2018. március 29. csütörtök

márc. 29
12:15
Közel 30 éve nem volt ilyen alacsony a német munkanélküliségi ráta (vg.hu)
Németországban a vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküliek száma márciusban, a munkanélküliségi ráta pedig rekordalacsony szintre került – közölte a német munkaügyi hivatal.
márc. 29
12:15
Újabb egy évig Áldott Zoltán az INA igazgatóságának elnöke (NRGreport)
Az INA horvát olajipari vállalat szerdán megtartott felügyelőbizottsági ülésén újabb egy évre Áldott Zoltánt nevezték ki a vállalat igazgatóságának élére, valamint Nika Dalicsot, Ivan Kresicset, Horváth Gábort, Davor Mayert és Ratatics Pétert az igazgatóság tagjainak április 1-jétől.
márc. 29
12:17
Borzalmas körülmények között találtak az eltűnt színésznő holttestére (Ripost)
A 25 éves szépség februárban tűnt el saját otthonából. Bár a rendőrség nagy erőkkel kereste, a család szörnyű hírt kapott...
márc. 29
12:17
Változás Szeged és Hódmezővásárhely vasúti közlekedésében (vg.hu)
Megkezdődnek a jelentősebb forgalmi zavart okozó, a nagyvasúti közlekedés szüneteltetését igénylő munkálatok a Szeged és Hódmezővásárhely állomások közötti vonalszakaszon.
márc. 29
12:21
Bugyogott fölfelé rendesen: ömlött a sz.r a pályára, mindenki menekült, félbe kellett szakítani a mérkőzést – videó (Blikk)
Félbe kellett szakítani a Los Angeles Dodgers–Los Angeles Angels helyi baseball-rangadót, miután egy szennyvízcső megrepedése miatt befolyt a pályára a fekália.
márc. 29
12:21
Fazonigazítás – megérkezett a frissített Hyundai Tucson (Auto Pult)
Korábban az észak-amerikai autószalonok kevésbé voltak érdekesek az európai piac szempontjából, azonban amióta egyre több gyártó dolgozik globális modellekkel, számunkra is fontossá váltak az ilyen seregszemlék, mint például az éppen most futó New Yorki Autószalon. A Hyundai például a frissített Tucsont vitte el keleti parti nagyvárosba, a dél-koreaiak közepes SUV-ja pedig felvette a a gyáriak…
márc. 29
12:24
Így készíthet a legegyszerűbb módon húsvéti tojást az ünnepekre (Blikk)
Imádja a húsvéti tojásokat, de nem akar órákat szöszmötölni egy-egy kisfestésével?
márc. 29
12:33
Őrületes drágulás - ehhez hasonló robbanást ritkán látni a lakáspiacon (Privátbankár)
A hagyományosan drága nyugat-magyarországi régiót sem kerülte el az utóbbi években tapasztalható árrobbanás és építkezési hullám. Szombathelyen Ausztria közelsége, a kecsegtető munkalehetőségek és az egyre fejlődő egyetemi élet is növeli a keresletet. A befektetési célú lakásvásárlás miatt mind a helyieknek, mind a beköltözőknek résen kell lenniük
márc. 29
12:33
Emberi maradványokat találtak egy budapesti törmeléklerakóban (Infostart)
Többféle emberi csontot is tartalmazó építési törmeléket hordanak a XV. kerületben lévő véderdő besorolású területre. Az önkormányzat tehetetlen az illegális hulladéklerakás ellen.
márc. 29
12:33
Ennyit költünk húsvétkor játékra (ProfitLine)
A húsvét a karácsony után a legkiemelkedőbb időszak a játékkereskedelemben, idén a magyar szülők többsége 3-5 ezer forintot költ játékokra - derül ki a Játéksziget bolthálózat tulajdonosa, a Formatex, illetve a Regio Játékkereskedelmi Kft. felméréseiből.
