2018. március 9. péntek

márc. 9
9:13
Erősödhet pénteken a hazai tőzsde (vg.hu)
Enyhe emelkedésre számítanak az MTI-nek nyilatkozó szakértők a Budapesti Értéktőzsde pénteki kereskedési napján.
márc. 9
9:14
Appeninn-részvények cseréltek gazdát a Konzumnál (Portfolio)
A Konzum pénteki bejelentése alapján Konzum csoport együttes részesedése immár 51,40 százalékos az Appeninnben. A Konzum Befektetési és Vagyonkezelő pénteki tájékoztatása alapján megvásárolt a Konzum Management Kft-től 924 832 darab...
márc. 9
9:15
Így ölték meg VV Fannit! Tettestárs után nyomoz a rendőrség (Blikk)
A család összes férfitagjától mintát vesznek.
márc. 9
9:15
Nagyobb eső nélkül megússzuk a hétvégét (Háziállat)
A hét utolsó napjaiban számottevő csapadékra nem kell számítani, a jelentősebb eső vasárnap este felé éri el térségünket. Addig legfeljebb egy-egy helyen lehet kisebb eső, zápor.
márc. 9
9:15
Tarlós István kitüntette Kárász Róbertet magas színvonalú szerkesztői, műsorvezetői munkájáért (444.hu)
Jobb helyre nem is mehetett volna az elismerés.
márc. 9
9:15
Többet vittünk külföldre, mint ami jött (vg.hu)
Idén januárban az export euróban számított értéke 10, az importé 9,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A külkereskedelmi többlet 113 millió euróval nőtt – áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legújabb, második becslésében.
márc. 9
9:17
Csillagot kapott a Star Wars sztárja, színésztársai is vele ünnepeltek – fotók (Blikk)
Csillagot kapott a hollywodi csillagok sétányán Mark Hamill.
márc. 9
9:18
Autósok, figyelem, fontos határvonal közeleg (Infostart)
A magyar autósok több mint fele március második felére időzíti a téli gumi nyárira való cseréjét, bízva abban, hogy hőmérséklet akkora már tartósan meghaladja a 7°C fokot. Az utakon autózók ötöde még mindig nem tudja, hogy ha a futófelület mintázat mélysége kevesebb, mint 3 mm, akkor az már egyáltalán nem biztonságos.
márc. 9
9:18
Itt a videó, amin egymást cseszteti Lázár János és a magyar tévécsatorna riportere (Blikk)
A Hír TV kapott ezúttal a Kormányinfón, Lázár János szokásos, csütörtöki sajtótájékoztatóján fenyegetésnek is beillő vicces megjegyzést, aztán kisebb csörte lett belőle.
márc. 9
9:18
Egymilliárd eurót érő szélfarmját árulja az UniCredit (Portfolio)
Piaci források szerint eladná német szélfarmját az UniCredit, az ügyleten egymilliárd eurót kereshet - számol be a hírről a Bloomberg. Az Északi-tengerhez közel fekvő Bard Offshore 1 szélfarm értékesítését tervezi az UniCredit, ami...
márc. 9
9:18
Bálnákat ment a TOMS (Márkamonitor)
A márka idén a túlhalászás által veszélyeztetett bálnafajok védelmében adott ki különleges kollekciót.
márc. 9
9:19
Cicipárbaj: Kardashian és Madonna egymást túllicitálva dobták ki hatalmas mellüket – videó (Blikk)
Los Angeles – Kim Kardashian imád tanácsokat osztani, szerinte néha szükség van egy kis botoxra is.
márc. 9
9:21
Tárgyalások zajlanak a bérekről az egészségügyben (Adózóna)
Fejezetről fejezetre, érdemben haladnak az egészségügyi bértárgyalások – mondta Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ) elnöke az M1 péntek reggeli műsorában.
márc. 9
9:21
Kiderült: Semjén a repülés szerelmese, és "luxusvadászik" (Alternatív Energia)
Magyar Nemzet: Az Orbán-kormány második embere 2012 óta látogat el évente egy alkalommal Svédországba.
márc. 9
9:24
Milliós luxusvadászatokon helikopterezik Svédországban Semjén (Menedzsment Fórum)
A Magyar Nemzet szerint volt, hogy egy teljes szállodát kivettek a miniszterelnök-helyettesnek, nehogy bárki is meglássa.
márc. 9
9:24
Olyan lett a 2017-es bor, hogy azt sokáig emlegetni fogjuk (Privátbankár)
Kiváló évjárat volt a tavalyi a magyar boroknál - ez derült ki a XVII. Országos Syngenta Borversenyen.
márc. 9
9:24
Fellélegzés a piacokon (Portfolio)
Donald Trump csütörtökön bejelentette az alumínium- és acélimportra kivetett amerikai importvámokat, a tengerentúli tőzsdék azonban emelkedni tudtak a kereskedés második felében, miután Kanada és Mexikó felmentést kapott a büntetővámok...
