosolygott a szerencse: új edények lesznek a Blikk nyereményből (Blikk)
Mencshely – Konyhai felszereléseit cseréli otthonában, a Veszprém megyei Mencshelyen élő Tóth Lászlóné.
márc. 10
9:18
Több mint százezren szavaznak külföldről április 8-án (HírTV)
Ez négyszer annyi, mint négy éve.
márc. 10
9:20
Így reagált a gólyahírre az RTL várandós sztárjának anyukája (Blikk)
Ezt mondta!
márc. 10
9:21
Nem nyúlt a magyar adósbesoroláshoz a Fitch (vg.hu)
Megerősítette Magyarország devizában és forintban fennálló hosszú futamidejű államadósságának BBB mínusz szintű, befektetési ajánlású besorolását pénteken a Fitch Ratings.
márc. 10
9:22
Gálvölgyi János: „Nincs már túl sok nyaram” (Blikk)
Idén májusban ünnepli 70. születésnapját Gálvölgyi János, de a 2018-as esztendő más jubileumot is tartogat számára: idén 50 éve, hogy a elkezdődött a színművész karrierje.
márc. 10
9:23
Az elemzők is ezt várták a Fitchtől (vg.hu)
Megfelelt az elemzői várakozásoknak, hogy az egyik legnagyobb hitelminősítő, a Fitch Ratings pénteken nem módosította Magyarország államadós-besorolását. A távirati irodának nyilatkozó elemzők úgy vélik, a döntés oka az, hogy a hitelminősítő kivár, amíg kiderül, milyen lesz a választások után a gazdaságpolitika.

Keresés