Szlovéniának sem oka, sem alapja nincsen Horvátország ellen eljárást indítani az Európai Unió Bíróságán, mert Zágráb elutasítja a hágai nemzetközi döntőbíróságnak a szlovén-horvát határvita rendezéséről hozott tavaly júniusi ítéletét - közölte a horvát külügyminisztérium pénteken, miután Ljubljana benyújtotta az Európai Bizottságnak (EB) a kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetét Zágráb…
Életveszélyesen megfenyegették, nyilvánosságra hozták lakcímét és közösségi oldalát is feltörték annak a magyar nőnek, aki nemrég költözött haza Svédországból a bevándorlók miatt
Vannak pontok az ember életében, amikor egyszerűen csak meg kell pihenni, és elismerni, hogy fáradtak vagyunk, és pihenésre van szükségünk. Mindig többet és többet akarunk, de jobb ha belátjuk: ha az alábbi problémákkal küzdesz, relaxálnod kell egy kicsit.
A csütörtöki Békemenet felemelő és kivételesen jól sikerült esemény volt a nemzet fővárosában, és azt is demonstrálta: a nemzeti tábornak vannak tartalékai, muníciója - jelentette ki ifjabb Lomniczi Zoltán egy pénteki lakossági fórumon, a Heves megyei Kiskörén
Szingapúr a világ legdrágább városa a megélhetés költségei alapján végzett friss globális felmérés szerint, amely a második helyet megosztva Zürichnek és Párizsnak adta
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) tanácsa pénteki, bogotai ülésén jóváhagyta a videóbíró-technológia (VAR) használatát a nyári, oroszországi világbajnokságon