márc. 9
9:26
Figyelmeztet az USA: közel sincs vége a lett bankbotránynak (Portfolio)
Az Egyesült Államok figyelmeztette Lettországot: a bankjaik még mindig foglalkoznak pénzmosással, annak ellenére, hogy a harmadik legnagyobb pénzintézetüket, amely Észak-Korea rakétaprogramját finanszírozhatta, beszántották - írja a Financial...
márc. 9
9:28
A vidék felé fordulnak a fejlesztők a megemelkedett költségek miatt (Portfolio)
Magyarországon az ipari és logisztikai ingatlanokra vonatkozó bérleti és adásvételi kereslet meghatározó részét az autóipari, elektronikai- és logisztikai cégek adták 2017-ben - derül ki a Colliers legfrissebb elemzéséből. A piacon...
márc. 9
9:30
Európa-liga: van okuk az ünneplésre a magyaroknak (Sport365)
Kádár Tamás és Gulácsi Péter is bizakodhatva várhatja a visszavágót.
márc. 9
9:33
Végre kiderülhet, hogy Hegedűs Zsuzsa mire számolt el 2,5 millió forint reprezentációs költséget (444.hu)
A miniszterelnöki megbízott úgy hozott össze másfél milliós éttermi számlát, hogy egyetlen sajtótájékoztatót sem tartott.
márc. 9
9:33
Miniszteri keretéből támogatta az Eddát Balog Zoltán (HírTV)
Koncertszervezésre és lemezkiadásra utalt milliókat Pataki Attila cégének.
márc. 9
9:36
Donald Trump májusban találkozik Kim Dzsong Unnal (Gondola)
Donald Trump amerikai elnök májusban találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel - jelentette be Csung Jui-jong, a dél-koreai elnök, Mun Dzse In nemzetbiztonsági tanácsadója Washingtonban, a Fehér Házban csütörtök este
márc. 9
9:36
A nők hosszabb életre számíthatnak, mint a férfiak, ezzel együtt hosszabb távra kell tervezniük, ha időskori anyagi biztonságukról van szó! (ProfitLine)
Az Aegon Alapkezelő idei harmadik, március 5-én rendezett ügyfél szemináriuma ezúttal kizárólag női előadókat delegált a nőnap tiszteletére. Hangsúlyt kapott ezzel a társaság azon törekvése, hogy bemutassa, milyen fontos szerepe van termékfejlesztési és befektetési területen is a cégnél dolgozó nőknek. Dr. Naffa Helena, részvényelemző, Omaisz Réka
márc. 9
9:36
Fellélegzés a piacokon (Portfolio)
Donald Trump csütörtökön bejelentette az alumínium- és acélimportra kivetett amerikai importvámokat, a tengerentúli tőzsdék azonban emelkedni tudtak a kereskedés második felében, miután Kanada és Mexikó felmentést kapott a büntetővámok...
márc. 9
9:36
Erotikus fotó, alig takarja valami Tápai Szabina meztelen testét (Ripost)
A legszexibb magyar kézilabdás bombaformában van. Le is dobta magáról a ruháit!
márc. 9
9:36
Soros emberei most a szlovák kormányt akarják megdönteni (Ripost)
Nyilvánvaló, hogy Szlovákiában is a migránskérdés az igazi tét. Bármi áron meg akarják nyittatni a határokat Soros emberei a bevándorlóáradat előtt.
márc. 9
9:36
Ujjongva üdvözlik az orvosok ezt a 2 diétát: garantált a gyors fogyás (Ripost)
A legújabb kutatások szerint mindössze két olyan diéta létezik, ami tartósan csökkenti a testsúlyt úgy, hogy közben nincs káros hatása. Ha már elszántad magad a fogyókúrára, érdemes ezekkel próbálkoznod, mutatjuk is, hogyan!
márc. 9
9:36
Az importvámok hatásait számolgatják a befektetők (NRGreport)
Az olajár emelkedik. Az európai tőzsdék vegyesen nyitottak. A hét utolsó napjának kereskedésére az amerikai importvámok hatásaink értékelése és a megjelenő makroadatok befolyásolják majd elsősorban a piaci szereplők szerint.
márc. 9
9:38
avrov: Moszkva reméli, hogy létrejön a találkozó (Gondola)
Oroszország reméli, hogy létrejön Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető találkozója - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken Addisz-Abebában
márc. 9
9:38
Újra szabad a budapesti villamoson támadó szatír (Ripost)
Szabadon engedték azt a férfit, akit szeméremsértő viselkedéssel vádolt meg egy nő. Valószínűleg ez az ember molesztálja évek óta a fővárosban a 4-6-os villamoson utazó nőket, de egyetlen vallomás nem volt elég ahhoz, hogy továbbra is fogva tartsák.
márc. 9
9:39
KSH: ismét kétszámjegyű növekedést ért el a januári export (AQUA)
Az export értéke két hónap megszakítás után emelkedett ismét 10 százaléknál nagyobb ütemben, amire a múlt évben csak háromszor volt példa.