márc. 29
12:33
Kelleti magát Nikolics, bekeményít a kapitány: kinek van igaza? (Ripost)
Szavazz, melyikükkel értesz egyet! Egy kis adalék: a csatárnak rövidesen könnyebb dolga lesz a hazautazással.
márc. 29
12:33
Koncertre kell járnod, ha jóval tovább akarsz élni (Player)
Nem annyira gondoltuk, de a hosszú élet titka a rendszeres koncertlátogatás.
márc. 29
12:39
Gyász: 102 évesen hunyt el a vi­lág­hírű ma­gyar ze­nész (Blikk)
Életének 102. évében elhunyt a világhírű magyar zenész, Rév Lívia.
márc. 29
12:39
Embertelen bánásmód: kirakták az útra papucsban, hálóingben az agyvérzéses nénit (Blikk)
Egy félreértett cím miatt a friss agyvérzéses nénit nem haza, hanem egy teljesen más címre vitte a betegszállító a Jahn Ferenc kórházból.
márc. 29
12:39
János testvér nagyon szereti a Trónok harcát (Kreatív Online)
A Facebookon mutatkoznak be egy ezeréves bakonyi bencés monostor szerzetesei. A személyességre építő kampány részleteiről az egyik testvérrel és ügynökségükkel beszélgettünk.
márc. 29
12:39
Összefogjon a baloldal a Jobbikkal? Sorsdöntő szavazás kezdődött (ATV)
Az ATV főmunkatársának adott interjújában beszélt Gyurcsány Ferenc arról, hogy egy korlátozott mandátumú és meghatározott ideig működő szakértői kormány erejéig össze kell fogni a Jobbikkal. Ön szavazna a kormányváltásra, ha egy baloldal-Jobbik koalíció kerülne hatalomra?
márc. 29
12:39
Fazonigazítás – megérkezett a frissített Hyundai Tucson (Auto Pult)
Korábban az észak-amerikai autószalonok kevésbé voltak érdekesek az európai piac szempontjából, azonban amióta egyre több gyártó dolgozik globális modellekkel, számunkra is fontossá váltak az ilyen seregszemlék, mint például az éppen most futó New Yorki Autószalon. A Hyundai például a frissített Tucsont vitte el keleti parti nagyvárosba, a dél-koreaiak közepes SUV-ja pedig felvette a a gyáriak…
márc. 29
12:39
Félelmetes dinoszaurusz uralta a mai Argentínát (ATV)
Kilenc méteres húsevő dinoszaurusz uralta a mai Patagónia területének egy mérsékelten száraz régióját 85 millió évvel ezelőtt a kréta korban.
márc. 29
12:39
Profi focista úgy még nem sérült meg, mint Carlos Tévez (444.hu)
Elment meglátogatni a börtönben ülő testvérét, beszállt focizni, egy hónapra kidőlt.
márc. 29
12:39
A Fidesz szerint migránsveszélyt jelen a DK-s képviselő-jelölt (HírTV)
Lejáratókampány indult a XV. kerületben a DK egyéni képviselő-jelöltje ellen.
márc. 29
12:39
Khloé Kardashian pont olyan, mint mi, ugyanott vásárolja az ékszereit (Glamour)
Nagyon meg fogsz lepődni!
márc. 29
12:41
Kiengedték a dubaji börtönből a hazai bundabotrány egyik kulcsfiguráját (Blikk)
Órákkal a Blikk cikkének megjelenése után felgyorsultak az események, és már szabadon is engedték a dubaji börtönből L. Mátyást.
márc. 29
12:41
"Tele van a fejem hangokkal" - Kylie Minogue őszintén beszélt pszichés zavarairól (Glamour)
Szóval ezért nem hallatott magáról mostanában
márc. 29
12:42
Jogellenes és jogszerű röghöz kötés a munkahelyen (Adózóna)
A munkaerőpiaci folyamatokat a munkaerőhiány határozza meg. Sokszor nehéz megfelelő munkaerőt találni, ha ez mégis sikerül, nem ritka, hogy az öröm hamar elillan, mivel a munkavállaló felmond. Ilyen esetekre a vállalkozások számos módszert dolgoznak ki. Melyek a lehetséges forgatókönyvek a munkaerő megtartásához?
