2018. március 30. péntek

márc. 30
10:15
52 milliárd forint gazdaságfejlesztésre és megújulókra (NRGreport)
Több mint 2330 mikro-, kis- és középvállalkozás nyert a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) 16 pályázati felhívásának keretében összesen 52 milliárd forintnyi támogatást versenyképességének erősítésére, kutatás-fejlesztési, illetve infokommunikációs tevékenységek támogatására, valamint foglalkoztatási programok megvalósításár
márc. 30
10:17
Vasvári Vivi megvédte Rubint Rékát (Blikk)
Rubint Rékát betámadták a kommentelők, és nem más védte meg, mint a Luxusfeleségek egyik sztárja, Vasvári Vivien!
márc. 30
10:17
Új házba költözött, de amikor benyitott a pincébe, a frász jött rá attól, amit látott… (Blikk)
Nem volt rá felkészülve, hogy mi lesz a pincében!
márc. 30
10:18
Húsvéti szokások és hagyományok (Édenkert)
A húsvét az egyik legfontosabb ünnep a keresztények számára, ennek köszönhetően Magyarországon is számos szokás, hagyomány alakult ki és maradt fenn ezzel kapcsolatban. Húsvétvasárnap inkább az egyházi szertartásokhoz szorosabban kötődő szokások és hiedelmek dominálnak, az ünnep másodnapján pedig a népszokásoké és a családi vendégségeké a fősz
márc. 30
10:33
Magyar támogatás - kulturális központ Sepsiszentgyörgyön (Gondola)
A magyar állam négymilliárd forintos támogatásával épül kulturális központ a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön - írta pénteki számában a Háromszék és a Krónika napilap Antal Árpád polgármester előző napi bejelentésére hivatkozva
márc. 30
10:33
Nincs több kávéfolt: A macskaalom felszívja (Blikk)
Elképesztő!
márc. 30
10:33
Oroszország kiutasít 60 amerikai diplomatát (ProfitLine)
Oroszország kiutasít 60 amerikai diplomatát és bezáratja az Egyesült Államok szentpétervári konzulátusát is, emellett szimmetrikus intézkedésekkel válaszol minden más olyan országnak is, amely a Szkripal-ügy miatt orosz külügyi alkalmazottakat nyilvánított nem kívánatos személynek - jelentette be csütörtök este Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
márc. 30
10:33
Orbán Viktor név szerint tudja, hogy kik "Soros zsoldosai" Magyarországon (ATV)
Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádióban adott interjút.
márc. 30
10:33
Több mint 100 ezer autót hív vissza a Tesla (Portfolio)
Több mint 100 ezer autót hív vissza a Tesla - jelentette be a társaság csütörtök este. Az S-Modellekkel vannak problémák. A szervokormánnyal vannak problémák, a 2016 áprilisa előtt gyártott autókban van egy csavar, ami korrodálódhat...
márc. 30
10:33
A tavalyinál nagyobb forgalomra számítanak a kereskedők a húsvéti időszakban (AQUA)
Az ünnephez kapcsolódó élelmiszer-vásárlások túlléphetik az 50 milliárd forintot az idén - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
márc. 30
10:33
Gáncs: Egymás lejáratásáról szól a kampány (HírTV)
Az evangélikus püspök szerint a szelíd szó több embert győzhet meg, mint az agresszív szó.
márc. 30
10:33
Virágos tavasz a Glamour-napok alatt is, íme a legjobb tavaszi darabok olcsóbban (Glamour)
Vásárolj kedvezményesen a Glamour-napok alatt
márc. 30
10:35
Sonkaszegő Fesztivál húsvétkor a Vajdahunyad várában (Gondola)
Még egy hétig várják az érdeklődőket örömünnepre tradicionális húsvéti ételekkel, tojásfestéssel és folklórprogramokkal a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, a Városligetben
márc. 30
10:35
Jennifer Aniston exe csak úgy váltogatja a nőket, most épp ezzel a sorozatsztárral jár? (Glamour)
Wow, Justin Theroux belendült!
márc. 30
10:37
Zárszó a Piketty-vitához (Gondola)
Csakis a versenyképesség határozott javításával, nemcsak a multicégek preferált beruházási és munkaerőpiaci támogatásával juthatunk előre.