márc. 9
9:40
Erősödött a forint a svájci frankkal szemben (Gondola)
A svájci frankkal szemben erősödött kissé a forint péntekre virradóra a nemzetközi devizapiacon, a többi devizával szemben viszont alig változott az árfolyama
márc. 9
9:42
Fontos változás jön az M3-ason (Infostart)
A több mint háromszáz kilométeres autópálya is elér majd a határig.
márc. 9
9:42
Egyre több tagállam választói ismerik fel a veszélyeket (Gondola)
Egyre több nemzet választópolgárai felfedezték az illegális migrációval járó veszélyeket, problémákat – mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken reggel Kovács Zoltán kormányszóvivő, aki szerint ezt jelzik az osztrák, a német, s legutóbb az olaszországi választások eredményei is
márc. 9
9:42
Gyengén nyitott a BUX (vg.hu)
Csökkenéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe pénteken.
márc. 9
9:44
Hideg nem lesz, de napfény se sok (Gondola)
Az ország nagy részén fátyolfelhős idő várható szűrt napsütéssel – északkeleten a köd és rétegfelhőzet feloszlása után is csak rövidebb napos időszakokra számíthatunk
márc. 9
9:44
Zömében estek a nyugati tőzsdék a nyitáskor (vg.hu)
Vegyes indexekkel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
márc. 9
9:45
Jócskán csökkent a női munkanélküliség (AQUA)
Az adatok azt mutatják, hogy a gyermeket vállaló nők nagyobb része mehet el munkahelyéről szülni, vagy térhet vissza a munkaerőpiacra szülés után.
márc. 9
9:46
Nem várt eredmény Németországban (vg.hu)
A várt növekedés helyett csökkent januárban a német ipari termelés a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken közzétett jelentése szerint.
márc. 9
9:48
Váratlan bejelentés! Újabb álompár válik (Blikk)
Még a barátaik sem tudtak róla.
márc. 9
9:48
Megjelent a téli rezsicsökkentésről szóló döntés (Portfolio)
Írásban is megjelent a részleteket tartalmazva a kormány szerdai döntése a téli rezsicsökkentésről. Az intézkedés a "Kormány 37/2018. (III. 8.) Korm. rendelete az egyetemes szolgáltatást igénybe vevő lakossági földgázfogyasztók...
márc. 9
9:48
Terrorizmus finanszírozása miatt indult eljárás két gyanúsított ellen (ATV)
Terrorizmus finanszírozása miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, az ügyészség indítványozta előzetes letartóztatásukat - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.
márc. 9
9:48
Itt a rendelet: tényleg nem jár mindenkinek a rezsicsökkentés (Pénzcentrum)
Megjelent a legújabb rezsicsökkentésről szóló rendelet, amely alapján az egyetemes szolgáltatási szerződéssel rendelkezők 12 ezer forintot kapnak, a fogyasztói közösségeknél viszont már nem olyan egyértelmű a helyzet. Megjelent...
márc. 9
9:48
Arculatot váltott a Poli-Farbe Platinum (Márkamonitor)
A Poli-Farbe Platinum megőrizte a magyar virágmotívumokat, de immár egy letisztultabb formában találkozhatunk vele a polcokon.
márc. 9
9:54
Felcsaptak a lángok: ég az egész makói raktár, küzdenek a tűzoltók – fotók (Blikk)
Teljes terjedelmében ég egy körülbelül ezerötszáz négyzetméter alapterületű, zöldségek és szekrényelemek tárolására használt raktárépület, amely péntek reggel gyulladt ki Makó határában, az Ugar utca egyik ipartelepén – írta honlapján a katasztrófavédelem.
márc. 9
9:54
Éjfélig kell dönteni a jelöltek nyilvántartásba vételéről (Gondola)
Péntek éjfélig kell dönteniük az egyéni választókerületi bizottságoknak a jelöltek nyilvántartásba vételéről, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint a 106 testületnek az utolsó órákban még több száz döntést kell meghoznia, illetve rögzítenie az informatikai rendszerben
márc. 9
9:54
Elkészült az EU fintech akcióterve (Portfolio)
Az Európai Bizottság 23 pontból álló fintech akciótervet fogadott el, amelynek célja, hogy a pénzügyi újításokat támogassák az unióban - olvasható a bizottság hivatalos oldalán. A regulatory sandbox és a fintech, insurtech ökoszisztéma...
márc. 9
9:56
A férfi szakácsok miért híresebbek? (Blikk)
A főzés leggyakrabban a nőkre marad. Ám ez a teendő a legtöbb nő számára nem teher, hanem élmény. De miért több a híres férfi séf és férfi tévés szakács? A főzős műsorok, az életmódcsatornák a nők kedvencei. Nőnek lenni jó? Ezek voltak egy friss kutatás témái.
márc. 9
9:56
Kigyulladt egy raktár Makón (Gondola)
Teljes terjedelmében ég egy körülbelül ezerötszáz négyzetméter alapterületű, zöldségek és szekrényelemek tárolására használt raktárépület, amely péntek reggel gyulladt ki Makó határában, az Ugar utca egyik ipartelepén - írta honlapján a katasztrófavédelem

Keresés