2018. március 9. péntek

márc. 9
13:07
Tudta? Ez erőt adhat ahhoz, hogy elérjük, amit akarunk! (Blikk)
Ha megígérjük magunknak, hogy soha nem adjuk fel, akkor könnyebben elérhetjük, amit akarunk!
márc. 9
13:09
Bravúr a tangó ritmusára (Azenpenzem)
Bár két idegenbeli győzelem született a labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai nyolcaddöntő-visszavágóin, a különbség mégis óriási.
márc. 9
13:09
Ezeket a frizurákat rendesen elbaltázták - A fodrász bosszúja (Femcafe)
Nem lennénk a helyükben.
márc. 9
13:12
Akár a horrorkoalíció is létrejöhet Olaszországban (Infostart)
A jobbközép pártszövetség várhatóan nem tud többségi kormányt alakítani Olaszországban, ahol akár az úgynevezett horrorkoalíció is létrejöhet - mondták az InfoRádió által megkérdezett szakértők. Az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei Molnár Anna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense és Szomráky Béla újságíró voltak.
márc. 9
13:12
Ne dőljön be, hatalmas átverés az egész: „álcsatornások” százezreket csalnak ki a gyanútlan áldozatokból (Blikk)
Akár százezer forintot is képesek kicsalni gyanútlan áldozataiktól azok a csalók, akiknek próbálkozásaira különösen most, az ünnep közeledtével ismét számítanunk kell.
márc. 9
13:12
Hihetetlen: gólöröm közben sérült meg Gulácsi Péter – videó (Blikk)
Rendkívül bizarr jelenetet láthattunk Gulácsi Pétertől, a magyar labdarúgó-válogatott elsőszámú kapusától, aki példátlan módon sérült meg a csütörtöki, Zenit elleni Európa Liga-mérkőzésen.
márc. 9
13:12
Női népzenészek találkozója lesz vasárnap a Fonóban (Gondola)
Női vonások címmel rendezik meg a női népzenészek találkozóját a Budai Fonó Zeneházban
márc. 9
13:12
Nagy fordulat a nyugdíjasoknál (ATV)
Míg tavaly a nyugdíjasok fogyasztása szerint számolt infláció alacsonyabb volt, mint amennyit a teljes lakosságra vetítve közölt a Központi Statisztikai Hivatal, idén fordítva alakultak az árváltozások - írja az Mfor.hu.
márc. 9
13:12
Jövőbeli formanyelvét vetítette előre Genfben a Hyundai (Auto Pult)
A Hyundai két nagyon fontos modellt is elvitt a Genfi Autószalonra a vadonatúj Santa Fe és a Kona Electric képében. A koreaiaknak azonban még mindezek mellett is maradt kapacitásuk megalkotni egy lenyűgöző koncepcióautót, amely ugyan a külcsín mellett semmi mást nem vonultat fel, de ez is elég ahhoz, hogy érdemes legyen vele foglalkozni – íme, a Le Fil Rouge koncepció.
márc. 9
13:14
Védősáv a magyar szórvány (Gondola)
"A szórványt védeni kell. Ez feladat és nem teher. Feladat, mert a szórvány védősáv: az etnikai határon élők védik a tömböt".
márc. 9
13:18
Versenytársat kapnak a magyar mobilfizetési megoldások, terjeszkedik az Auka (FinTechRadar)
A norvég Auka az első fecskék egyike, amelynek piacra lépését a PSD2 könnyíti meg. Magyarország is a mobilfizetési cég célkeresztjébe került.
márc. 9
13:21
Hihetetlen: Neymar visszatér a Barcához? (Sport365)
Erre talán senki sem számított...
márc. 9
13:21
Így sikerült Jessica Alba szülés utáni hajvágása (Glamour)
Rövidebb lett a színésznő haja
márc. 9
13:24
Országkóstoló is lesz az idei Kékfrankos évben (Infostart)
A Kékfrankos évének nyilvánította az ideit a Földművelésügyi Minisztérium (FM) - jelentette be a tárca vezetője pénteken Budapesten a tavalyi Furmint éve záróeseményén.
márc. 9
13:24
„Jó ideje nem hancúroztam” - JLaw intim részleteket mesélt el magáról (Joy)
A szexuális életéről mesélt a színésznő.