márc. 29
12:45
Az utolsó vacsorára emlékezik nagycsütörtökön a keresztény világ (HírTV)
Idén a húsvét egybeesik a zsidó pészahhal, amely az egyiptomi fogságból való kiszabadulás ünnepe.
márc. 29
12:45
Kapjuk vissza végre az országunkat! - Csúfosan áll a gigantikus kísérlet (Portfolio)
Amint kilépünk az EU-ból, visszakapjuk az országunkat, heti 350 millió fontot irányítunk át az uniós költségvetés helyett az egészségügybe és korlátozzuk a bevándorlást - ezek voltak a Brexit-kampány fő üzenetei. A napra pontosan...
márc. 29
12:45
Leminősítették a Teslát, nőtt az USA olajkészlete (NRGreport)
Tovább estek a Tesla részvényei a negatív hírfolyam közepette, amit a fontos 290 dolláros szint letörése csak súlyosbított kedden.
márc. 29
12:47
Új lépéssel előzi meg a következő bankválságot az MNB (Portfolio)
Az MNB a Bankközi finanszírozási mutató (BFM) bevezetéséről döntött, az új előírás mérsékli a bankok pénzügyi vállalatoktól származó forrásokra való túlzott ráutaltságát és az ebből eredő rendszerkockázatokat - olvasható...
márc. 29
12:48
Tébolyt szabadítottak ránk - Rendőrt hívtak a fodrásztól haza tartó nőre (Alternatív Energia)
Csak kapkodjuk a fejünket, mi lett ezzel az országgal?
márc. 29
12:48
Zidane álomgólja előtt tiszteleg a Real Madrid - videó (Sport365)
Egészen elképesztő szabadrúgás.
márc. 29
12:48
Húsvéti razziát tartott a fogyasztóvédelem (vg.hu)
Közel száz próbavásárlásból ötvenhárom esetben találtak valamilyen szakmai kifogást az ellenőrök a húsvéti fogyasztóvédelmi ellenőrzéseken – derül ki Budapest Főváros Kormányhivatala fogyasztóvédelmi hatóságának gyorsjelentéséből.
márc. 29
12:50
Titokban tárgyalt az EU és Észak-Korea (Alternatív Energia)
Három évben több mint 15 alkalommal találkoztak a delegáltak.
márc. 29
12:50
Sajtóhírekre szárnyalnak a Renault részvényei (vg.hu)
Tárgyalásokat folytat egymással a Nissan és a Renault a két cég egyesítéséről – jelentette a Bloomberg.
márc. 29
12:51
VIP-szolgáltatást indított a rendőrség (Infostart)
Szolnokon is folytatódott a „Házhoz megyünk” országos programsorozat - írja a Police.hu.
márc. 29
12:51
Varga Mihály kormányzati támogatást igazoló okiratokat adott át (AQUA)
Kilenc építőipari cég vezetője összesen 1 milliárd 810 millió forintos vissza nem térítendő kormányzati támogatást igazoló okiratot vett át Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől.
márc. 29
12:52
Törvényesen készültek borzalmas fotók a gödi otthonban (Alternatív Energia)
márc. 29
12:52
Több mint kétezer vállalkozás nyert a Ginop pályázatán (vg.hu)
Több mint 2330 mikro-, kis- és középvállalkozás nyert a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) 16 pályázati felhívásának keretében összesen 52 milliárd forintnyi támogatást.
márc. 29
12:54
Meghalt a világhírű magyar zenész. A legnagyobbak rajongtak a játékáért (Blikk)
Gyászol a magyar zenei világ.
