Andrej Kiska köztársasági elnök tegnap megbízta a kormányalakítással Peter Pellegrinit, miután elfogadta Robert Fico kormányfő lemondását. Az új szlovák kormánynak 30 napja van arra, hogy programjának bizalmat szavazzon a parlament, legalább 76 képviselőnek kell támogatnia. Egyelőre kérdéses, hogy kik töltik be a megüresedett tárcavezetői posztokat
Útitervet készít közösen Franciaország és Németország júniusra az Európai Unió megreformálásához - jelentette be a két ország vezetője pénteken, párizsi találkozója után.
A következő napokban várható szélsőséges időjárás miatt harmadfokú vízkár-elhárítási készültséget rendeltek el több dél-, és délnyugat balatoni településen péntek reggeltől - mondta Siklós Gabriella az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az MTI-nek pénteken.
Útitervet készít közösen Franciaország és Németország júniusra az Európai Unió megreformálásához - jelentette be a két ország vezetője pénteken, párizsi találkozója után. Emmanuel Macron francia államfő a megbeszélés utáni...
Fucsovics Márton elődöntőbe jutott pénteken az egyesült államokbeli Irvingben zajló, 150 ezer dollár (38 millió forint) összdíjazású keménypályás tenisztornán.
Székesfehérvár – Megremegnek a tizenegyest rúgó lábak, ha Kovácsik Ádám (26) áll a kapuban! A Videoton válogatott focistájának az NB I-ben ebben a szezonban még nem tudtak büntetőből túljárni az eszén az ellenfelek, pedig négyen is próbálkoztak.
Az egy héttel ezelőttihez hasonló számban, becslések szerint ismét néhány tízezren vettek részt azokon pénteken tartott tömegmegmozdulásokon, amelyeket a több szlovákiai városban hirdettek meg "Álljunk ki a tisztességes Szlovákiáért!" jelszóval
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteki ülésén döntött a pártlistát, illetve nemzetiségi listát állító jelölőszervezetek politikai reklámjainak közzétételére rendelkezésre álló közszolgálati műsoridő felosztásáról.
Az egy héttel ezelőttihez hasonló számban, becslések szerint ismét néhány tízezren vettek részt azokon pénteken tartott tömegmegmozdulásokon, amelyeket a több szlovákiai városban hirdettek meg "Álljunk ki a tisztességes Szlovákiáért!" jelszóval.
A nap végén fél százalék körüli erősödéssel zártak a vezető nyugat-európai részvényindexek. A tengerentúlon a Dow és az S&P tudott a nyomukba eredni, igaz, a Dow és az S&P csak 0,3, illetve 0,2%-kal emelkedtek.Nem zárt mínuszban Amerika...
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteki ülésén döntött az országgyűlési választáson listát állító jelölőszervezetek politikai reklámjainak közzétételére rendelkezésre álló műsoridő felosztásáról az ATV-n, az RTL Klubon és az Advenio Zrt
Az egy héttel ezelőttihez hasonló számban, becslések szerint ismét néhány tízezren vettek részt azokon pénteken tartott tömegmegmozdulásokon, amelyeket a több szlovákiai városban hirdettek meg "Álljunk ki a tisztességes Szlovákiáért!" jelszóval.
Újabb ötezer lejes (330 ezer forint) bírságot rótt ki Kovászna megye prefektusa Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely polgármesterére amiatt, hogy a nemzeti ünnepen nem azonos számban voltak kitűzve a két városban Románia és Magyarország zászlai.
A Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) elhatárolódott és a jövőben is elhatárolódik minden olyan iskolaszövetkezettől, amely a jogszabályok kijátszására, az adó- és járulékkedvezmények jogosulatlan igénybevételére alakult - közölte a szervezet pénteken
– Nem sokkal azt követően, hogy párja kedvéért Bori (26) szexi fotókat csináltatott magáról, az Éjjel-nappal főszereplőjét ismét meztelenül láthattuk. Ezúttal sorozatbéli partnerével, Rolanddal (27) vállaltak páros aktot egy művészeti órán.
A rendőröknek kellett megvédeniük Szenegál madridi konzulját azoktól a tüntetőktől, akik egy szenegáli származású utcai árus halála miatt tiltakoztak pénteken a spanyol főváros Lavapiés negyedében.
Budapesten, és ezzel együtt az országban, a harmadik legmagasabb átlagos ingatlanárakkal a II. kerület büszkélkedhet. Az OTP legfrissebb Lakóingatlan Értéktérképe szerint tavaly egy négyzetméterért itt 560 ezer forintot kellett fizetni. Sokan a mai napig a luxuskörnyék fogalmát a Rózsadombbal azonosítják, joggal. A kerületen belül is ez a városrész
Magyarország – Korai volt örülni a tavasznak. Hiába járunk március második felében, alighanem a legkeményebb téli hétvége áll előttünk. Az egész országot beteríti a hó, nem egy helyen 25 centinél is több hullik, és mivel viharos szél is lesz, a hófúvások helyenként ennél magasabb torlaszokat emelhetnek. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelz
Ukrajna megsérti a nemzetközi és a kétoldalú megállapodásokban vállalt kötelezettségeit, ha megakadályozza, hogy a területén elő orosz állampolgárok az orosz diplomáciai képviseleteken szavazhassanak - jelentette ki az Interfax hírügynökségnek péntek este Vaszilij Lihacsov, az orosz Központi Választási Bizottság tagja.