2018. március 3. szombat

márc. 3
12:14
Dráma: Meghalt a régi Tóth Vera (Blikk)
Ez történt.
márc. 3
12:15
Ha ez a sok terv valóra válik, akkor a Balaton sem látszik majd a sok darutól (Portfolio)
A magyarországi lakásépítési boom a Balaton partot sem hagyta érintetlenül, a válságbeli mélyponthoz képest 2016-ben közel nyolcszor annyi építési engedélyt adtak ki. A bővülés azonban nem csak a nehéz évekhez képest jelentős, hanem...
márc. 3
12:16
Zseniként fest Kálloy Molnár Péter tízéves fia, István (Blikk)
Igazi festőzseni Kálloy Molnár Péter (47) kisfia. Istvánt (10) a művészeti szakemberek is roppant tehetségesnek tartják, Eleni Korani, az Ernst Galéria egyik tulajdonosa, műkincsszakértő például teljesen elámult a kisfiú festményei láttán.
márc. 3
12:18
Hazudnak orrunkról a szelfik (Blikk)
Kiderült, hogy a szelfiken bizonyos közelségből másképp nézünk ki, mint valójában.
márc. 3
12:18
Vona: A választás igazi tétje, hogy Magyarország kivándorló ország lesz-e (hirado.hu)
A Jobbik elnöke Kolozsváron nyilatkozott.
márc. 3
12:18
Nem járnak a vonatok a Nyugati és Kőbánya között (vg.hu)
A Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között meghibásodott a felsővezeték, ezért nem járnak a vonatok a két pesti pályaudvar között és a szerelvények akár egy órát is késhetnek az érintett vonalakon – közölte a Mávinform szombaton.
márc. 3
12:21
Ha ezek a tervek valóra válnak, akkor a Balaton sem látszik majd a sok darutól (Portfolio)
A magyarországi lakásépítési boom a Balaton partot sem hagyta érintetlenül, a válságbeli mélyponthoz képest 2016-ben közel nyolcszor annyi építési engedélyt adtak ki. A bővülés azonban nem csak a nehéz évekhez képest jelentős, hanem...
márc. 3
12:21
Vona: A választás igazi tétje, hogy Magyarország kivándorlóország lesz-e (444.hu)
A Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje a kampányból messzemenő következtetéseket vona.
márc. 3
12:21
Döbbenetes adatok: 900 millióra nőhet világszerte a halláskárosultak száma (ATV)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felszólította a kormányokat és partnereiket, hogy tegyenek többet a halláskárosodás és káros következményei csökkentése érdekében, mivel a szervezet becslései szerint 2050-re 900 millióra nőhet világszerte a halláskárosultak száma.
márc. 3
12:27
Hiába szálltak el az árak, lassan a Balaton sem látszik majd a sok darutól (Portfolio)
A magyarországi lakásépítési boom a Balaton partot sem hagyta érintetlenül, a válságbeli mélyponthoz képest 2016-ban közel nyolcszor annyi építési engedélyt adtak ki. A bővülés azonban nem csak a nehéz évekhez képest jelentős, hanem...
márc. 3
12:27
Az MLSZ engedett a kluboknak, a teljes forduló elmarad (Sport365)
Megvan az is, mikor pótolják a meccseket.
márc. 3
12:27
Szélsőséges az időjárás az Egyesült Államok északkeleti partvidékén (USAracing)
Nagyvárosok utcái kerültek víz alá, repülőjáratok ezreit kellett törölni, leállt a vonatközlekedés, és csaknem 1,7 millió háztartás maradt áram nélkül.
márc. 3
12:30
A magyarok konzervatívan fizetnek számlát (Infostart)
A háztartások többsége legalább egy szolgáltatótól elektronikusan is kap számlát, a lakosság kétharmada ugyanakkor még mindig a postai csekket használja a számlák kifizetésére – derül ki a Díjnet ezer fős mintán elvégzett online kutatásából. Mobiltelefonnal egyelőre mindössze a lakosság 6 százaléka egyenlíti ki közüzemi díjait.
márc. 3
12:30
Az Egyesült Államok állandósítja a csökkentett létszámot havannai nagykövetségén (Infostart)
Továbbra is rejtély az Egyesült Államok Havannában szolgálatot teljesítő diplomatái egészségkárosodásának oka, ezért Washington állandósítja a nagykövetségen a csökkentett létszámot - jelentette az AP hírügynökség a külügyminisztérium pénteken kiadott közleménye alapján.
márc. 3
12:36
Fidesz: Karácsony laktanyákba telepítené be a bevándorlókat (Infostart)
A Fidesz szerint Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje használaton kívüli laktanyákba telepítené be a bevándorlókat.
márc. 3
12:36
Megszületett az ítélet: elítélték a békéscsabai gázoló mentőst (Blikk)
Békéscsaba - Megszületett az ítélet a mentős ügyében, aki elgázolt egy 16 éves lányt.