márc. 29
12:56
Véresre verik magukat és egymást, így vezekelnek bűneikért a katolikusok a Nagyhéten – fotók (18+) (Blikk)
Önostorozva járja be az utcákat sok vezeklő filippínó katolikus a Fülöp-szigeteken a Nagyhét alkalmából. Egészen a San Fernando-i templomig hömpölyög a tömeg, miközben szó szerint véresre verik magukat. A fizikai fájdalommal bűnbánatukat fejezik ki annak a reményében, hogy megbocsátást nyernek bűneikért.
márc. 29
12:57
Felfedeztek egy messzi-messzi galaxist: és jó öreg is – Itt a képe (Blikk)
Fenti nyitóképünkün az Európai Űrügynökség, az ESA 2018. március 29-én közreadott, a Hubble űrteleszkóp ACS rendszere által 2017. november 16-án készített felvétel látható az NGC 1052-DF2 katalógusszámú galaxisról.
márc. 29
12:57
Új élményközpont nyílik Budapesten (Portfolio)
Hamarosan elkészül Budapesten egy olyan élményközpont, amely folyamatos befogadó teret biztosít a világ tudományos, ismeretterjesztő, szórakoztató és interaktív kiállításainak. Az Andrássy Élményközpontnak a Párizsi Nagyáruház...
márc. 29
13:03
Okosmérős rendszerrel előzi meg a CIB energiapazarlását a Vodafone (Menedzsment Fórum)
A távközlési szolgáltató IoT-megoldásokat vet be a bankfiókok energia-felhasználásának mérésére és ésszerűsítésére.
márc. 29
13:03
Egyesülne a Nissan és a Renault (Portfolio)
A hét első két napjának heves elmozdulásai után oldalazást hozott a hét harmadik napja a tengerentúlon, az amerikai indexek végül mérsékelt mínuszban fejezték be a napot. Javult ugyanakkor a piaci hangulat a mai ázsiai kereskedésben...
márc. 29
13:03
Kim Dzsong Un útja Trumpnak is üzen (USAracing)
Az észak-koreai vezető háromnapos hivatalos látogatáson járt a kínai fővárosban, ahol megbeszélést folytatott Hszi Csin-pinggel, és ismételten nyomatékosította: kész tárgyalni az amerikai elnökkel.
márc. 29
13:09
Kreml: Moszkva kész lenne elfogadni Bécs közvetítését (Infostart)
Oroszország kész lenne elfogadni Ausztria közvetítését a Nagy-Britanniával kialakult viszályában - jelezte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak csütörtökön Moszkvában.
márc. 29
13:09
FM: sikeres volt a zártkertek infrastruktúra fejlesztésére kiírt pályázat (AQUA)
Több mint 700 önkormányzat véglegesítette kérelmét, közülük 680 postai úton is beküldte, az igényelt összeg mintegy 6,6 milliárd forint volt a 2 milliárd forint keretösszegű pályázatra.
márc. 29
13:09
Öt dolog, ami a férfiak szerint elrontja a nők jó megjelenését (Femcafe)
Ezek rossz benyomást keltenek, érdemes figyelnünk rájuk.
márc. 29
13:15
Vakságot is okozhat a dohányzás (WebBeteg)
Jelentősen ronthatja a látást a dohányzás, akár vakságot is okozhat - mondta Németh János, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának egyetemi tanára.
márc. 29
13:15
Óriási naperőmű építése kezdődik Pakson (Portfolio)
Pakson építi meg az MVM Hungarowind Kft. az ország egyik legnagyobb naperőművét, a 20,6 megawatt kapacitású erőmű alapkövét csütörtökön délelőtt rakták le néhány kilométernyire a paksi atomerőműtől. A naperőmű fél éven...
márc. 29
13:15
Kész, vége: burtális drágulás jöhet a magyar trafikokban (Pénzcentrum)
Január elsejétől valamennyi uniós országnak meg kell felelnie a dohánytermékek jövedéki adóját meghatározó EU-szabálynak. Ez Magyarországon egyes számítások szerint 316 forintos drágulást, és dobozonként 1411 forintos árat jelentene. Januártól...

Keresés