Az M1-es autópálya mindkét irányán, több szakaszon is nagy felületű burkolatjavítási munkálatok kezdődnek március 12-től - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt
Az M1-es autópálya mindkét irányán, több szakaszon is nagy felületű burkolatjavítási munkálatok kezdődnek március 12-től - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A közlemény szerint az autósoknak korlátozásokra és torlódásra...
A Futureal-csoport 34,2 millió euró (mintegy 10,5 milliárd forint) értékű hitelszerződést írt alá az K&H Bankkal az Advance Tower irodaház finanszírozására. Az épület első ütemét 2018 második negyedévében adják át. Érdekelnek...
Már hosszú évek óta hivatalos, hogy visszatér a Toyota kínálatába a legendás Supra, de egészen mostanáig kellett rá várnunk, hogy végre egy olyan autót is elénk rakjon a japán gyártó, amin olvasható a jól ismert név. Amennyiben szigorúan vesszük, ez most sem történt meg, de a Genfi Autószalonon bemutatott versenyautónak legalább már hivatalosan is Supra a neve, de sajnos még mindig csak…
Pénteken szerkesztőségünk vendége lesz az Oltári csajok című RTL II-es sorozat két főszreplője, Michl Juli és Ember Márk. A színésznő Erdész Pirost, másik vendégünk Herczeg Kornélt alakítja a sorozatban.
Nagyot esett az elmúlt napokban a Mészáros-cégek árfolyama, összegyűjtöttük, milyen tényezők állhatnak az esés mögött. Zuhanás Nagyot esett az elmúlt napokban a Mészáros-részvények árfolyama, a Konzum, az Opus és az Appeninn...
Az IDEA Intézet 2018. február 26–28. között, azaz közvetlenül a nagyarányú hódmezővásárhelyi ellenzéki győzelmet követő napokban készített kutatást az ellenzéki pártok szavazóinak együttműködési szándékáról. Az eredmények alapján 2018. januárhoz képest érdemben növekedett a szavazótáborok egymás iránti nyitottsága. Minden esetben emelkedett az igén
Legutóbb 2014-ben volt akkora a februári költségvetési hiány, mint idén - olvasható ki a Nemzetgazdasági Minisztérium előzetes adataiból. Két hónap alatt így már 530 milliárd forint közelébe került a deficit, ami látványos elszaladás....
A modern nő gyakran nemcsak az anya és a feleség szerepében teljesít, hanem fontos számára a karrier, illetve az is, hogy megvalósítsa álmait. Hogy minden szerepben helyt tudjon állni, gyakran éppen a legfontosabb dolog kerül a háttérbe: az egészsége.
Távozik a washingtoni Fehér Ház stábjából Gary Cohn, a befolyásos Országos Gazdasági Bizottság vezetője. Donald Trump elnök legfőbb gazdasági tanácsadója kedden, az importvámok tervezett bevezetése miatti viták közepette jelentette be lemondását.
A litván központi bank tech-cégek és blockchain specialisták segítségét kéri ahhoz, hogy még idén létrehozzák a világ első digitális gyűjtői pénzérméjét. A litvánok részben a tervezett blockchaines szabályozói sandboxukat hirdethetik...
A cég már tavaly a 7. legforgalmasabb papír volt a BÉT-en, közel 60 milliárd forintnyi értékben kereskedtek vele, ami a teljes részvényforgalom 2,2 százaléka.
Évtizedes hagyományainknak megfelelően a március 8-ra, Nőnapra készülő lapszámunkhoz évről évre új főszerkesztőt, mégpedig egy-egy ismert hölgyet kérünk fel. Most is így történt, gőzerővel készül a nőnapi számunk, a főszerkesztő erre az egy napra a Blikknél: Tatár Csilla. Nézzék meg fenti galériánkat!
Választási együttműködésről tárgyal az MSZP-Párbeszéd és az LMP. Az esetleges újabb visszalépések azt eredményeznék, hogy az MSZP-nek még kevesebb egyéni kerületből kellene összegyűjtenie a parlamenti küszöb átlépéséhez elégséges szavazatot, pedig ez már az LMP-vel való együttműködés nélkül is kihívás a szocialisták számára.
Rendhagyó pályázatot indított még tavaly novemberben a közmédia. Egy tetszőleges Arany János mű feldolgozásával lehetett nevezni, bármilyen zenei stílusban
Újabb politikusokkal bővült a kerítésbontók csoportja, miután kiderült, Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje az ellenzékkel karöltve bontaná le a határainkat védő kerítést, hangzott el az M1 Ma Reggel című műsorában
A 26 éven aluli fiatalok március 14-én 10 órától március 18-án éjfélig vehetik igénybe az ünnepnapokra és hétvégékre érvényes 33 százalékos kedvezményt.
Nem a 2014-es, kudarcos összefogás produkál győzelmet, hanem egy annál sokkal szélesebb együttműködés- mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában Ungár Péter.
Több száz hajléktalan és magányos idős ember életét menthette meg tíz nap alatt az extrém hideg időjárás miatt bevezetett vörös kód riasztás - jelentette ki a szociális ügyekért is felelős államtitkár szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.