A Demokratikus Koalíció elnöke szerint koordinált indulással legyőzhetők a kormánypártok, de utána káosz lenne a jelenlegi ellenzéki oldalon. Gyurcsány Ferenc úgy véli: az elhúzódó koalíciós tárgyalásoknak előrehozott választás lenne a vége.
Észak-Korea felajánlotta, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén szünetelteti rakétaprogramját - írja a Bloomberg a Csoszun Ilbo dél-koreai lap információira hivatkozva. Egyre több jel utal arra, hogy elkezdődhet egy óvatos közeledés...
A 2012-ben bevezetett átlátható várólistarendszer elején 10 000 főből 72 magyar szerepelt valamilyen kórházi várólistán, ez az arány mára 28 főre csökkent.
Orbán Viktor Áder János köztársasági elnök és Kövér László országgyűlési elnök társaságában kitüntetést adott át a XXIII. téli olimpián érmet és pontot szerzett sportolóknak.
Tóth Tamás, a Pápai Magyar Intézet (PMI) rektora veszi át nyáron Mohos Gábortól a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkári tisztségét - hangzott el a testület tavaszi ülése után tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten
A Premier Oil brit olaj- és gázipari vállalat érdekelt az északi-tengeri Catcher olajmezőben lévő jelenlegi 50 százalékos érdekeltségének növelésében - mondta Tony Durrant vezérigazgató a Reutersnek arra reagálva, hogy a portál banki...
Várhatóan májusig befejezi a római-parti védmű nyomvonala ügyében összehívott szakmai testület a munkáját, és ezt követően a Főváros Közgyűlés hoz majd döntés - mondta el Tarlós István főpolgármester csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A BMW a Genfi Autószalonon bejelentette, hogy az i divízió soron következő, tisztán elektromos meghajtású modellje a 2017-es Frankfurti Autószalonon bemutatott BMW i Vision Dynamics tanulmányautó sorozatgyártásban készült változataként lát majd napvilágot Münchenben. Sőt, a bajorok már azt is elárulták, hogy i4 néven érkezik majd az újdonság – emellett pedig arról is szót ejtettek, hogy…
Őrizetbe vettek Ausztriában egy 23 éves afgán férfit mint gyanúsítottat röviddel a szerda esti bécsi késelések után – közölte az osztrák rendőrség csütörtökön
Az MSZP frakcióvezető-helyettese azt mondja, a nála lévő pályázati papírokból kiderül, a tárca támogatásának megszerzése a pályázat egyik feltétele volt, igaz, szerinte korábban egyelten pályázathoz sem volt szükség ilyesmire.
Feltételezett amerikai dróncsapás végzett legalább 20 pakisztáni tálib lázadóval Afganisztán keleti részén, Kunár tartomány egy elszigetelt részén, közel a pakisztáni határhoz – erősítették meg csütörtökön pakisztáni hírszerzési tisztségviselők és egy tálib forrás
Czeglédy Csaba után egy másik előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított, Kőrös Gusztáv is úgy szabadulna a rácsok mögül, hogy indul az országgyűlési választásokon – tudta meg a Magyar Idők
A befektetők izgatottan várták, hogy vajon az Európai Központi Bank kamatdöntését kísérő közleményből kikerül-e az a szövegrész, hogy az eszközvásárlási program keretösszege szükség esetén megnövelhető, illetve a program időtartama...
Növelte forgalmát és nyereségét tavaly a Hugo Boss ruházati és divatcikk kereskedő vállalat. A cég férfiruházati és szabadidős cikkekkel bővíti profilját – derül ki a vállalat honlapján közzétett éves beszámolóból.
Több mint 10 százalékkal növelte árbevételét tavaly a Kőröstej; az előzetes konszolidált árbevétel 31,5 milliárd forint volt 2017-ben szemben az előző évi 28,4 milliárd forinttal – közölte a cég csütörtökön.
Turisztikai fejlesztést, szálláshely fejlesztéssel kapcsolatos beruházást tervez a Konzum Nyrt. a most megszerzett Balaton melletti ingatlanokon - mondta Jászai Gellért, a vállalat elnök-vezérigazgatója a TrendFM rádió csütörtöki műsorában.
A magyar gazdaság jobban növekszik az EU átlagánál, ezt igazolja minden szám. De ez alma a körtével, vagy nehézsúlyú összehasonlítása a pehelysúlyúval. Nem növekedtünk jobban a volt szocialista országok többségénél, sőt többükhöz képest jelentősen lemaradtunk 2010 óta.
Kelemen anna, most, hogy a részéről lecsengett a választási cécó, mindenki legnagyobb örömére visszatért régi jó szokásához, és újra elképesztően szexi fotókat posztol magáról.
Pénteken vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő 2018-ra szóló vizsgálati menetrendjében ez lesz a magyar szuverén osztályzat első elbírálása.
Hamarosan itt a tavasz, ezért lassan érdemes beszerezni a kerti munkálatokhoz szükséges szerszámokat, növényeket, és egyéb kellékeket. Az áruházláncok már komoly, tematikus akciókkal várják a hobbi és profi kertészeket. Ezúttal ezekből...
Az amerikai elnök a múlt héten az acél- és alumíniumipari termékekre importvámok kivetését jelentette be, azonban Norvégia jelentős alumíniumtermelő országként sem tervezi kereskedelmi válaszlépések alkalmazását, - nyilatkozta csütörtökön...
A nők helyzete nem javult, ennek több oka is lehet – erről beszélt Hercegh Mária az ATV Start című műsorban. A MASZSZ női tagozatának vezetője szerint a nők helyzetét nem segítik a munkáltatók, a szabályozások, de még az sem, hogy a miniszterelnök nem foglakozik nőügyekkel.
Az Európai Bizottság (EB) kötelezettségszegési eljárás keretében újból felszólította Magyarországot, hogy szüntesse meg a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kiskereskedelmi árrésének korlátozását.
Orbán Viktor tegnapi bejelentéséből már tudjuk, hogy volt kormányülés, melyen döntöttek az úgynevezett téli rezsicsökkentéről. Ha pedig volt kormányülés, akkor lesz Kormányinfó is, fél kettőtől Lázár János már a 111. alkalommal...