márc. 9
13:27
A falnak is füle van az ügyvédi beszélőkön (444.hu)
Nem túl biztató az ügyvédek számára, hogy kamera néz velük szembe, miközben a védencükkel beszélgetnek. Már ha hallják egyáltalán, mit mond a hangzavarban a plexifal túloldalán. A büntetés-végrehajtás szerint viszont minden rendben van.
márc. 9
13:27
Újabb részletek a bécsi késelésről (ATV)
Már nincs életveszélyben és stabil az állapota annak a 67 éves osztrák férfinak, akit szerdán egy afgán migráns Bécs Leopoldstadt városrészében megkéselt - közölte pénteken a súlyos sérültet ápoló bécsi kórház szóvivője.
márc. 9
13:27
Kellenek a hazai erőművi beruházások (AQUA)
Európa-szerte jelentős csökkenés várható a beépített áramtermelő kapacitások terén, a paksi atomerőmű jelenlegi kapacitásának fenntartását szolgáló beruházás ezért is indokolt.
márc. 9
13:30
Ki nem találod, mi jut Orbán eszébe a 8-as főútról (Privátbankár)
A miniszterelnök átadott egy főutat, de mi köze van ehhez a menekültekhez?
márc. 9
13:30
Lázár János: „Kollektív és passzív eutanázia, össznépi öngyilkosság” (Blikk)
A másokkal, más kultúrákkal és vallásokkal szembeni türelem csak addig tarthat, amíg gyakorlása közben megőrizhetjük saját magunkat, közösségünket, kultúránkat és életformánkat - mondta Lázár János a vallásszabadságot kimondó 1568. évi tordai országgyűlés 450. évfordulója alkalmából rendezett konferencián pénteken en.
márc. 9
13:30
Elkerüli Várpalotát a 8-as számú főút (Gondola)
Orbán Viktor szerint agyonnyomná Magyarországot, a fejlesztési terveket, a nyugdíjemelést, a családtámogatást, ha bevándorlóországgá válnánk.
márc. 9
13:30
Elronthatatlan szezámmagos sós perec! A húsvéti rágcsák sztárja lehet (Blikk)
Képtelenség elrontani ezt a napokig eltartható sós nasit.
márc. 9
13:33
Ezek a részmunkaidő szabályai (Adózóna)
Részmunkaidő esetén a napi munkaidő mértékére nincs megállapított minimum: akár napi vagy heti 1 órára is létesülhet a munkaviszony, és a munkaidő tartamának nem kell egész órának lennie. Hogyan kell kiadni a szabadságot, betegszabadságot annak a munkavállalónak, aki például csupán heti egyetlen napot dolgozik? Miért előnyös a részmunkaidős foglalkoztatás sajátos típusa, a munkavégzés behívás…
márc. 9
13:33
Orbán egy útavatáson simán felmondta a hazug kormányzati propagandát, hogy Magyarországnak 9 milliót kellene kifizetnie migránsonként (444.hu)
Egyszerűen nem igaz, amivel a kormányfő riogat.
márc. 9
13:33
Zseniális ötletek a hűtő rendszerezésére: ezekkel lett könnyebb az életünk (Femcafe)
Nincsenek többé elfelejtett ételmaradékok és lejárt élelmiszerek.
márc. 9
13:35
Sokmilliárdos alapítvány a dohánygyárak ellen (Adózóna)
Michael Bloomberg milliárdos amerikai üzletember, New York volt polgármestere szerdán bejelentette: jótékonysági alapítványa 20 millió dolláros adománnyal új szervezetet hozott létre, ezúttal a dohánygyárak elleni küzdelemre.
márc. 9
13:36
Ellátogatna a Szarvasi Arborétumba? Ezek a tavaszi programok várják (Blikk)
Ezek a programok várnak ránk, ha ellátogatunk márciusban és április elején a Szarvasi Arborétumba.
márc. 9
13:36
A cseh sajtó szerint gyűlöletbeszéd volt az államfő beiktatási beszéde (Infostart)
Gyűlölettel és beképzeltséggel teli, bosszúvágyó és kínos, s mindezek következtében az alkalomhoz egyáltalán nem illő volt Milos Zeman beszéde, amelyet az államfő régi-új tisztségébe való beiktatási ceremónián mondott el csütörtökön délután a prágai Hradzsinban - véli egybehangzóan a pénteki cseh sajtó.
