Továbbra is a német, japán és francia autók vezetik a hazai gépjárműállomány listáját, de egyre többen vennének kelet-európai márkát. A használt autó az európai országok közül nálunk tűnik a legjobb opciónak a Vezess.hu és az Autó Magazin közös felmérése szerint.
A megmérgezett orosz kém, Szergej Szkripal és lánya, Yulia még lehet, hogy felépülnek a mérgezésből, de az orvosok attól tartanak, maradandó agykárosodást szenvedhettek.
Simon Krisztián, az Újpest válogatott labdarúgója hat-nyolc hónapra kidőlt, miután a szombati bajnoki mérkőzésen elszenvedett sérülése miatt műtétre szorult.
Néhány kávézókban és boltokban kapható áfonyás muffinnak jóval nagyobb a cukortartalma, mint a felnőtteknek ajánlott napi cukormennyiség - derítette ki egy Nagy-Britanniában végzett kutatás.
Többnapos vizsgálódás után elkészült a jelentés az egy héttel ezelőtt bekövetkezett grúziai liftbaleset ügyében. A vizsgálat arra a megállapításra jutott, hogy feszültségcsökkenés után a lift leállt, majd a személyzet hibája vezetett a balesethez, amelyben 11-en sérültek meg.
Vasúti pályafelújítások, karbantartások és fejlesztések miatt egyes vasútvonalakon a személyszállító vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, illetve bizonyos szakaszokon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat – közölte a MÁVINFORM.
Minden év március utolsó vasárnapján – idén március 25-én – kezdődik a nyári időszámítás, amely október utolsó vasárnapjáig tart. Ezen a hétvégén, vasárnap hajnali 2 órakor kell 3 órára átállítanunk az óráinkat. Az óraátállítással villamos energiát spórolunk, egyúttal pedig évi 4-5 milliárd forintot takarítunk meg – írja közleményében a Magyar Vill
Túszokat ejtett péntek délelőtt egy fegyveres egy szupermarketben a dél-franciaországi Carcassone-tól keletre található Trebes településen - jelentette a BFM francia hírtelevízió.
Lefoglalta a rendőrség az Együtt egyik budapesti képviselőjelöltjének több ajánlóívét, mivel azokon több hamis aláírás volt, illetve egy már két éve halott emberé is – értesült a Zoom.hu.
A férfi azt mondta: az Iszlám Állam nevében lép fel. A túszejtőt sikerült azonosítani, aki állítólag nem ismeretlen az FSPRT, a terrorcselekmények megelőzésével foglalkozó hatóság számára.
A lakásokhoz való állami támogatás igénylése március 15-től vált egyszerűbbé. A konstrukció népszerűségét jelzi, hogy az indulás óta 11,2 milliárd forint értékben folyósított támogatást a K&H. Az igénylések több mint negyede Budapestről és Pest megyéből érkezett, a harmadik helyen Bács-Kiskun megye áll, a legkevesebb kérelmet pedig Nógrád megye
Aligha van Európa közepén két olyan állam Németországot és Ausztriát leszámítva, amelynek titkosszolgálati szerveit a legszorosabb együttműködés jellemezte – eddig.
Hamarosan elindul A Nagy Duett hatodik évada Liptai Claudia műsorvezetésével. A tíz sztárpár már izgatottan készül, hogy megküzdjön a nézők és a megújult zsűri kegyeiért. Az idei évben Kasza Tibor mellé két új zsűritag érkezik Nagy Adri és Pápai Joci személyében.
Állandó mentességet kellene kapnia az Európai Uniónak az importált acélra és alumíniumra kivetett amerikai védővámok hatálya alól - írták az uniós vezetők pénteki brüsszeli csúcstalálkozóján elfogadott zárónyilatkozatban, miután az Egyesült Államok kormányzata bejelentette, egyelőre mentesítik az EU országait a vámok alól.
Több mint 40 vonatjáratot töröltek, négy főutat, nyolc megyei utat és egy autópálya-szakaszt is lezártak pénteken Románia déli részén, ahol a csütörtök délután óta hullott kiadós mennyiségű hóból torlaszokat emel az erős szél.
A várakozásokat alulmúlva, 197 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg többlete a tavalyi utolsó negyedévben az egy évvel korábbi 897 millió euróról.