márc. 30
10:39
Jövőt is választ magának Magyarország (Gondola)
A kereszténység nemcsak hitbéli, hanem kulturális kérdés is.Európában mindenki keresztény, függetlenül attól, hogy miként talál utat Istenhez.
márc. 30
10:39
Olyan lett a Cégkapu, hogy a könyvelő mindent lát, azt is, ami nem rá tartozik (444.hu)
Nem lehet szűkíteni a hozzáférést, és ez nagyon idegesít egy csomó embert.
márc. 30
10:45
Világsztárok a Budapesti Tavaszi Fesztiválon (Infostart)
Pénteken kezdődik a 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF), amely mintegy 40 helyszínen több mint 150 programmal és számos világsztárral várja a közönséget április 22-ig.
márc. 30
10:45
A V4-ek között is hátul kullogunk (HírTV)
Szinte valamennyi gazdasági és szociális mutató vonatkozásában sereghajtó Magyarország a visegrádi országok közül.
márc. 30
10:45
Hazaküldték a sürgősségiről az idős beteget, egy nap múlva meghalt (ATV)
Meghalt egy beteg, akit hazaküldtek a Honvéd Kórház sürgősségi osztályáról – tudta meg az RTL Klub.
márc. 30
10:45
Ahol volt ma kereskedés, ott emelkedés volt (Portfolio)
Sem az európai, sem az amerikai tőzsdéken nincs ma kereskedés a húsvéti ünnepek miatt, csak néhány ázsiai részvénypiac volt hajnalban nyitva. Az amerikai részvényindexek tegnapi emelkedését követve a nyitva tartó ázsiai tőzsdéken...
márc. 30
10:48
Elfoglalt háziasszonyok kedvence: bögrés meggyes süti (Blikk)
Ráadásul csupa egészséges hozzávalóból! Egy bögre, egy kevés meggy, még néhány hozzávaló, és nemsokára az asztalon van a gőzölgő, egészséges meggyes pite.
márc. 30
10:48
Lenyomta a Greenpeace a kormányhivatalt (Kripto Akadémia)
Ideje tudomásul venni, mit jelent a "közérdekű környezeti adat."
márc. 30
10:48
Ez a véleménye Bogdán Ádámnak a magyar válogatottról (Sport365)
Sörbizniszbe kezdett a hálóőr!
márc. 30
10:50
Tejfölös kifli ebédre, és üres tank. Anyagi gondjairól vallott a Barátok közt szépséges sztárja (Blikk)
Szívszortó vallomás.
márc. 30
10:50
Letépett fül és tömeges megfigyelés - Orbán nagypénteki víziója (Kripto Akadémia)
márc. 30
10:51
Sokk! Az 1 éves baba magára maradt a részeg bébiszitterrel. Felfoghatatlan, ami ezután történt (Blikk)
Sok időre lesz szükség, mire a család kigyógyul a traumából!
márc. 30
10:51
Nagypéntekre készült el az ország legnagyobb Jézus-szobra – fotókon az alkotás (Blikk)
Elkészült az ország legnagyobb Jézus-szobra.
márc. 30
10:51
Mátyás-templom - 1500 hímes tojásból formázott kereszt (Gondola)
Több mint ezerötszáz - saját készítésű - hímes tojásból formáz keresztet Mosonyi Éva pécsi népi iparművész a fővárosi Mátyás-templomban
márc. 30
10:52
Tündéri fénykép: így alszik a kisfiával Cooky (Blikk)
Debóra mindennél jobban szereti Cookyt és kisfiát, most pedig egy tündéri fotót is megosztott róluk.
márc. 30
10:52
Így fest Orbán legyőzésének matematikai modellje (Kripto Akadémia)
Minél többen szavaznak, annál életszerűbb a Fidesz megszorítása.
márc. 30
10:53
Czeglédy Gyurcsány kémje az MSZP-ben (Gondola)
Egy védett tanú adott interjút a Tényeknek Gyurcsány Ferenc és Ceglédy Csaba kapcsolatáról, hogy hogyan lettek állami megbízásokból magánvagyonok a számláikon, és hogyan lett Czeglédyből Gyurcsány kémje az MSZP-ben
márc. 30
10:54
Szívszorító levélben üzent a beteg Boros Lajosnak a tévés műsorvezető (Blikk)
„Rosszak a hírek, olvasom!” – így kezdi levelét Rónai Egon, amiben barátjának, Boros Lajosnak üzen.
