Többször előfordult, hogy egy közműszolgáltató hónapokkal, évekkel korábbi, állítólagos tartozást próbált behajtani egy fogyasztón. Mindenki hibázhat, de bizonyítékra így is szükségünk lesz.
Az interneten kérték erre a velük szimpatizáló dzsihadistákat. Azt remélik, hogy ezzel befolyásolhatják a március végén tartandó választásokat. A brit kormány szerint is "nagyon valószínű" egy terrortámadás.
Nem csak a parlamentbe jutás a tétje az áprilisi országgyűlési választásnak: a kisebb pártoknak azért is fontos a megmérettetés, mert csak akkor kaphatnak állami támogatást a következő négy évben, ha legalább egyszázalékos eredményt sikerül elérniük.
Persze lehet, hogy csak újrakezdődött. A londoni orosz követség kvázi elbüszkélkedett vele, hogy milyen gyakran halnak meg emigráns oroszok Nagy-Britanniában.
Minden bizonnyal elkerülhetetlen lesz a határellenőrzés visszaállítása az Ír Köztársaság és Észak-Írország határán, amikor Nagy-Britannia kiválik az Európai Unióból.
Rekord mennyiségű jelölt, megannyi pártlista. Közpénz milliárdokba kerülő stadionok, kevés nézővel, gyenge focival. Egy párezer forintos kínai kütyü elég a sokmilliós autócsodák kilométerórájának visszatekeréséhez. A Heti napló ismét vállalkozott a lehetetlenre: megpróbálta elérni az elérhetetlen szolgáltatókat. Heti Napló Sváby Andrással most vasá
Kerítést húzott az önkormányzat Ebesen egy idős tanyasi házaspár ingatlanja köré. Az asszony és a férfi évtizedek óta ezen a helyen gazdálkodik, ám most be sem tudnak menni a telkük egy részére. Azt mondják, hogy mindez a polgármester bosszúja. A település vezetője viszont egy jogerős bírósági döntésre hivatkozik.
Elveszettnek hitt Liszt-kéziratok kerültek elő egy magángyűjteményből, a dokumentumok történelmi jelentősége, a magyar zenekultúrára gyakorolt hatása felbecsülhetetlen. A kéziratokat, amelyeket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával vásárolt meg, az intézmény emlékmúzeuma és kutatóközpontja őrzi majd.
A legmagasabb szintig, Orbán Viktor miniszterelnökig jutott Szabó Zsolt államtitkárnak, a hatvani központú választókerület fideszes képviselőjének és Horváth Richárdnak, a város polgármesterének a konfliktusa – tudta meg a Magyar Nemzet.
- Meghalt a i lakástűz sérültje, akit a Nagy Lajos király úti ingatlanból korábban eszméletlen állapotban hoztak ki - közölte a katasztrófavédelem a honlapján vasárnapra virradó éjszaka.
Az acél- és alumíniumipari védővámokról szóló rendeletét dicsérte, és meghirdette a 2020-as amerikai elnökválasztás új jelszavát szombat este Donald Trump egy pennsylvaniai nagygyűlésen.
A hetvenes évek egyik sokat vitatott filmje volt a Charles Bronson főszereplésével készített Bosszúvágy. Egészen elképesztő érzelmeket gerjesztett, a pionírok kései utóda éledt újjá az aszfaltdzsungelben. Több mint 40 évvel később Bruce Willis képében tér vissza a magányos Büntető.
A márciusi hosszú hétvége előtt erősítheti meg jelenlétét az állam finanszírozásában jelenleg nem jelentős, azonban egy esetleges nehéz időszakban fontos tartalékot jelentő ázsiai piacon az adósságkezelő.
Március 15-től könnyebben juthatnak hozzá a családok a csok-hoz, a gyermekek után igényelhető otthonteremtési támogatáshoz. Az új rendeletnek köszönhetően hosszútávon tízezrek léphetnek be a lakáspiacra, hiszen eddig azok, akiknek már volt lakásuk, de költözésben gondolkodtak, csak új ingatlan vételéhez, építéséhez igényelhettek csok-ot. Ez megvál