márc. 3
12:36
Beázás veszélyezteti a feldebrői műemlék templomot (Gondola)
Az épület rendszeres beázása és folyamatosan romló állaga miatt egyre sürgetőbb feladat forrást találni a feldebrői Szent Márton-templom felújítására, melynek altemploma Magyarország legrégebbi freskótöredékeivel a 11
márc. 3
12:36
Fidesz: Karácsony laktanyákba telepítené be a bevándorlókat (hirado.hu)
A Fidesz szerint Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje használaton kívüli laktanyákba telepítené be a bevándorlókat.
márc. 3
12:38
Nem indokolt az EBESZ-misszió kárpátaljai jelenléte (Gondola)
Az ukrán külügyminiszter úgy látja, semmi nem indokolja, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) speciális megfigyelő missziót telepítsen Kárpátaljára, és szerinte a nyelvtörvény ukrán alkotmánybíróság általi eltörlése miatt nem kell aggódniuk sem a kárpátaljai magyaroknak, sem Magyarországnak
márc. 3
12:39
Sajnálatos hír: műtét vár Szíj Melindára (ATV)
Összes koncertjét lemondta Szíj Melinda. Az énekesnőt műteni kell, hogy aztán újult erővel és immáron egészségesen állhasson újra a közönsége elé. Erre viszont jó néhány hónapot kell várni, Melindára ugyanis hosszas rehabilitáció várhat.
márc. 3
12:40
Amerikai folk zene minden mennyiségben (Gondola)
Azoknak igyekszik a kedvében járni, akik szeretik az olyan gitárközpontú muzsikát, amelyben az emberi hangnak is főszerep jut.
márc. 3
12:42
Hosszú Katinka írásba adta, ki a trénere (Kripto Akadémia)
Az úszónő sokáig nem versenyzett, s a régihez hasonló intenzitással nem is edzett.
márc. 3
12:45
Bika tombolni fog, Oroszlánnak pihenésre, Halaknak magányra van szüksége. De a többieknek is tartogat meglepetést a sors (Blikk)
Jobb, ha tudsz erről!
márc. 3
12:45
Nem járnak a vonatok a Nyugati és Kőbánya-Kispest között, késések további vonalakon (Adózóna)
Műszaki hiba miatt nem járnak a vonatok a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között, a szerelvények akár egy órát is késhetnek a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony, a Budapest-Cegléd-Szeged és a Budapest-Lajosmizse vonalakon – közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel.
márc. 3
12:51
Még mindig nem oldódott meg a havannai rejtély (vg.hu)
Továbbra is rejtély az Egyesült Államok Havannában szolgálatot teljesítő diplomatáit sújtó egészségkárosodás, ezért Washington állandósítja a nagykövetségen a csökkentett létszámot – áll az amerikai külügyminisztérium pénteken kiadott közleményében.
márc. 3
12:54
Meghalt a Vácnál hókotróval ütköző autó vezetője (Gondola)
Két ember megsérült, a személyautó vezetője pedig életét vesztette, amikor hókotróval karambolozott Vácnál
márc. 3
12:54
Soha nem látott jelenet: eredetileg így kezdődött volna a Star Wars 7. része – videó (Blikk)
Amikor J.J. Abrams elvállalta a hetedik Star Wars-film rendezését, a nyitójelenetet úgy képzelte el, hogy két lázadó hajó a Jakku bolygó felé vontat egy működésképtelen csillagrombolót - ez az a hajó, amit Rey felderít a végleges, kiadott verzió egy későbbi nyitójelenetében.
márc. 3
12:54
Hatalmas melleket, csupasz combokat villantott a világhírű színésznő (Ripost)
Egyre igézőbb a szépsége.
márc. 3
12:54
Meglepő vallomás, Leekens a Barcelonáról álmodik (Ripost)
Ennek örülne igazán a belga vezetőedző.
márc. 3
12:54
Ez az elektromos autó lehet a Tesla első igazi kihívója! - videó (Ripost)
A Jaguar napokban bemutatott modelljének hatalmas sikert jósolnak a szakértők.
márc. 3
12:54
Rejtélyes női holttest egy vízelvezetőben, nyomoz a rendőrség - Fotó (Ripost)
Egy ezidáig ismeretlen nő holttestére bukkantak egy kanálisban, a rendőség a halál okát is vizsgálja.
márc. 3
12:57
Egy 13 éves ohiói fiú iskolai lövöldözést tervezett, de meggondolta magát, és inkább öngyilkos lett (444.hu)
A rendőrfőnök szerint mindenki köszönje meg a Jóistennek, hogy a gyerek meggondolta magát.
márc. 3
12:57
Megállíthatatlan a Nashville Predators (m4sport.hu)
A Predators hetedszer nyert sorozatban.