márc. 30
10:56
Szívszorító bejegyzésben üzent a súlyos beteg Boros Lajosnak a magyar műsorvezető (Blikk)
Ezt írta barátjának.
márc. 30
10:57
Szombaton sokfelé eső (Háziállat)
Ma a nyugat-európai ciklon előoldalán egyre melegebb, nedvesebb levegő éri el térségünket, majd holnap napközben a ciklon a Kárpát-medence fölé helyeződik, sokfelé jelentős mennyiségű csapadékra számíthatunk.
márc. 30
10:57
Utcára vonulnak a diákok Kaposváron (HírTV)
A tüntetés délután négy órakor kezdődik a város főterén.
márc. 30
11:03
Újabb durva adatlopási ügyre derült fény (Infostart)
Az Under Armour amerikai sportruházatot gyártó cég mintegy 150 millió ügyfelének adataihoz fértek hozzá hackerek - tudatta a vállalat.
márc. 30
11:09
7 dolog, amit minden nőnek tudnia kellene a férfiakról: Az 5. nagyon durva (Blikk)
Meg fogsz lepődni!
márc. 30
11:09
A nemzeti kormánnyal marad a nyugalom és a biztonság (Gondola)
Ha olyan döntést hozunk, hogy nemzeti kormányunk legyen, a következő években is marad a kiszámíthatóság, a nyugalom és a biztonság.
márc. 30
11:09
Többet költhetünk idén húsvétkor (Portfolio)
A tavalyinál nagyobb forgalomra számítanak a kereskedők a húsvéti időszakban, az ünnephez kapcsolódó élelmiszer-vásárlások túlléphetik az 50 milliárd forintot az idén - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ)...
márc. 30
11:09
Többen meghaltak kurd szakadárok támadásában Délkelet-Törökországban (ATV)
A török biztonsági erők hat tagja meghalt, hét megsebesült, miután a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szakadárjai rájuk támadtak péntek reggel a főként kurdok lakta délkelet-törökországi Siirt tartományban - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
márc. 30
11:21
54 órás sztrájk lesz Hódmezővásárhelyen (Privátbankár)
Munkabeszüntetést hirdettek a Villeroy & Boch dolgozói. Kedden kezdik.
márc. 30
11:21
Kitálalt! Ilyen körülmények között él Deák Bill Gyula (Blikk)
Nem fogsz hinni a szemednek.
márc. 30
11:21
Végre sikerélmény érte Dzsudzsák Balázst (Infostart)
A Dzsudzsák Balázzsal felálló al-Vahda 2–1-re legyőzte az al-Vaszlt az arab emírségekbeli labdarúgó-ligakupa döntőjében, így története során másodszor hódította el a trófeát.
márc. 30
11:21
Nyílméregbékát is árul a Tropical Farm (Alternatív Energia)
Az üzletben tájékoztatást és tanácsokat adnak a hüllők megfelelő tartását illetően.
márc. 30
11:23
Tavaszi ablaktisztítás egyszerűen – Profi tippek szakértőktől (Blikk)
A hosszúra nyúlt tél nem csak a szervezetünket viselte meg, de bizonyára ablakaink is rászolgáltak némi kényeztetésre. Bár a műanyag nyílászárók nem igényelnek különösebb karbantartást, azért a tavaszi nagytakarítás részeként érdemes egy kis időt szánni az ápolásukra.
márc. 30
11:25
Jó hírek érkeztek! Legyőzte a rákot Galla Miklós (Blikk)
Galla Miklós legyőzte halálos betegségét: mára tünetmentes.
márc. 30
11:27
Azta! Elképesztően jó lett Tatár Csilla új haja (fotó) (Blikk)
Ez a szín nagyon jól áll neki.
márc. 30
11:27
Így ünnepli Orbán Viktor a Fidesz 30. születésnapját (ATV)
A miniszterelnök Facebook oldalán posztoltat a koccintás pillanatát. A Fidesz 1988-ban 37 alapító taggal indult. Ilyen volt többek között Bayer Zsolt, Deutsch Tamás, Németh Zsolt és Fodor Gábor is.
márc. 30
11:33
Vizeletelakadás, vizeletrekedés (WebBeteg)
Ha vizeléskor a hólyag nem ürül ki teljesen vagy egyáltalán, akkor vizeletrekedésről, vizeletelakadásról beszélünk.

Keresés