Az étkezési zavar nem csak a hétköznapi embereket érinti, hihetelen, de az elvileg kiegyensúlyozott sportolókat és más hírességeket is, sőt, talán még jobban.
A bélrák diagnózisa alapvetően befolyásolja és megváltoztatja a mindennapi életét. A rák és annak kezelése megváltoztathatja azt, ahogyan a testéről gondolkodik, illetve ahogy a testében érzi magát.
Heteken belül megérkezik a 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalvány. Néhány hét szükséges ahhoz, hogy a posta kiküldje a 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványokat az érintetteknek - mondta Novák Katalin, család és ifjúságügyért...
Felmentették Hódmezővásárhely címzetes főjegyzőjét, Korsós Ágnest - ezt maga az érintett közölte csütörtökön. Márki-Zay Péter szerint közös egyetértésben született a döntés.
A választási eljárásról szóló törvény nem teszi lehetővé a választási irodák számára, hogy ellenőrizzék, valóban a választópolgárok aláírása szerepel-e az ajánlóíveken - közölte Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Terrorizmus finanszírozásával gyanúsít a rendőrség két külföldit, akiket a röszkei tranzitzónából állítottak elő – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata csütörtökön az MTI-t
Hatályba lépett az MNB ajánlása a lakossági banki termékértékesítők javadalmazási politikájáról, amelynek alkalmazását 2019. januártól várja el az érintett piaci szereplőktől a jegybank. A cél olyan juttatási ösztönzők bevezetése...
Szerinte a főbiztos alapvető emberi joggá kívánja tenni a migrációhoz fűződő jogot, ami végzetes következménnyel járhat az emberek biztonsága szempontjából.
Az Északnyugat-Európa fölött elhelyezkedő ciklon peremén váltakozó nedvességtartalmú, enyhe, majd csütörtökön átmenetileg kissé hidegebb léghullámok érkeznek térségünk fölé
A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint a brüsszeli bürokraták nagy része migrációpárti, és el akarja távolítani a bevándorlást ellenző magyar kormányt
Tavaly 6,7%-kal nőtt a magyar biztosítási piac díjbevétele, ezzel kissé meghaladta a nominális GDP bővülését, miközben bőven a nemzetközi átlag feletti, 24,3%-os tőkearányos megtérülést ért el a szektor - közölte a jegybank friss...
Elérkezett a tavasz, így új reményekkel indulunk neki ennek az időszaknak. A március ezért sok szerencsét, sikert, szerelmet és boldogságot tartogat minden csillagjegynek! Neked melyek a szerencsés napjaid?
Bemenni egy gyárba, vagy egy irodaházba, ahol sosem jártunk még, belecsöppenni szokásokba, folyamatokba, szervezeti kultúrákba, csapatba, közösségbe. Nos, ez a helyzet kissé ahhoz hasonlít, amikor egy űrlakó először jár földi konyhában.
6,7%-os díjbevétel-növekedéssel és ritkán látható, 24,3%-os tőkearányos megtérüléssel zárta 2017-et a magyar biztosítási szektor, miközben a hirtelen szabályozási változásokhoz nehezen alkalmazkodnak a piaci szerpelők - derült ki...
Hatályba lépett az MNB ajánlása a lakossági banki termékértékesítők javadalmazási politikájáról, amelynek alkalmazását 2019. januártól várja el az érintett piaci szereplőktől a jegybank. A cél olyan juttatási ösztönzők bevezetése...
Jelentősen csökkent Vlagyimir Putyin orosz államfő támogatottsága a március 18-i elnökválasztás előtt a két legnagyobb városban, de még így sincs esély második fordulóra kényszeríteni - jelezte az InfoRádió Aréna című műsorában Sz. Bíró Zoltán történész. Az Oroszország-szakértő tárgyalásokra való burkolt felhívásnak és blöffnek tartja az orosz elnö
Februárban a fogyasztói árak átlagosan 1,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, januárhoz viszonyítva pedig 0,2 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön
Miközben Angyalföldön az edzőkérdés jelent izgalmat, kiderült, hogy Mészöly Kálmán rosszullétét infarktus okozta, ám a Vasas legendája erős, és a lelkét az is erősítheti, hogy Pro Urbe-díjra jelölnék - írja a Nemzeti Sport Online.
Magyarországon kétmillió olyan nő van, aki nemcsak gyermeket nevel és "gondoskodik rólunk", hanem dolgozik is, ők különösképpen megérdemlik a tiszteletet - mondta Orbán Viktor kormányfő a nemzetközi nőnap alkalmából csütörtökön a Facebook-oldalára feltöltött videóban
Az Európai Bizottság a vegyi anyagokra vonatkozó uniós jogszabály (REACH-rendelet) végrehajtásának megkönnyítését szolgáló intézkedéseket sürget - közölte az uniós bizottság.
A nők havonta átlagosan 10 alkalommal, összesen közel 67 ezer forintért vásároltak bankkártyával tavaly, ami több mint 23 százalékos emelkedést jelent éves szinten – derült ki a K&H nemzetközi nőnapra készített összeállításából. Az elektronikus fizetések térnyerését jelzi, hogy mind a nőknél, mind a férfiaknál a bankkártyás fizetéseknél jóv
2018. februárban a fogyasztói árak átlagosan 1,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Ezen időszak alatt a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk, valamint az élelmiszerek ára nőtt.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.
Folytatódik a kötvényhozam-emelkedés, ami a biztosítóknak kifejezetten jó hír, hiszen a garantált termékeik hozamait és a bevételeiket is javítja - véli Vágó Attila, a Concorde Értékpapír vezető elemzője. A szakember a világgazdaság...
Már a jövő héten Párizsba utazhat Angela Merkel német kancellár, hogy a francia elnökkel tárgyaljon az Európai Unió jövőjéről - értesült a Bloomberg. Így a két hét múlva esedékes uniós csúcson már összehangolt állásponttal...
Mauricio Pochettino a kihagyott helyzetekben látja a kiesés okát, Harry Kane szerint többet érdemelt volna a Spurs, Chiellini vasárnap elhunyt társának ajánlotta a győzelmet.