2018. március 2. péntek

márc. 2
9:12
Orbán Hódmezővásárhelyről - "Látom Soros pénzét" (Alternatív Energia)
Megelégszik-e ez a nép azzal, hogy bármiről is essék szó, a válasz ez a kimunkálatlan, a népet mélységesen lenéző semmi legyen.
márc. 2
9:15
Ma esés várható a BÉT-en? (ProfitLine)
Esésre számítanak a nap első felében a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
márc. 2
9:15
Új roma oktatási központot hoz létre a kormány (HírTV)
A Tavaszmező utca 6. szám alatt megvalósuló létesítmény 2,5 milliárd forint hazai forrásból épül meg.
márc. 2
9:18
Ismét nagyon ment az OTP-nek (Menedzsment Fórum)
Az OTP Bankcsoport az elemzői várakozásoknál is nagyobb, az egy évvel korábbit 159 százalékkal meghaladó 68,454 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el 2017 utolsó negyedévében, így a csoport éves adózott eredménye 281,339 milliárd forint lett, szemben az előző évi 202,452 milliárddal.
márc. 2
9:18
Szén-monoxid-mérgezés Budapesten: két embert szállítottak kórházba (Blikk)
Szén-monoxid-szivárgás miatt riasztották a tűzoltókat II. kerületében, egy Nádor utcai családi házhoz.
márc. 2
9:21
Megdöbbentő: így néz ki Kylie Jenner nem sokkal a szülés után – videó (Blikk)
USA – Kylie Jenner elképesztő videót osztott meg magáról: nehéz elhinni, hogy ilyen alakja van azután, hogy nemrég szülte meg első gyermekét.
márc. 2
9:21
Jó hír jött a Richter egy készítményéről (Portfolio)
A Richter pénteki bejelentése szerint újra megkezdődött a saját fejlesztésű bioszimiláris készítményének törzskönyvezési eljárása, miután az Európai Gyógyszerügynökség befogadta a gyógyszergyártó ismételten benyújtott törzskönyvezési...
márc. 2
9:21
Elhunyt egy brit tanár a nyaralása alatt Budapesten (ATV)
Nem engedték felszállni a repülőre, mert túl rosszul volt, végül kórházba szállították.
márc. 2
9:21
A kormánypropagandából is tudják a bírók, melyik ítélet tetszik a Fidesznek (444.hu)
Az igazságszolgáltatás működéséről adott anonim interjút egy bíró a Budapest Beaconnek.
márc. 2
9:21
Minden kiderült arról, hogyan akarta megölni egy új-zélandi gimnazista II. Erzsébet királynőt 1981-ben (444.hu)
Egy vécé ablakából lőtt rá, de a hatóságok elkenték az ügyet. 15 év múlva egy másik nőt ölt meg.
márc. 2
9:21
Karbonsemleges lett az ALDI Magyarország (Márkamonitor)
Az ALDI nem csak a fogyasztói, de a fenntarthatóság iránt is elkötelezett, ezért folyamatosan azon dolgozik, hogy csökkentse a működéséből származó károsanyag-kibocsátásokat - áll közleményükben.
márc. 2
9:23
Keith Richards bocsánatot kért Mick Jaggertől, amiért azt mondta, el kéne kötni az ondóvezetékét (Blikk)
Keith Richards egy interjúban durván beszólt Mick Jaggernek. A Rolling Stones sztárjainak nem felhőtlen a viszonya, ám a mostani eset kiverte a biztosítékot a frontembernél.
márc. 2
9:25
Hoppá! Eladták Harvey Weinstein filmes cégét (Blikk)
New York – Nők lesznek az újjáalakult filmes cég vezetőségében.
márc. 2
9:27
Megint drágult az üzemanyag (Adózóna)
Emelte bruttó 3-3 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.
márc. 2
9:27
Megszereztük a Fidesz titkos összesítőjét Hódmezővásárhelyről (ATV)
Helyi eredményekre és fejlesztésekre építette kampánystratégiáját a Fidesz a kudarccal végződött hódmezővásárhelyi választások előtt. Soros nevét viszont szinte ki se ejtették. Ez derül ki az atv.hu birtokába jutott, a Nézőpont Intézet által a Fidesz számára elkészített titkos kampányösszesítőből.
márc. 2
9:27
Trump terve miatt zuhannak a tőzsdék (Portfolio)
Volatilis kereskedést követően nagyot estek az amerikai tőzsdék, miután Donald Trump bejelentette, hogy az USA 25 százalékos importvámot vetne ki az acél- és 10 százalékos importvámot alumíniumtermékekre. A Dow Jones és az S&P500 is 1...
márc. 2
9:27
Szinte mindenhol hóesés várható, délen ónos esőre is számítani kell (Háziállat)
A havazás miatt csaknem az egész országra figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat péntekre. Több déli megyében az ónos eső miatt is figyelmeztetések, riasztások vannak érvényben.
