2018. március 6. kedd

márc. 6
16:15
Rendkívüli állapotot rendeltek el Srí Lankán a buddhisták és a muzulmánok közötti összecsapások miatt (444.hu)
Egy nappal az után, hogy zavargások törtek ki, majd azok terjedni kezdtek az országban.
márc. 6
16:15
Esélyegyenlőségi program indult Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (AQUA)
Elkezdődött a hátrányos helyzetben élő családok felzárkóztatására, illetve a megyei szociális rendszer fejlesztésére indított 1,2 milliárd forint értékű országos program.
márc. 6
16:17
Emberi jogi főbiztos: Orbán bizony rasszista és idegengyűlölő (Spa Trend Online)
"A gyűlölet gyúlékony erő, és ma, Európában nem fog győzedelmeskedni."
márc. 6
16:18
Megtört a jég: tárgyalóasztalhoz ül Kim és Trump? (Privátbankár)
A tárgyaláson szóba kerül az atomprogram is, a rezsim addig is pihenteti a kísérleteket.
márc. 6
16:18
Nem mond le az Orbán Viktort rasszistának nevező ENSZ főbiztos (Infostart)
Megerősítette az ENSZ emberi jogi főbiztosa, hogy rasszistának és idegengyűlölőnek tartja Orbán Viktor miniszterelnököt, és nem hajlandó az erre vonatkozó korábbi kijelentései miatt lemondani, ahogy azt Szijjártó Péter külügyminiszter követelte tőle a múlt héten - derült ki Zeid Raad al-Husszein kedden kiadott közleményéből.
márc. 6
16:18
Alig nőtt a direktmarketing-szektor 2017-ben (Kreatív Online)
A dm-re vonatkozó reklámtorta 3 százalékkal 32,8 milliárd forintra nőtt.
márc. 6
16:18
Költségvetési csalás: reagált a meggyanúsított cég (Adózóna)
A Mart Kft. mindig a jogszabályi előírások betartásával, a tisztességes piaci magatartás elveinek megfelelően működött és nem végzett olyan tevékenységet, amely a magyar gazdaságot megkárosította volna – írta keddi közleményében a Mart Kft.
márc. 6
16:19
Még várni kell az MSZP-s, LMP-s összeborulásra (Spa Trend Online)
Szekszárdot nem vágja tarra Hadházy.
márc. 6
16:21
Csodás-nagyszerű tavaszi idő lehet a hétvégén (Háziállat)
De a jövő hét elején újabb hidegfront érkezik.
márc. 6
16:21
Kitiltják a francia iskolákból a mobiltelefonokat (ATV)
A jövő tanévtől tilos lesz a mobiltelefonok használata a francia iskolákban, az intézkedésről a következő hetekben törvényi szabályozás születik - jelentette be a francia oktatási miniszter. Jean-Michel Blanquer tájékoztatása szerint a tiltás a college-eket érinti, ahova 16 éves korukig járnak a francia tanulók.
márc. 6
16:21
Akár te is megveheted Steve McQueen ikonikus napszemüvegét (Player)
A színészlegenda egyik Persol 714 típusú napszemüvegét árverezésre bocsátották, a licit jelenleg 2600 dollárnál tart, s úgy érezzük, nem fog megállni ennyinél.
márc. 6
16:27
Hatalmas keblek: észveszejtően szexi képek a fehérneműs Kate Uptonról (Blikk)
Észveszejtően dögös fehérneműs fotósorozat készült a világhírű amerikai modellről, Kate Uptonről.
márc. 6
16:27
"Kamujelöltekkel is támad a Fidesz" (Alternatív Energia)
Karácsony Gergely szerint azonban az is látszik, mely pártok jelöltjei azok, akik elhozzák a valódi változást.
márc. 6
16:27
Duplán jól járhattak a kormányközeli reklámcégek (HírTV)
A közbeszerzések egyik állandó résztvevője leányvállalatán keresztül tette zsebre kétszeresen a közpénzt.
