A 2010 óta eltelt hét évben 72 ezer új munkahely jött létre, és másfélszeresére nőtt a nettó átlagkereset a mezőgazdaságban – mondta Fazekas Sándor pénteken a Nógrád megyei Karancslapujtőn.
Nagyot emelkedett a mai kereskedésben az olaj árfolyama, miután a szaúdi olajügyi miniszter azt nyilatkozta, hogy szükséges lehet a kitermelés korlátozása 2019-ben is és nem csak az OPEC-országoknál. A brent ma 70 dollár fölé drágult...
Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, hajnali 2-kor kell 3 órára állítani az órákat. Az óraátállítás miatt változik egyes tömegközlekedési eszközök menetrendje.
Hétfőn műtik meg Tomori Zsuzsannát, akinek a térde a csütörtök esti Magyarország-Hollandia női kézilabda Európa-bajnoki selejtező hajrájában sérült meg súlyosan.
Mintegy 8500 szakemberre lesz szükség Paks II. építéséhez a kivitelezés csúcsidőszakában, ezért kiemelt feladat a gyors kapcsolatfelvétel és együttműködés kialakítása a cégekkel – mondta a paksi atomerőmű két új blokkjának megvalósításáért felelős tárca nélküli miniszter Kaposváron pénteken.
Februárban folytatódott a várólisták csökkenése, a friss adatok szerint az év második hónapjában kevesebben voltak a listán, mint az év elején. A polgári kormányzás óta jelentősen csökkent a várólisták hossza és a műtétre várók száma - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek pénteken.
Ha szeretnéd, hogy csodaszép terméssel örvendeztessen meg nyáron a kerted, itt az ideje elkezdeni az ültetést. Nem kell nagy költségekbe verned magad, néhány remek ötlet hatalmas segítségedre lesz.
Mintegy 8500 szakemberre lesz szükség Paks II. építéséhez a kivitelezés csúcsidőszakában, ezért kiemelt feladat a gyors kapcsolatfelvétel és együttműködés kialakítása a cégekkel - mondta a paksi atomerőmű két új blokkjának megvalósításáért...
Végre vége lett a télnek, mindjárt itt a húsvét, nyakunkon a tavaszi nagytakarítás! Ilyenkor talán az egyik legnagyobb kihívás az ablakpucolás. Lássuk, mit kell tennünk, hogy minél könnyebb legyen folt- és csíkmentesen tisztává varázsolni az üvegtáblákat.
Az amerikai igazságügyi minisztérium pénteken azt állította, hogy a teheráni kormányzathoz köthető irániak tömegesen hackeltek meg amerikai egyetemeket, vállalatokat, kormányzati hivatalokat és fontos adatokat loptak el.
2015 és 2016 után, az Allianz Hungária Zrt. 2017-ben is indult a Netrisk.hu által harmadszorra meghirdetett Év Ügyfélbarát Biztosítója közönségszavazásán.
Colin Firth és felesége komoly válságon mentek át az elmúlt pár évben. A pár először jelent meg azóta nyilvánosan együtt, hogy kiderült, Livia majdnem egy évig félrelépett.
Európai elfogatóparancs újbóli kiadásáról döntött Carles Puigdemont leváltott katalán elnök, valamint volt kormányának külföldön lévő négy tagja ellen a spanyol legfelsőbb bíróság pénteken. Pablo Llarena bíró azután határozott...
Törzsszavazóik stabil táborával várják a választásokat a pártok, a szavazásra jogosult 8 millió ember csaknem 40 százalékáról azonban még mindig nem tudni, elmegy-e szavazni, és ha igen, kire teszi a voksát. Majdnem 3 millió emberről van szó, akik rejtőzködnek, éppen ezért szinte lehetetlen megjósolni az április 8-i eredményeket. Az alacsony részv
Európai elfogatóparancs újbóli kiadásáról döntött Carles Puigdemont leváltott katalán elnök, valamint volt kormányának külföldön lévő négy tagja ellen a spanyol legfelsőbb bíróság pénteken.
Kiemelt feladat a gyors kapcsolatfelvétel és együttműködés kialakítása a cégekkel - mondta az atomerőmű két új blokkjának megvalósításáért felelős tárca nélküli miniszter.
Idén húsvétkor is elengedhetetlen a magyarok ünnepi asztalán a sonka, a tojás és a kalács együttese, ám a Központi Stitisztikai Hivatal (KSH) adatai azt mutatják: idén mélyebben bele kell nyúlnunk a zsebünkbe.
Az egészségügyi költés szintjének emelkedése nem feltétlenül jelent jobb egészségügyi eredményeket – írja a Deloitte tanulmánya. A kezelés helyett a jövőben a megelőzés lesz a fontosabb.
Önálló határőrizeti rendőrség és menekültügyi hivatal felállításáról döntött az új összetételű bajor tartományi kormány pénteken. A bajor miniszterelnök kijelentette: a maradásra jogosult embereket a lehető legjobban be kell illeszteni a társadalomba, a németországi tartózkodásra nem jogosult embereket pedig "következetesen vissza kell vezetni a sz
A 2010 óta eltelt hét évben 72 ezer új munkahely jött létre, és másfélszeresére nőtt a nettó átlagkereset a mezőgazdaságban, az ágazat növekvő pályán van - mondta Fazekas Sándor pénteken a Nógrád megyei Karancslapujtőn.
30 nap alatt egyedül Fodor Gábor és Morvai Krisztina fért be az államtitkárok, miniszteri biztosok és képviselőjelöltek mellé, pedig hát választási kampány van.
Agyonlőtték a rendőrök azt a marokkói férfit, aki egy dél-francia város szupermarketjébe viharzott be, és túszul ejtette a bent dolgozókat és vásárlókat péntek reggel.
Kimerítette a brüsszeli utazás és az éjszakába nyúló EU-s tanácskozás Orbán Viktort, aki karikás szemekkel jelentkezett be Facebook-oldalán tegnap éjjel 2 órakor, és így szólt internetes követőihez:
A magyar női vízilabda-válogatott kikapott Olaszország csapatától az Európa Kupa spanyolországi hatos döntőjének helyosztóján, így az utolsó helyen végzett.
Felrobbantották az egykori győri olajgyári kéményt. A helyiek közül többen szerették volna megmenteni az építményt, de nem találtak olyan funkciót, amire hasznosítani lehetett volna, ezért döntött úgy a terület tulajdonosa, hogy lebontja az építészeti emléket. A 65 méter magas kémény nem volt műemlék. További részletek a videóban.