Az út mindössze 45 perces lett volna, de a start után nyolc perccel a repülőgép kényszerleszállást hajtott végre, mivel néhány darab levált az egyik turbináról.
Egyelőre nincs egyértelmű irány az amerikai részvénypiacokon, miután a befektetők Donald Trump esti bejelentését várják, amelyből kiderül, hogy mekkora vámot vet majd ki az Egyesült Államok a külföldi acél és alumínium behozatalára...
Óriási fejlődés előtt állnak a különböző robottechnológiák, melyeket ma leginkább az hajt, hogy megéri kiváltani velük a hiányzó munkaerőt - mondta az InfoRádió Okosvilág című műsorában a technológiával foglalkozó a B&O Kft. ügyvezetője, Borsos Balázs.
Amíg az európai országok energiaintenzitása (az egységnyi bruttó hazai termék előállításához szükséges energiamennyiség) folyamatosan csökken, addig Magyarországon nő. Idehaza ugyanis – főként a lakosság esetében – hiányoznak a felhasználás hatékonyságának növelését ösztönző programok.
Bravúros landolást hajtott végre egy mentőhelikopter pilótája Dunaújváros szívében, az Erkel kert és a Liszt Ferenc kert kereszteződésében: a vezető mindössze néhány centiméterre a magasfeszültségű vezetékektől tette le gépét a csomópontban.
Hatályba lépett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ajánlása a banki termékértékesítők javadalmazásáról, amely megakadályozná, hogy a közvetítők a fogyasztói igények helyett a saját profitérdeküknek megfelelően kínáljanak termékeket.
Vannak "potenciálisan pozitív jelzések" Észak-Koreától, de messze vagyunk még a tárgyalásoktól - jelentette ki az afrikai körúton tartózkodó amerikai külügyminiszter az etióp külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján, reagálva az észak-koreai válsággal kapcsolatos fejleményekre.
Milliók csatlakoztak a nemek közti esélyegyenlőség követeléséért meghirdetett országos nőnapi sztrájkhoz csütörtökön Spanyolországban, ahol a nagyvárosok utcái megteltek tüntetőkkel.
Závori László beszélt az estéről, amikor a megtámadott oroszokat bevitték a kórházba. A brit kormány szerint a szaringáznál és a VX-nél is ritkább idegmérget használhattak.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága és a Szentendrei Rendőrkapitányság közös szervezésében Nőnapi figyelem elnevezéssel tartott közúti ellenőrzést.
Díjat nyert az ATV műsorvezetője. Kárász Róbertet Csengery Antal Díjjal tüntette ki Tarlós István. A főpolgármester azt mondta, hogy a felkészült és tájékoztató jellegű újságírókat díjazták.
Az LMP társelnökének nem esett jól, hogy épp nőnapkor lépett le a kampánytanácsadó. Viszont csak a jóra akar emlékezni, és köszöni Werber munkáját. Az ellenzéli együttműködésről szólva kijelentette: örülne, ha a tárgyalásokon az MSZP képviselné a DK-t.
Célunk a közös agrárpolitikában a magyar gazdák érdekeinek képviselete – mondta a földművelésügyi miniszter egy sülysápi gazdafórum előtti sajtótájékoztatón.
Hatályba lépett az MNB ajánlása a lakossági banki termékértékesítők javadalmazási politikájáról, amelynek alkalmazását 2019. januártól várja el az érintett piaci szereplőktől a jegybank. A cél olyan juttatási ösztönzők bevezetése...
Második gyermeküket várja Csobot Adél (24) és Istenes Bence (30). Az örömhírt egy kék lufis fotóval tudatták Instagram-oldalukon, így árulták el, hogy Nátánnak (1) fiú testvére születik.
Budapest igazi paradicsom a filmesek számára: az épületek között rengeteg szuperprodukciót forgattak már, Párizstól Moszkváig számos nagyvárost "eljátszott" már a magyar főváros, több történelmi korszakból. Ez pedig az ingatlantulajdonosoknak is jó - simán előfordulhat, hogy kiállunk az erkélyre, és egy hollywoodi világsztár forgat az utcán. De men
„Szomszédok között udvarias hangnemet kell ápolni, és a lehető legszorosabban együtt kell működni” – idézte Sebastian Kurz kancellárt az osztrák hírügynökség.
Lynne Stewart védőügyvéd volt, akit 2005-ben 28 hónap börtönbüntetésre ítéltek amiatt, hogy összeesküvésben vett részt és anyagi támogatást nyújtott terroristáknak.
Varga Mihály elmondta, a tárca elkészítette a digitális munkaerő programot, amely összhangban van a újraiparosítási programmal, azaz az Irinyi-tervvel és az ipar 4.0 elvárásaival.
Nem múlhat el a nőnap a világ egyik leghíresebb hölgye, Meghan Markle nélkül. Az amerikai színésznő nem kevésbé híres vőlegényével, Harry brit királyi herceggel járult az ifjú alattvalók elé.
Csütörtök reggelhez képest a forint az euróhoz és a frankhoz viszonyítva erősödött, a dollárral szemben viszont gyengült kora estére a nemzetközi devizapiacon.
Új helyszínt alakított ki Lakatos Márk (41) a vacsoraklubjai számára. Nem is akárhol, a stylist ugyanis abban az épületben vásárolt meg egy lakást a Kodály köröndön, amelynek tetőszerkezete négy évvel ezelőtt leégett.