márc. 6
16:29
Terpesztések és mellvillantások: így vonaglanak a szexi világsztárok a hírnévért - fotók (Blikk)
Palvin Barbi, Ashley Graham, Emily Ratajkowski, hogy mi a közös bennük? Hát, hogy imádnak szexi fotókat posztolni.
márc. 6
16:29
A kispesti önkormányzat leragasztja a "sorosozó" plakátokat (Alternatív Energia)
Rendelet tiltja a gyűlöletkeltő tartalmak kihelyezését - érvényt szereznek neki.
márc. 6
16:29
„Tiborcz és Mészáros üzletemberek” (HírTV)
Nem jutott el a fideszes sorvezető a párt ifjúsági szervezetéhez.
márc. 6
16:30
Orbán: nem engedhetünk be egyetlen migránst sem (Menedzsment Fórum)
Orbán Viktor miniszterelnök szerint ahhoz, hogy Magyarország bármire képes legyen az elkövetkező négy évben, nem szabad beengedni Magyarországra egyetlen migránst sem, meg kell védeni a kerítést, ki kell fizettetni Brüsszellel az árát - minimum a felét, ez 140 milliárd forint -, és a nemzetbiztonsági kockázat miatt ki kell tiltani az országból mind
márc. 6
16:30
Így fest a Matolcsy által hazaparancsolt aranyrakomány (galéria) (Menedzsment Fórum)
Szép sárga színe van, és négyzetes hasábokba rendeződik.
márc. 6
16:30
Ingyen szexet hirdetett egy bloggerlány, majd olyan történt, amire ő maga sem számított (Blikk)
Csak egy poénnak indult, ám egy komoly rendőrségi ügy lett abból, hogy egy kínai bloggerlány ingyen szexet ígért férfiaknak a közösségi médián keresztül.
márc. 6
16:30
Szíriában lezuhant egy orosz szállítógép, sokan meghaltak (Gondola)
Lezuhant egy An-26-os orosz szállítógép Szíriában, a hmejmími orosz katonai légitámaszponton; a fedélzeten lévő mind a 26 utas és a 6 főnyi személyzet életét vesztette - közölte kedden az Interfax hírügynökség az orosz védelmi minisztériumra hivatkozva
márc. 6
16:32
Varga, Matolcsy: a növekedés erősítésére, a felzárkózás folytatására van szükség (Menedzsment Fórum)
A nemzetgazdasági miniszter és a Magyar Nemzeti Bank (NMB) elnöke szerint a magyar gazdasági növekedés erősítésére, a felzárkózás folytatására van szükség a következő években, ezt Varga Mihály és Matolcsy György a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági évnyitó rendezvényén mondta kedden Budapesten.
márc. 6
16:33
Videó: távozásra szólították fel Juhászt, amikor megjelent a sajtótájékoztatón – így reagált (ATV)
A Fidelitas szóvivője az Együtt irodája előtt szólította fel Juhász Pétert, hogy távozzon a közéletből korábbi „drogügyei” és családi életével kapcsolatban megjelent hírek miatt. Juhász Péter egyszer csak megjelent a helyszínen és átvette Párkányi Eszter helyét a mikrofonok mögött.
márc. 6
16:33
Feldühödött nyugdíjasok ostromolták meg az ellenzéki politikust, aki a róla szóló hazugságokat akarta volna számon kérni a fideszes politikuson (444.hu)
Vajda Zoltán azt szerette volna megtudni, miért hazudják róla azt, hogy migránsokat telepítene a régi Ikarus-gyár területére. De nem számított a fideszes nyugdíjasok bosszújára.
márc. 6
16:33
Tavaly 3000 milliárddal többet költöttek a magyarok, mint 5 éve (Pénzcentrum)
2017-ben bő ezer milliárd forinttal nőtt a családok költekezése. A munkaerő hiánya nagyot dobott a kereseteken, a bérnövekedés le is körözte a gazdaság bővülését, nem is kicsit, hanem nagyon: kétszeresen. Így jócskán volt miből...
