Új személygépkocsi prototípusok, gazdaságos gyártási technológiák bevezetése a cél. A 2,5 milliárd forint vissza nem térintendő támogatással 2020-ra okosgyár lesz az esztergomi üzem.
Ugyan felkészülési mérkőzésen mutatkozik be Georges Leekens (68) a magyar labdarúgó-válogatott kispadján, mégis komoly tétje van Kazahsztán elleni, és lesz a jövő keddi, Skóciával vívandó összecsapásoknak – vissza kell hódítani a közönség szimpátiáját!
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) várakozásai szerint folytatódik a kiskereskedelmi forgalom növekedése - mondta Pomázi Gyula, a tárca iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.
Nagyot estek az ázsiai tőzsdék pénteken azt követően, hogy a befektetőket szinte sokkolta Donald Trump bejelentése, miután az elnök aláírta a határozatot és importvámokkal sújt majd több kínai terméket is. Az európai részvényindexek...
Különösen nagy aggodalomra ad okot a franciaországi Trebes városában történt túszejtés - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Twitter üzenetében pénteken.
Több mint 40 vonatjáratot töröltek, négy főutat, nyolc megyei utat és egy autópálya-szakaszt is lezártak pénteken Románia déli részén, ahol a csütörtök délután óta hullott kiadós mennyiségű hóból torlaszokat emel az erős szél.
Babos Tímea a francia Kristina Mladenovics oldalán 3:6, 6:2, 10-4-re kikapott az Ashleigh Barty-CoCo Vandeveghe ausztrál, amerikai duótól a Miamiban zajló kemény pályás tenisztorna női párosainak első fordulójában.
Bemutatták a honvédség új, az Ikarus és a HM Currus Zrt. kooperációjában készült, magyar fejlesztésű és gyártású autóbuszai a járműveit Székesfehérváron.
A Hankook bejelentette, hogy új, teherabroncs-gyártó egységgel bővíti üzemét Rácalmáson. A munkálatok 2018 első felében kezdődnek, míg a gyártás várhatóan két évvel később indul el. A nagyságrendileg 290 millió eurós bővítés...
Az egyetemes földgázszolgáltatásban részesülő és a távfűtéses háztartásoknál is megkezdődött a téli rezsicsökkentés jóváírása - mondta el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára pénteken az MTI-nek.
Brendan Fraser a karibi tengerparton pihent, amit a szemfüles lesifotósok meg is örökítettek. A Múmia sztárja a fotók tanúsága szerint azonban kissé megváltozott az utóbbi időben: óriási pocakot növesztett.
Az Európai Unió kétnapos brüsszeli csúcsértekezletén Theresa May brit miniszterelnök elérte, hogy Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke kijelentse: "Nagyon valószínű, hogy Oroszország felelős az Angliában ideggázzal elkövetett merényletért, más magyarázat nincs." Az Európai Unió, jelentéstétel végett, Brüsszelbe rendelte oroszországi nagykövetét. A
Nagyot estek az ázsiai tőzsdék pénteken azt követően, hogy a befektetőket szinte sokkolta Donald Trump bejelentése, miután az elnök aláírta a határozatot és importvámokkal sújt majd több kínai terméket is. A kínai kereskedelmi tárca...
Még életében legendává vált a kerekesszékhez kötött angol lángelme, aki ötven évvel élte túl az orvosok baljóslatát. A Blikk új sorozata a múlt szerdán elhunyt Stephen Hawkingról (†76) szól.
Idén is elkészítette nagyszabású közvélemény-kutatását a Vezess.hu és az Autó Magazin, amelyben a hazai autóvásárlók szokásait mérték fel. A tizenöt országra kiterjedő Best Cars kutatás keretében, rekordszámú magyar kitöltő...
Venezuela most 3 nullát levesz elinflált pénzéről, mivel hatalmas számok vannak a bankjegyeken. Ez gyakori eljárás olyan országokban, ahol az infláció eredményeképpen óriási számok jelentik az árakat, megnehezítve a mindennapi életet. Van, amikor ez kifejezett szükséges és hasznos, máskor pedig halottnak a csók, mint Venezuelában.
A világon mindenki csak MacGyverként ismeri. Így, a vezetéknevén vonult be a köztudatba. Mint Kojak, Columbo vagy Poirot. Ám nagynevű kollégáival ellentétben, MacGyver nemcsak a szürke agysejtjeit mozgatja meg. A sorozatból vasárnap esténként két rész látható 19.00 órától, ismétlés a rákövetkező szombaton 16.00-tól.
A Kreml sajnálja, hogy az EU a Szkripal-ügy miatt konzultációra visszahívta moszkvai nagykövetét - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pénteken Moszkvában újságíróknak
Macedónia és Görögország elkötelezett a több mint két évtizedes névvita rendezését illetően - jelentette ki Nikola Dimitrov macedón és Nikosz Kociasz görög külügyminiszter pénteken Szkopjéban egy közös sajtótájékoztatón
A Raiffeisen Bank történetének eddigi legnagyobb adózás utáni nyereségét érte el 2017-ben, a tavalyi nettó profit 28,5 milliárd forint volt, 81 százalékkal haladta meg az előző évit - mondta Zolnai György, a bank vezérigazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
A magyar autópiac jövőjét is érintheti a lipcsei szövetségi bíróság döntése, amely szerint a német önkormányzatok kitilthatják az utakról a legszennyezőbb, elsősorban dízelmotoros autókat - hívta fel a figyelmet a Magyar Lízingszövetség és a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) pénteken
A 96 éves Fülöp hercegnek csütörtökön nyilvánosan meg kellett volna jelennie a Windsori kastélyban, de szereplését aggasztó módon, orvosai tanácsára lemondták.
Visszarendelték az Európai Unió moszkvai nagykövetét az angliai mérgezés miatt. A miniszterelnököket tömörítő Európai Tanács szerint további lépésekre van szükség Szergej Szkripal megmérgezése miatt, amely mögött sokan Oroszországot sejtik. A Brüsszelben folyó uniós csúcson közben elfogadták az Európai Unió és az Egyesült Királyság jövőbeli kapcsol