márc. 2
9:27
Szigorítja intézkedéseit a Nébih (HírTV)
A változtatás célja, hogy elkerülje az országot a sertéspestis.
márc. 2
9:27
Globális kereskedelmi háborútól tartanak a befektetők (NRGreport)
A tőzsdék esnek, az olajpiacon nincs határozott iránya az ármozgásoknak. A hét utolsó kereskedési napján a tegnap bejelentett importvámok miatti aggodalmak ronthatják a hangulatot.
márc. 2
9:29
Az OTP-nek is fáj a béremelkedés (Portfolio)
Ma hajnalban tette közzé tavalyi negyedik negyedéves és egész éves számait az OTP. A ma reggeli sajtótájékoztatón Csányi Sándor, és Bencsik László értékelte a bank eredményeit. Ha kész lenne az új Puskás Stadion, akkor ott tartaná...
márc. 2
9:30
Új gyógyszere lehet a Richternek: remélhetnek a rákbetegek (Privátbankár)
Az újabb klinikai vizsgálatok elvégzése után ismét beadta a törzskönyvezési kérelmét bioszimiláris gyógyszerére a Richter.
márc. 2
9:33
Így kezdték a napot a főbb európai piacok (ProfitLine)
Csökkenéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken pénteken. A befektetők kockázatvállalási hajlandóságát erősen visszavetette, hogy az Egyesült Államok elnöke újabb vámtarifák bevezetését jelentette be csütörtökön.
márc. 2
9:33
Kötvénypiaci összeomlástól retteg a befektetési legenda (Portfolio)
Paul Tudor Jones, hedge fundos befektetési legenda úgy gondolja, hogy az amerikai állampapírok most túlárazottak és komoly kereslet- és árfolyameséssel számolhatunk az év végéig. Jones azzal várt híressé, hogy az 1987-es piaci összeomlást...
márc. 2
9:33
Itt tartunk: életmentő orvosi gépre került jelzálog Magyarországon (Pénzcentrum)
A Raiffeisen Bank felcímkézte a miskolci megyei kórházban a daganatos betegek kezeléséhez használt sugárterápiás gépeket. A sárga cédulán arról tájékoztatnak, hogy a gépre zálogjog bejegyzés került - írja a Népszava. Fölcímkézte...
márc. 2
9:33
Mindenki nyugodjon meg, Bayer Zsolt szerint vége a pániknak (444.hu)
A magyar jobboldal intellektuális világítótornya bevallotta, hogy a hódmezővásárhelyi vereség után az első 24 órában összevissza beszéltek, de most már ideje észhez térni.
márc. 2
9:33
Stratégiai együttműködést kötött az OTP Egészségpénztár és a Budai Egészségközpont (Biztosító Magazin)
Jelentősen, több mint 36 százalékkal nőtt az egyéni befizetések összege tavaly az OTP Egészségpénztárban - közölte az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
márc. 2
9:36
8 milliárd euró volt tavaly a kereskedelmi többletünk (Menedzsment Fórum)
A külkereskedelmi mérlegünk romlott, de így is óriási többletet hozott a tavalyi esztendő.
márc. 2
9:36
Szerető férjnek ismerték a férfit, aki 19 prostituáltat gyilkolt meg hidegvérrel (Blikk)
Tökéletes férj és rendőr volt az az orosz férfi, akit 19 nő meggyilkolásával vádolnak.
márc. 2
9:36
Már közel 400 jelöltet vettek nyilvántartásba (Gondola)
Már több mint 1200 egyéni jelöltet jelentettek be az áprilisi országgyűlési választásra, 397-et már nyilvántartásba is vettek közülük a választási bizottságok
márc. 2
9:38
A fogyasztóbarát lakáshitel árazásban is előnyt jelenthet (Menedzsment Fórum)
A fogyasztóbarát lakáshitel árazásban és ügyfélkiszolgálásban jelent előnyt más hasonló termékhez képest - mondta Fülöp Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője pénteken az M1 aktuális csatornán.
márc. 2
9:38
Tajani elfogadta a miniszterelnöki jelölést Berlusconitól (Gondola)
Antonio Tajani Twitter-fiókján jelentette be csütörtök este, hogy elfogadja a miniszterelnöki jelölést Silvio Berlusconitól, az olasz jobbközép pártkoalíció vezetőjétől
márc. 2
9:39
Három napelemparkot épít a Mol (AQUA)
A nemzeti energiastratégiába és a nemzetközi trendekbe is jól illeszkedik az a három napelempark, amelyeket a Mol ez év végéig von be a termelésbe.
márc. 2
9:39
Szél Bernadett a legesélyesebb ellenzéki jelölt a választókerületében (HírTV)
A Hír TV Online megszerezte a Közös Ország Mozgalom felméréseinek első eredményeit!