márc. 6
16:36
A technológia, melytől úgy várják a csodát, mint még soha (Privátbankár)
A blockchain a valaha létezők közül a leginkább túl sokra tartott, mánia övezte technológia, az összes eddigi közül, állítja egy neves piaci szakértő. Nem csoda: az egyébként nem túl bonyolult technológiát a legtöbben a misztikus kriptodevizákkal kötik össze, mivel a bitcoin volt az első felhasználási területe.
márc. 6
16:36
A terrorelhárítás is vizsgálja a mérgezéses incidenst (Infostart)
A Scotland Yard kedden bejelentette, hogy terrorelhárító szolgálata is bekapcsolódott a délnyugat-angliai Salisbury városában történt kettős mérgezéses incidens kivizsgálásába.
márc. 6
16:36
Megugrott a félvezetők eladása (ProfitLine)
Januárban 22,7 százalékkal nőtt a félvezetők globális eladása éves összevetésben - közölte a félvezetők gyártóit tömörítő szövetség (SIA) kedden.
márc. 6
16:36
Összejöhet a magyar bérek duplázása 10 év alatt? (Portfolio)
A következő cél: 10 év alatt kétszerezzük meg a reálbéreket - mondta Parragh László kamarai elnök a mai gazdaságpolitikai csúcseseményen, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági évnyitóján. Mennyire reális ez az elképzelés?...
márc. 6
16:39
Magyar foci: fontos változást jelentett be Csányi Sándor (Sport365)
Az épülő Puskás-stadionról is szót ejtett.
márc. 6
16:39
A Fidesz szerint visszaél hatalmával a kispesti polgármester, amikor gyűlöletkeltésre hivatkozva elkezdte lefedni a párt plakátjait (444.hu)
Felháborodott a Fidesz kispesti szervezete.
márc. 6
16:42
4+1 biztos jel arra, hogy nem lesz rendben az adóbevallásod (Privátbankár)
A NAV idén már 5 millió adózó szja-bevallását készíti el - ez viszont nem jelenti azt, hogy a bevallás tervezetét ne kellene átnéznünk.
márc. 6
16:42
Durva veszélyre figyelmeztet a magyar rendőrség - ijesztő fotó (Infostart)
Tehergépkocsik ponyvájáról lehulló jégdarabok okozta veszélyre hívja fel a figyelmet a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.
márc. 6
16:42
Soros Györgyöt is érdekli a Deutsche Bank vagyonkezelője (Portfolio)
Többek között a BlackRock, Soros György és nagy állami befektetési alapok (például a szingapúri és a szaúdi) is érdeklődnek a Deutsche Bank vagyonkezelési üzletágának IPO-ja iránt - írja a Reuters az ügyhöz közel álló forrásokra...
márc. 6
16:48
Dr Végzet csak legyint a Bitcoinra (Menedzsment Fórum)
A Dr Végzetként is emlegetett közgazdászprofesszor, Nouriel Roubini nagyon lehúzta a kriptoeszközöket és a mögöttük álló blockchain technológiát.
márc. 6
16:48
Ebből hatalmas botrány lesz! Megadóztatnák az internetes pornót (Blikk)
USA - 20 dolláros adóval sújtanák az internetes pornót a törvényhozók, ráadásul nagyon megüthetik a bokájukat azok, akik megpróbálják kikerülni a szabályt.
