A múlt hétvégén a spanyol partoknál tomboló vihar nemcsak az épületekben, a hajókban és az autókban okozott károkat, hanem alaposan megtépázta a tengericsillag-állományt is.
Az Európai Bizottság 23 pontból álló cselekvési tervét mutatott be arról, hogyan lehetne kihasználni a pénzügyi szolgáltatásokban (FinTech) a technológia-alapú innováció által kínált lehetőségeket.
A cukorbetegségről eddig azt gondoltuk, hogy két alapvető típusa létezik. Svéd tudósok szerint azonban ez az osztályozás elavult: a betegségnek kettő helyett öt típusa van, amelyek mind másféle kezelést igényelnek.
Oroszország reméli, hogy létrejön Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető találkozója – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken Addisz-Abebában.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint januárban a kivitel euróban számolt értéke 10,1 százalékkal, az importé 9,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Az MKB pénteki elemzésében megerősítette az Masterplastra vonatkozó vételi ajánlását, míg az MKB 789 forintra emelte meg a célárát, amely több mint 22 százalékos felértékelődési potenciált jelent a részvény jelenlegi árfolyamával...
A Kékfrankos évének nyilvánította az ideit a Földművelésügyi Minisztérium (FM) – jelentette be a tárca vezetője pénteken Budapesten a tavalyi Furmint éve záróeseményén.
Cecilia Malmström uniós kereskedelmi biztos pénteken reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok az Európai Uniót is kivonja az importált acélra és alumíniumra kivetett védővámok alól.
Ha biztonságosabbá és olcsóbbá tudjuk tenni az energiaellátást Magyarországon, az hozzájárul a gazdaság további gyors ütemű növekedéséhez – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
A jobbközép pártszövetség várhatóan nem tud többségi kormányt alakítani Olaszországban, ahol akár az úgynevezett horrorkoalíció is létrejöhet - mondták az InfoRádió által megkérdezett szakértők. Az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei Molnár Anna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense és Szomráky Béla újságíró voltak.
Akár százezer forintot is képesek kicsalni gyanútlan áldozataiktól azok a csalók, akiknek próbálkozásaira különösen most, az ünnep közeledtével ismét számítanunk kell.
Rendkívül bizarr jelenetet láthattunk Gulácsi Pétertől, a magyar labdarúgó-válogatott elsőszámú kapusától, aki példátlan módon sérült meg a csütörtöki, Zenit elleni Európa Liga-mérkőzésen.
Fejezetről fejezetre, érdemben haladnak az egészségügyi bértárgyalások – mondta Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ) elnöke az M1 péntek reggeli műsorában.
Míg tavaly a nyugdíjasok fogyasztása szerint számolt infláció alacsonyabb volt, mint amennyit a teljes lakosságra vetítve közölt a Központi Statisztikai Hivatal, idén fordítva alakultak az árváltozások - írja az Mfor.hu.
A Hyundai két nagyon fontos modellt is elvitt a Genfi Autószalonra a vadonatúj Santa Fe és a Kona Electric képében. A koreaiaknak azonban még mindezek mellett is maradt kapacitásuk megalkotni egy lenyűgöző koncepcióautót, amely ugyan a külcsín mellett semmi mást nem vonultat fel, de ez is elég ahhoz, hogy érdemes legyen vele foglalkozni – íme, a Le Fil Rouge koncepció.
A Kékfrankos évének nyilvánította az ideit a Földművelésügyi Minisztérium (FM) - jelentette be a tárca vezetője pénteken Budapesten a tavalyi Furmint éve záróeseményén.
Nem túl biztató az ügyvédek számára, hogy kamera néz velük szembe, miközben a védencükkel beszélgetnek. Már ha hallják egyáltalán, mit mond a hangzavarban a plexifal túloldalán. A büntetés-végrehajtás szerint viszont minden rendben van.
Már nincs életveszélyben és stabil az állapota annak a 67 éves osztrák férfinak, akit szerdán egy afgán migráns Bécs Leopoldstadt városrészében megkéselt - közölte pénteken a súlyos sérültet ápoló bécsi kórház szóvivője.
Európa-szerte jelentős csökkenés várható a beépített áramtermelő kapacitások terén, a paksi atomerőmű jelenlegi kapacitásának fenntartását szolgáló beruházás ezért is indokolt.
A másokkal, más kultúrákkal és vallásokkal szembeni türelem csak addig tarthat, amíg gyakorlása közben megőrizhetjük saját magunkat, közösségünket, kultúránkat és életformánkat - mondta Lázár János a vallásszabadságot kimondó 1568. évi tordai országgyűlés 450. évfordulója alkalmából rendezett konferencián pénteken en.