Több mint egymillió cikk elemzésével kutatók kimutatták, hogy a Kreml üzeneteit kközvetítik kormány sajtójában. A leginkább orosz típusú oldal egyértelműen G. Fodor Gábor lapja.
Az Egyesült Államokban ma hatályba lépnek az acél- és alumíniumtermékek importjára kivetett vámokról szóló elnöki nyilatkozatok. Több ország és az Európai Unió is mentességet élvez egyelőre.
- Felháborító eset történt egy fővárosi rendelőben - állítja a Bors. Úgy tudni, hogy az egyik orvos bántotta a fülfájással küszködő kisfiút, akit a családja vitt el a vizsgálatra.
Az uniós vezetők várják a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet szakértőinek vizsgálati eredményeit Szergej Szkripal egykori orosz kettős ügynök és lánya angliai megmérgezésével kapcsolatban, és az elítélő szavak mellett további intézkedések meghozatalára is sor kerülhet - közölte Angela Merkel német kancellár Brüsszelben, az uniós állam-, illetve kormány
A venezuelai fizetőeszköz névértékének megváltoztatását rendelte el gyakorlatilag három nulla eltörlésével csütörtökön Nicolás Maduro elnök a hiperinflációval és súlyos gazdasági válsággal küzdő dél-amerikai országban. ...
Szombaton teljesen lezárják a Nyugati pályaudvart felsővezeték-karbantartás miatt. Ezért minden, a pályaudvart érintő vonat menetrendje, útvonala és végállomása módosul, ami érinti a váci, a veresegyházi, az esztergomi, a debreceni, a szegedi és a lajosmizsei vonalakat - tájékoztatta a MÁV az MTI-t.
– Fagyos reggel után tavaszias idő várható pénteken. Többnyire erősen felhős lesz az ég, de a főváros környékén és az Északi-középhegység területén kevesebb lesz a felhő, és ezeken a tájakon akár több órára is kisüthet a nap.
A bíró a döntését azzal indokolta, hogy semmi esélyt nem lát a férfi rehabilitációjára, az elkövetőnek pedig azt mondta: „Teljesen más emberré kell válnod.”
Kommunikációs fogás, ugyanakkor borzasztóan veszélyes kijelentés – reagálnak a magyar civilek, arra a közleményre, miszerint erősödik a kormány azon véleménye, hogy a „Soros-szervezetek” működését be kellene tiltani. Egyikük hozzáteszi: nem igaz, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványtól forráshoz jutó közösségek „Soros-szervezetek” lennének, hiszen az
A vizsgálat apropója az volt, hogy a Google 2018-ban újabb változtatásokat vezet be, amelyek jelentős hatással lesznek a rangsorolási algoritmusokra, ezáltal webshopok forgalmára és eredményére is.
Hannover (Németország)/Santa Clara (California), 2018. március 22. - A Continental technológiai vállalat és az NVIDIA bejelentették, hogy partneri együttműködést kötnek a Mesterséges Intelligencián (AI) alapuló önvezető autók rendszerének létrehozására az NVIDIA DRIVE™ platformja alapján. A 3. szint piaci bevezetését 2021-re tervezik.
Az amerikai külügyminisztérium csütörtökön este 670 millió dolláros fegyvereladást hagyott jóvá Szaúd-Arábiának. A tárca közleménye szerint az összeget Washington TOW típusú páncéltörő rakéták vásárlására biztosította Rijádnak....
Az adományozó Nyírpilisen született, édesanyja álmát váltotta valóra ezzel a gesztussal, aki szegénységgel sújtott szülőföldjét szerette volna segíteni.
Azoknak az embereknek, akiknek genetikailag magasabb a koleszterinszintje, fiatalon is nagyobb az esélyük a szívbetegségekre, mint a normál értékkel rendelkezőknek. Dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakorvosa az összefüggésekről és a kezelés lehetőségeiről beszélt.
Az Egyesült Államokban ma hatályba lépnek az acél- és alumíniumtermékek importjára kivetett vámokról szóló elnöki nyilatkozatok. Több ország és az Európai Unió is mentességet élvez egyelőre, de a piacok így is nagyon rossz hírként...
Meghaladta az előzetes becslés adatait a januári kiskereskedelmi forgalomról csütörtökön közzétett részletes elemzés, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal tett közzé.
A Portfolio szerint találgatások indultak arról, miért nem hagyta jóvá a román jegybank az OTP bankvásárlását. Kedvező a magyarországi üzleti környezet megítélése a német cégek körében – írja a Magyar Idők. Slágerré vált a személyi kölcsön az alacsony kamatok miatt – áll a Magyar Nemzet cikkében.
Az amerikai kongresszus mindkét háza megszavazta csütörtök estére a kormány működését finanszírozó - és más jelentős kiadásokat is magában foglaló - törvénycsomagot. A szenátus csütörtökön késő este 65:32 arányban fogadta...
A venezuelai fizetőeszköz névértékének megváltoztatását rendelte el gyakorlatilag három nulla eltörlésével csütörtökön Nicolás Maduro elnök a hiperinflációval és súlyos gazdasági válsággal küzdő dél-amerikai országban.
A világklasszis irányító tiszteletére díszsorfalat álltak a „Köszönjük, Görbe!” feliratú trikót viselő fiatalok, majd ünnepélyesen visszavonultatták a klasszis 13-as számú mezét.
2017-ben a Magyarvíz Kft. az ásványvízpiac átlagos növekedésének több mint háromszorosát érte el az eladott palackok számát tekintve. A szénsavmentes ásványvizek térnyerését követve – 2,5 milliárd forint beruházással – újabb gyártósorba fektettek, amelyen ezentúl a modern és környezetkímélőbb robocop (négyzetes) palackokba töltik 1,5 literes mentes
Nemrégiben egy rangos kommunikációs versenyen zsűriztem, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy még mindig nincs egészséges kapcsolat a reklám- és a PR-szakma között. Mit egészséges kapcsolat! Semmilyen kapcsolat sincs.
Több mint százötven cetet vetett partra a tenger a nyugat-ausztráliai Hamelin-öbölben, a halászati hatóság emiatt pénteken lezárta a strandot és cápaveszélyre figyelmeztető jelzést adott ki.