márc. 3
13:00
Márton Anita képtelen felfogni, hogy világbajnok lett (Sport365)
Márton Anita 19 méter 62 centiméterrel nyerte a női súlylökést a birminghami fedettpályás atlétikai világbajnokságon, alig pár perccel azután, hogy megnyerte a versenyt, képtelen volt igazán felfogni, hogy mekkora tettet hajtott végre.
márc. 3
13:03
Miskolc életképes várossá vált (ProfitLine)
Miskolc életképességét hangoztatta a megyeszékhely polgármestere pénteken a város közgyűlésén, amelyen többségi szavazással elfogadták az idei, egyensúlyi költségvetést, 39,8 milliárd forintos bevételi és kiadási főösszeggel.
márc. 3
13:03
Ukrán külügyminiszter: indokolatlan a speciális EBESZ-misszió kárpátaljai jelenléte (ATV)
Az ukrán külügyminiszter úgy látja, semmi nem indokolja, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) speciális megfigyelő missziót telepítsen Kárpátaljára, és szerinte a nyelvtörvény ukrán alkotmánybíróság általi eltörlése miatt nem kell aggódniuk sem a kárpátaljai magyaroknak, sem Magyarországnak.
márc. 3
13:03
Westbrook 43 pontot szórt a Phoenixnek (m4sport.hu)
A forduló tíz meccséből négyen is idegenbeli siker született.
márc. 3
13:03
„Mentsd meg, Uram, a tűzoltókat ezektől a gépszekerektől!” (HírTV)
Rossz konstrukció, gyenge minőség és hiányos felszereltség ­ ez jellemző a tűzoltók szerint a magyar gyártású gépjárműfecskendőre.
márc. 3
13:09
Csalásra tanítja a magyar gyerekeket ez a játék (Pénzcentrum)
Egy olyan új verzióját jelentetik meg a népszerű Monopoly játéknak, amely nem csak elfogadja a csalást, hanem egyenesen saját részévé teszi és jutalmazza azt. Egy, a Hasbro által készített felmérés szerint a játékosok közel...
márc. 3
13:09
Önvezető pizzafutárokat állít csatasorba a Ford (Autónavigátor)
Florida napfényes városában már önvezető autók szállítják a pizzákat az éhes megrendelőknek!
márc. 3
13:09
Elios-ügy: Czeglédy olyan dokumentumokhoz jutott, amik még nem nyilvánosak (HírTV)
Ez derül ki az interjúból, amit őrizetbe vétele előtt adott Czeglédy Csaba.
márc. 3
13:12
Fidesz: Karácsony laktanyákba telepítené a bevándorlókat (Gondola)
A Fidesz szerint Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje használaton kívüli laktanyákba telepítené be a bevándorlókat
márc. 3
13:12
Darts Matek, avagy nyílegyenes út a matekhoz (hirado.hu)
A darts játékot hívja segítségül egy matematika alapfogalmak megtanulását segítő számítógépes program
márc. 3
13:14
Vona: az igazi tét, hogy kivándorló ország leszünk-e (Gondola)
Vona Gábor szerint az április 8-i magyarországi országgyűlési választásnak az az igazi tétje, hogy Magyarország kivándorló ország lesz-e
márc. 3
13:15
Időskori magas vérnyomás - Mire érdemes figyelni? (WebBeteg)
Régi tévhit, hogy az idősebb korral magasabb vérnyomás a megengedett, részben ennek tudható be, hogy ez a csoport gyakran nem részesül megfelelő kezelésben.
márc. 3
13:15
Del Potro döntős az acapulcói tenisztornán (m4sport.hu)
Az elődöntőben a német Zverevet verte.
márc. 3
13:18
Magyaros ízek a vasárnapi ebédre, olcsón – Nézze meg Fásy Ádám receptötleteit! (Blikk)
A hideg napokon jólesik egy forró leves, így vagyok ezzel én is. Ennek megfelelően nem maradhat ki menüajánlatomból sem, amelyet a Pensio Minőségi Közétkeztetés konyhájában található alapanyagokból készítettem. Az ebéd 1010 kcal/fő értéket tartalmaz, az ára pedig 665 Ft/fő.
márc. 3
13:20
Gusztustalan dolgot állít Meghan Markle-ról testvére. Mit szól ehhez a királyi család? (Blikk)
Pletyka terjed, nem is akármi!
márc. 3
13:21
Kiderült, hogy ki az új szereplő! Ő tér vissza a képernyőkre az RTL népszerű sorozatában (Blikk)
Sejtetted, hogy ő lesz?
márc. 3
13:21
Rabruhát akaszotttak Orbán kerítésére (HírTV)
Rabruhát akasztott a DK alelnöke a miniszterelnök felcsúti házának kerítésére.

Keresés