Küszöbön áll a következő nagy mozgás a brit font árfolyamában, bár azt még nehéz eldönteni, melyik irányba jön a kilengés - vélik a BlackRock szakértői. A világ legnagyobb alapkezelője éppen ezért olyan opciós ügyletet javasol...
A Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke alapvetően sikernek tartja, hogy meghívásukra válaszolva az LMP és az MSZP-Párbeszéd vezetői vasárnap leülnek tárgyalni
Orbán Viktor miniszterelnök március 15-i beszédében egy újabb határt lépett át azzal, hogy politikai és jogi szankciókkal fenyegette meg a változást akaró embereket - mondta az MSZP-Párbeszéd kormányfő-jelöltje pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón
Emberi fogyasztásra alkalmatlan San Benedetto ásványvizet vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), miután a laborvizsgálatok megerősítették a fogyasztók érzékszervi kifogását: több palackban undort keltő, fertőtlenítőszerre, kénhidrogénre valamint gázolajra emlékeztető mellékszagú volt az ásványvíz.
Nem magyar sajátosság, de tény: az átlagos befektető akkor választja a magas kockázatú eszközöket, amikor tőzsdei felfutás van, a visszaesés után pedig menekül tőlük, ezzel a stratégiával viszont nehéz pénzt keresni. A magyarok körében...
A Közbeszerzési Értesítő szerint ma egy múzeumi háttérintézmény, az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ drágulásával nőttek több, mint 4 milliárddal a Liget Projekt költségei.
Ne dúljatok-fúljatok, ne törődjetek a provokációval, a Simicska-sajtó botrányhíreivel, lesz válasz mindenre április 8-a után, ha győztünk! - ezt a magyarázatot adták munkatársunknak fideszes belső körök arra, miért is hangozhatott el Orbán Viktor "elégtételes" fenyegető mondata. A táborát kellett "lehiggasztani" – mondták, mert az elmúlt hetek botr
Németországot a kereszténység formálta, így az ország kultúrájához tartozik a szabad vasárnap és az egyházi ünnepnapok és rituálék sora, mint a húsvét, a pünkösd és a karácsony.
A március 1-jén forgalomba hozott, megújított 1000 forintos bankjegyek forgalomba áramlása rendkívül kedvező, gyors ütemben halad. Ennek következtében a forgalomba kerülésük óta eltelt két hét alatt az 1000 forintos bankjegyeknek már a húsz százaléka újakra cserélődött – írja az mnb.hu.
Az LMP szerint több női képviselőre lenne szükség az Országgyűlésben, az ellenzéki párt ezért országos listája első húsz helyén nyolc női jelöltnek adott helyet
Az LMP szerint több női képviselőre lenne szükség az Országgyűlésben, az ellenzéki párt ezért országos listája első húsz helyén nyolc női jelöltnek adott helyet.
Sokkal több amerikai vásárolna a Tesla új modelljéből, mint azt korábban gondolták egy nemrég elkészült felmérés szerint A Model 3-nak esélye van arra, hogy megismételje a Model S sikerét és piacvezetővé váljon a saját szegmensében....
Nem a nyomásgyakorlás, hanem a meggyőzés útján kell előrelépni az Európai Unió új menekültügyi rendszere felé - mondta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben a svéd miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után.
Megválasztotta pénteken a bajor tartományi gyűlés miniszterelnöknek Markus Södert, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusát. A német tartomány új kormányfője a modernizációt és a digitalizációt, a betegek és idősek ápolását, valamint az életminőség javítását erősítené.