Változik a vonatok menetrendje a húsvéti hosszú hétvégén. Március 29-én a pénteki, 31-én és április elsején az ünnepnapi, 2-án a vasárnapi, 3-án pedig a szokásos munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok – tájékoztatta a MÁV csütörtökön az MTI-t.
A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a társaság arra kéri az utasokat, hogy váltsanak – a vonatokon akár mobiltelefonon is bemutatható – 10 százalékos kedvezményű e-vonatjegyet – áll a MÁV közleményében.
Idén nem csak a tavasz, de a piacok is szeszélyesek, ami könnyen elbizonytalaníthatja a befektetőket. Pedig – megfelelő stratégiával – a jelenlegi ingadozás kedvező megtakarítási lehetőséget is jelenthet. Horváth István, a K&H Private banking igazgatója most három ilyen megoldást is ajánl a befektetők részére.
"Nem játszunk csendes ultit" - mondta Gyurcsány Ferenc az atv.hu-nak adott interjúban, az ellenzéki jelöltek nem léphetnek vissza titokban. Arról, hogy Karácsony Gergely, vagy Márki-Zay Péter legyen-e a miniszterelnök, és ő maga miniszter lesz-e, koalíciós tárgyalásoknak kell dönteni. A DK elnöke a Jobbikkal "korlátozott mandátumú" szakértői kormán
Még 11 sincs, de Hoppál Péter máris bejelentkezett a pécsi Kincses Kultúróvodából, ahol ajándékokat osztott. A fotó olyan minőségű, mintha egy ideges szülő készítette volna, aki nem szereti, ha kampányeszköznek használják a gyerekét, de valójában Hoppál Péter hivatalos oldala tette ki:
A pénteki dél-franciaországi Carcassonne közelében fekvő Trebes szupermarketjében történt terrortámadásra adott politikai reakciót hozta példának Magyar Ágnes Zsófia Franciaország-szakértő az M1 a csütörtöki műsorában.
A svéd rendőrség az ügyészségnek továbbította a feljelentést, melyet a rénszarvas gazdája tett a tolvaj ellen. arról a rénszarvasról van szó, melyet Semjén Zsolt (KDNP), Orbán Viktor helyettese Svédországban lelőtt.
A kormányszóvivő szerint az április 8-ai országgyűlési választás tétje, hogy a bevándorlást elutasító, nemzeti alapú, vagy a külföldi nyomásnak engedő, internacionalista kormánya lesz-e az országnak
A választás tétje, hogy Magyarország korrupció nélküli, normális ország lesz-e – mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke az M1 Ma reggel című műsorában. A politikus arról is beszélt, hogy Bécset nem úgy mutatná meg a választópolgároknak mint ahogy azt Lázár János tette, hanem mint egy lehetséges választást.
Hiába van 80 százalékos támogatottsága a társadalomban a déli határkerítésnek, hiába nem szeretnék a magyarok egyöntetűen, hogy az illegális bevándorlás tömeges legyen, ha nem mennek el szavazni, akkor nem várt meglepetések történhetnek április 8-án – mondta Deák Dániel, a Figyelő című hetilap főmunkatársa az M1 Szemtől szembe című műsorában
Az INA horvát olajipari vállalat szerdán megtartott felügyelőbizottsági ülésén újabb egy évre Áldott Zoltánt nevezték ki a vállalat igazgatóságának élére, valamint Nika Dalicsot, Ivan Kresicset, Horváth Gábort, Davor Mayert és Ratatics Pétert az igazgatóság tagjainak április 1-jétől.
Fogyóban a türelem Elon Musk cégével szemben: lassan megy a Model 3 gyártása, türelmetlenek a hitelezők, az árfolyam hatalmasat zuhant. Emelkedik a pesti börze, főleg a Mol megy nagyot. Kijött az Opus és a Konzum tavalyi eredménye, jól időzítve, emelkednek is a papírok.
Szigorúan ellenőrzött biztonsági zónává válik Róma belvárosa nagycsütörtöktől húsvéthétfő éjfélig az egyházi szertartások helyszínei és az ünnepekre az olasz fővárosba érkező több millió látogató védelmében az utóbbi napokban erősödő terrorista fenyegetések miatt.
Katonákat próbált meg csütörtökön elgázolni gépkocsijával egy férfi a délkelet-franciaországi Grenoble-hoz közeli Varces-Allieres-et-Risset laktanyájánál. Senki nem sérült meg - közölték rendőrségi források.
Vizsgálatot indított a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) abban a földvásárlási ügyben, amelyben Hadházy Ákos, az LMP antikorrupciós társelnökének szülei is érintettek lehetnek - írta a borsonline
Egy új kihívással szembesül Magyarország, amikor a magukat civilnek hirdető szervezetek álcázva próbálják befolyásolni egy állam szuverenitását – hangsúlyozta az Alapjogokért Központ igazgatója.
A Subaruról egyre kevesebbet hallani az elmúlt években, ami többek között annak is köszönhető, hogy nem túl sok újdonsággal szolgálnak a japánok, és még azok sem tudnak igazán nagy erővel lecsapni – persze a kötelezőt hozzák a mérnökök, így talán inkább a tervezőkre lehetne mutogatni. A New Yorki Autószalonon a Subaru leleplezte a vadonatúj alapokra épülő Forester következő generációját, amire…
Oroszország mindenképpen válaszolni fog a Nyugat és az európai kormányok összehangolt kiutasítási akciójára, de ezt a megfelelő időpontban teszi majd meg - mondta a Kreml szóvivője.