márc. 6
16:48
Trump üdvözölte a két Korea vezetőjének találkozóját (Gondola)
Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésében üdvözölte kedden a két Korea vezetőjének tervezett csúcstalálkozóját
márc. 6
16:48
1848 márciusa szokatlan nézőpontból (Blikk)
Március 15-e minden felmérés szerint a legnépszerűbb ünnepünk. Még akkor is, ha a valóságban szinte minden, az ünnepségeken megidézett részlet másképp történt. A GEO magazin márciusi címlaptörténete Nyáry Krisztián fordulatos cikkével számol le a tévhitekkel
márc. 6
16:50
Lemondott a cseh bizottság kommunista elnöke (Gondola)
Lemondott kedden Zdenek Ondrácek, a cseh parlamenti alsóház fegyveres testületeket ellenőrző bizottságának kommunista elnöke
márc. 6
16:52
Megint nekiment Orbánnak az ENSZ-főbiztos (Gondola)
Megerősítette az ENSZ emberi jogi főbiztosa, hogy rasszistának tartja Orbán Viktort Megerősítette az ENSZ emberi jogi főbiztosa, hogy rasszistának és idegengyűlölőnek tartja Orbán Viktor miniszterelnököt, és nem hajlandó az erre vonatkozó korábbi kijelentései miatt lemondani, ahogy azt Szijjártó Péter külügyminiszter követelte tőle a múlt héten - derült ki Zeid Raad al-Husszein kedden kiadott…
márc. 6
16:57
Akár 40 (!) párt szerepelhet majd a szavazólapon (444.hu)
Ennyi országos pártlistát jelentettek be. Az NVB még elkaszálhat közülük, ha az aláírásellenőrzés közben valami nem stimmel.
márc. 6
16:57
A Scotland Yard is beszállt a megmérgezett kém ügyébe (ATV)
A Scotland Yard kedden bejelentette, hogy terrorelhárító szolgálata is bekapcsolódott a délnyugat-angliai Salisbury városában történt kettős mérgezéses incidens kivizsgálásába.
márc. 6
16:57
Ronaldo és Brych a garancia (Azenpenzem)
A Liverpool nyolc közé jutása már faktum a portói 5-0-s győzelme után, de a Parc des Princes-ben még bármi megeshet a PSG–Real Madrid visszavágón.
márc. 6
16:57
Futballklubok támogatását vonná meg Csányi (HírTV)
Az MLSZ-elnök nem adna pénzt a kluboknak, amelyek nem nevelnek ki NB I-ben játszó labdarúgókat.
márc. 6
17:00
Keresztes Ildikó: Nagyon kövér vagyok magamhoz képest (Blikk)
Az énekesnő saját bevallása szerint utoljára húsz éves korában volt ˝ilyen kövér˝, bár szerinte ez kifejezetten jót tesz az arcának.
márc. 6
17:00
Rekordot dönt az áprilisi választás (Infostart)
Negyven országos pártlistát jelentettek be a kedd délután négy órai határidőig a Nemzeti Választási Irodánál (NVI), emellett mind a tizenhárom nemzetiség állított listát az országgyűlési választásra, azaz minden korábbinál több, 53 országos lista lehet a választáson.
márc. 6
17:00
Gondok a Trump-családban - Lánya fennakadhat az átvilágításon (Alternatív Energia)
És akkor még itt van a vej, Jared Kushner, miatta is csak a viharfelhők gyülekeznek.
márc. 6
17:02
Tudta? Ezért fogja másodszor is megcsalni a párja! (Blikk)
Bármennyire is szomorú, de igaz: Egy friss tanulmány készítői szerint esélytelen, hogy hű marad önhöz a párja, ha egyszer már megcsalta, írja a freundin.de.
márc. 6
17:03
Phenjan hajlandó lenne tárgyalni Amerikával a nukleáris fegyverkezés feladásáról? (ATV)
Kim Dzsong Un a hét elejei, a két Korea között példa nélkülinek számító vacsorán elmondta, „a nemzeti újraegyesítés új történelmét” akarja megírni. Ezt követően jelezték a dél-koreai tárgyalódelegáció tagjai, hogy Észak-Korea részéről az is elhangzott, hogy hajlandók lennének tárgyalásokat folytatni Amerikával a nukleáris fegyverkezésük feladásáról
márc. 6
17:06
Tudja, mennyi párt lesz a választásokon? Lejárt a bejelentések határideje (Blikk)
Negyven országos pártlistát jelentettek be a keddi határidőig a Nemzeti Választási Irodánál, emellett mind a tizenhárom nemzetiség állított listát az országgyűlési választásra, azaz minden korábbinál több, összesen 53 országos lista lehet a választáson.

Keresés