Téli rezsicsökkentésről döntött a kormány, Orbán Viktor bejelentése szerint 12 ezer forintos egyszeri juttatást kapnak a magyar családok. Legalábbis azok, akik gázzal, távfűtéssel, vagy hagyományos módon, azaz szénnel vagy fával fűtenek....
Az utóbbi napokban Észak-Amerika nyugati részén 1-2 méter friss hó hullott rövid idő alatt. Ahogy ilyenkor lenni szokott, sokan csatolnak fel, hogy a frissen hullott méteres hóban élvezzék a pályán kívüli csúszást. Ilyenkor szedi áldozatait a síelők legalattomosabb ellensége, a fák melletti/alatti üreg, a tree well.
Kétmilliárd forintból megújul a józsefvárosi Orczy-negyed, a szociális városrehabilitáció támogatási szerződését szerdán írta alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármester.
Sehol nem vállalták a bangladesi sziámi ikerpár szétválasztását, kivéve egy magyar orvos csapatot, erről a Blikk számolt be. Dr. Csókay András, dr. Pataki Gergely és dr. Hudák István vállalkozott egyedül erre a nagy kockázatú, többlépcsős beavatkozásra. A lap arról is ír, hogy az első műtét sikeresen megtörtént a napokban. Az ATV Start vendége volt
Eddig 53 országos pártlista és több mint 1300 egyéni választókerületi jelölt áll rajtra készen az április 8-i választásra, de mindkét szám jelentősen változhat.
Az Európai Unió kész reagálni, ha az Egyesült Államok valóban vámot vet ki az importált acélra és alumíniumra, de még bízik abban, hogy ez elkerülhető - jelentette ki Cecilia Malmström uniós kereskedelmi biztos szerdán
Elsősorban közlekedési infrastruktúra és intelligens város projektek azonosítása, és ezek finanszírozására egy befektetési platform felállítása a célja annak a megállapodásnak, amely az Európai Beruházási Bank (EIB) és a Magyar...
Az egészségügyi szűrővizsgálatok "házhoz vitelének" fontosságáról beszélt az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Vácott
A hörgőtükrözés, idegen néven bronchoscopia egy igen elterjedt tüdőgyógyászati vizsgálat, illetve terápiás eljárás is lehet egyben. A hörgőrendszer betegségeinek vizsgálatához, elkülönítéséhez, igazolásához szükséges.
A Magyarországról szóló brüsszeli országjelentés egy újabb kampányjelentés, Brüsszel beavatkozik a magyar választási kampányba, a jelentéssel pedig az ellenzéket segíti - mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatóján
Közép-Kelet-Európa előnyére válna, ha nem Martin Schulz lenne az új német külügyminiszter - mondta Kiss J. László az InfoRádió Aréna című műsorában. A Corvinus Egyetem tanára arról is beszélt, hogy Magyarország nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Németországba kevesebb menekült érkezzen.
A nők fizetése még mindig jelentősen elmarad a férfiakétól Európában, jóllehet már 1975-ben uniós irányelv tiltott meg minden díjazásbeli megkülönböztetést a nemek között. Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) a nemzetközi...
Közel 15 millió palack magyar bort értékesített a Lidl Magyarország 2017-ben, amelynek mintegy felét exportálta külföldre. Az európai vásárlók a Királyleánykát, a Tokaji Furmintot és a Szürkebarátot keresték a leginkább.
Tárgyalásokat folytatnak kelet-gútai lázadók Törökországgal egy megállapodás érdekében, amelynek keretében a felkelők 240 harcosukat evakuálnák a szíriai kormányerők által ostromlott, Damaszkusz környéki területről, ami megteremthetné egy 24 órás tűzszünet feltételeit - közölte a dpa német hírügynökséggel a Kelet-Gútát többedmagával uraló Fajlak ar
Elon Musk (46) újabb nagy dobása: a milliárdos vállalkozó cége útnak indította az űrbe az ötvenedik Falcon 9 rakétát, amely egy autóbusz méretű spanyol kommunikációs műholdat szállított. A rakomány több mint 6 tonnát nyomott, ezzel pedig rekordot állított fel a SpaceX, ekkora terhet még semmilyen hordozórakéta nem szállított.
Lemondott Gianni Pittella az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata képviselőcsoportjának frakcióvezetői posztjáról, miután a Demokrata Párt színeiben beválasztották az olasz törvényhozásba - jelentették be szerdán Brüsszelben
Családja, pályatársai, barátai, tisztelői körében helyezték végső nyugalomba Tahi Tóth László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt szerdán a budapesti Farkasréti temetőben
A brit pénzügyminiszter szerint Nagy-Britannia és az Európai Unió közös érdeke egy olyan kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodás, amely a pénzügyi szolgáltatásokra is kiterjed. Philip Hammond szerdán, egy londoni üzleti rendezvényen...
„Az elmúlt években a magyarságom egyfajta csúf bőrbetegséggé vedlette át magát amit zavartan igyekezek levakarni magamról.” Többször el kellett olvasnunk, hogy elhiggyük, amit látunk.
A BMW új modelljei mellett tanulmányautókkal is elhalmozza idén a közönséget. A legújabb az érkező legnagyobb Gran Coupét vetíti előre, az állainkat meg a földhöz szegezi.
A Jobbik szemfényvesztésnek tartja a miniszterelnök rezsitámogatásokkal és az idősek segítésével kapcsolatos bejelentéseit, amely szerintük a Fidesz rettegését mutatja
Nem is olyan régen már felemlegettük horvát Rimac márkát, amely még 2012-ben mutatott be egy modellt Concept One néven, és az elképesztő képességekkel rendelkező elektromos szuperautóból ugyan csak 8 darab készült, mégis forgalomba kerültek. A gyáriak most, hat évvel az előző négykerekűjük leleplezése után egy újabb változattal készültek, ami a C_Two nevet viseli – ami nyilván a Concept Two-ra…
„Furcsállom, hogy ön Európai Parlamenti képviselőként azért támadja Magyarországot, mert betartja a schengeni szerződést” – reagált korábban sértő szavaira Orbán Viktor.
A Demokratikus Koalíció arra szólította fel a választási szerveket, hogy egyenként vizsgálják meg az összes, választási ajánlószelvényen szereplő aláírás hitelességét
Nagyon komoly jutalomban részesíti dolgozóit a Continental: a magyar munkatársak 571 eurót, azaz 177 ezer forintot kapnak, míg a cég világszerte 170 millió eurót fizet ki jutalomként a náluk dolgozóknak.
Magas a Balaton vízállása, ami egyelőre nem okoz problémát a déli part alacsonyan fekvő településein, a következő hetekben azonban több veszélyes körülmény miatt bajba kerülhetnek - mondta az InfoRádiónak az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője, Siklós Gabriella.
A striák a feszülés irányára merőleges lila vagy vörös csíkok, amelyek később gyöngyházas fehér színűvé fakulnak. A csíkok jellemzően nagy hízás és fogyás után jelentkeznek, esetleg éppen ezért terhesség következtében, vagy ha valaki túl intenzíven folytatja a testépítést.
A Reuters értesülései szerint a BlackRock, Soros György, és a szaúd-arábiai állami befektetési alap is érdeklődik a Deutsche Bank alapkezelési üzletága iránt.
A fizetéssel járó adminisztráció csökkentését, a fizetési folyamatok felgyorsítását, valamint az ehhez kapcsolódó pénzügyi ismeretterjesztést és szemléletformálást tűzi ki célul a "Készpénzkímélő Iskolák" kísérleti program....