márc. 2
9:39
Bringafronton hhibridel tovább a Toyota (Márkamonitor)
Közleményük arra emlékeztet: a fékezési energiát elektromos energiává alakító és így külső töltést nem igénylő, a városban akár 70 százalékban tisztán elektromos üzemben működő hibrid autók nagymértékben csökkentik a légszennyezést.
márc. 2
9:45
13 Picasso kelt el 113 millió fontért (Kripto Akadémia)
A 20. századi avantgárd egyik legjelentősebb képviselője egyre népszerűbb a művészeti világban.
márc. 2
9:45
Nem fogynak a fegyverek, bajban a fegyvergyártók (Portfolio)
Gyengén alakulhatnak az amerikai fegyverértékesítések legalább a következő egy évben - fogalmazta meg várakozásait a Smith & Wesson anyavállalata, az American Outdoor Brands a társaság negyedéves gyorsjelentését követően. A negyedéves...
márc. 2
9:45
Orbán nem tudja elengedni Sorost (HírTV)
Hiába fogta vissza a sorosozást a kormányzat, a miniszterelnöknek továbbra is ez a kedvenc témája.
márc. 2
9:48
Tovább tizedeli a lakosságot Erdogan – több mint száz embert vettek őrizetbe (Privátbankár)
Ezúttal tanárokat és szakszervezeti vezetőket juttatna rács mögé.
márc. 2
9:48
Putyin ezekkel az új fegyverekkel fenyeget (Infostart)
Vlagyimir Putyin szerint sikeres volt a kísérlet minden egyes új orosz hadászati fegyverrel, s ezek olyan hatékonyak, hogy "kidobott pénznek" mondható az, amit az amerikai adófizetők zsebéből fordítottak a rakétavédelmi fegyverek fejlesztésére.
márc. 2
9:51
A botránybank kitalálta a nagy okosságot, elkezdte lehúzni a gazdag ügyfeleit (Portfolio)
Pár hónapja még amiatt robbant ki botrány a Wells Fargo körül, hogy kiderült, több millió hamis bankszámlát nyitottak ügyfeleik nevére, hogy felhúzzák az értékesítési számaikat. Legújabban pedig amiatt vágta ki a biztosítékot...
márc. 2
9:51
Daganatra gyanakodnak Boros Lajos orvosai (ATV)
A rádiós vörösvérsejtjei egyre jobban fogynak.
márc. 2
9:51
Felvett a KLIK 1 milliárdot, semmi se lett belőle, vissza kellett adni az EU-nak (444.hu)
Hadházy Ákos LMP-társelnök hozta nyilvánosságra az elképesztő pazarlást.
márc. 2
9:51
Ónos eső és intenzív havazás (Háziállat)
Többfelé váltotta ónos eső a havazást, északon, északkeleten pedig több centiméter friss hó is hullhat.
márc. 2
9:51
Saját bőrén tesztel a HáziPatika.com (Márkamonitor)
Közel egy éve indította el hat hetes Életmódváltók programját a magazin. A három pilléren – táplálkozáson, mozgáson és egyensúlyon – nyugvó program minden nap új ismeretekkel, tanácsokkal, videókkal látta el az eddigi 8000 regisztrálót és az újonnan csatlakozókat is. Most a szerkesztőség két újságírója is beleveti magát az életmódváltásba, tapaszta
márc. 2
9:54
A Walking Dead rosszfiúja bejelentette: megszületett második kislánya (Blikk)
USA – Megszületett a The Walking Dead sztárjának második kislánya!
márc. 2
9:54
Vádemelést javasoltak az elgázolt kőbányai bankrabló ellen (Blikk)
Kőbánya – Vádemelést javasoltak az elgázolt bankrabló ellen.
márc. 2
9:54
Vegyesen változott a forint árfolyama (Gondola)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon péntek reggel: az euróval és a dollárral szemben erősödött, míg a svájci frankhoz és a japán jenhez képest gyengült
márc. 2
9:56
Azt hitted vége a télnek? Akkor most nagyot fogsz csalódni (Blikk)
Délen lesz a legkeményebb.
márc. 2
9:56
Észak-Korea tagadja a vegyi fegyvereket (Gondola)
Észak-Korea tagadta pénteken, hogy vegyi fegyverekhez szállított alapanyagot Szíriának, s hogy egyáltalán gyárt vagy birtokol ilyen tömegpusztító fegyvereket
márc. 2
9:57
Izgalmas bankvásárlásokról beszélt Csányi Sándor (Portfolio)
Ma hajnalban tette közzé tavalyi negyedik negyedéves és egész éves számait az OTP. A ma reggeli sajtótájékoztatón Csányi Sándor, és Bencsik László értékelte a bank eredményeit. Csányi Sándor értékel Ha kész lenne az új Puskás...

Keresés