márc. 9
13:36
A Bayern München sztárja videoüzenetben szurkol a 43. sz. Építőknek (Infostart)
Rafinha, a Bayern brazil védője sok sikert kíván a BLSZ I. osztályában szereplő magyar kiscsapatnak.
márc. 9
13:38
Tűzoltónak állt Bella Levente – videó (Blikk)
Elkészült az Audioshake második klipje, melyben Bella Levente meglehetősen szokatlan szerepben tűnik fel. Az ex-megasztáros énekes, akiről az utóbbi időben rádiós és televíziós munkái kapcsán is lehetett hallani, zenekarával egy tűzoltó állomáson forgatott.
márc. 9
13:39
Hárommilliárd forintból építenek geotermális erőművet Mosonmagyaróváron (AQUA)
Varga Mihály elmondta, hogy a geotermikus hőenergia használatának bővítése több szempontból is fontos Magyarország számára.
márc. 9
13:40
Brutál szexi: meztelenül fotózták Tápai Szabinát – vadító fotók (Blikk)
Minden kétség nélkül Tápai Szabina az egyik legszebb, legdögösebb magyar sportolónő, erről újfent meggyőződhetünk.
márc. 9
13:42
Geotermikus fűtőművet építenek Mosonmagyaróváron (Portfolio)
Hárommilliárd forintból építenek geotermikus erőművet Mosonmagyaróváron, amely Varga Mihály szerint a megújuló energia használatának egy olyan újabb állomása lesz, amely a további fejlesztésekhez is mintaként szolgálhat majd. Hárommilliárd...
márc. 9
13:45
Utazás élőhalottakkal (autopro)
A filmben a zombiapokaliszis–horror–akció háromszögben elhelyezhető egyéb zsánerdarabokhoz képest az a talpalatnyi plusz, hogy szakít pár lélegzetvételnyi időt másra is.
márc. 9
13:48
Az EU üdvözölte a Trump-Kim Dzsong tervezett találkozót (Gondola)
Az Európai Unió pénteken üdvözölte Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető májusra tervezett találkozójának hírét
márc. 9
13:48
A legenda visszatér a pályára – bemutatkozik a McLaren Senna GTR tanulmány (Auto Pult)
A tavaly bemutatott Senna a McLaren valaha volt leggyorsabb utcai használatra is alkalmas autója, legalábbis ami a köridőket illeti, ez pedig jól látszik a tervezők „forma funkciót követ” filozófiáján is – a Senna közel sem a legszebb McLaren, de ezt bőven ellensúlyozzák képességei. Genfben látványos karbon ruhát is kapott az autó, de nem elégedtek meg ennyivel az angolok, ugyanis bemutatták az…
márc. 9
13:54
Nem titkolják: valójában ez van az RTL sorozatának sztárjai között (Blikk)
Több, mint szimpla barátság!
márc. 9
13:54
Együttműködik az MMA és a TIT (Infostart)
Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) az MMA székházában, a Pesti Vigadóban.
márc. 9
13:54
Komoly büntetést szabott ki az MLSZ (Sport365)
Ezúttal a bajnokcsapat fizethet.
márc. 9
13:54
A szennyezési háború megváltoztathatja a világot (NRGreport)
Kína korábban soha nem tapasztalt környezetszennyezéssel küzd. Válasza egy olyan új zöldpolitika, amely hatásai világszerte érezhetőek, számos területet átalakít az elektromos járművektől az árupiacokig.
márc. 9
13:57
Évente tízmilliárd megy el a magyar fociakadémiákra (444.hu)
Muszbek Mihály szerint a szerbek vagy a horvátok harmadennyiből nevelnek ki olyan valódi focistákat, akiket egy vagyonért adnak el.
márc. 9
14:03
Négy hídon megy át az új bringás felvonulás (444.hu)
Fotó: ÁronAz Erzsébet-hidat, Lánchidat, Margit- és Árpád hidat, valamint az Alagutat és az Andrássy utat is érinti az április 22-i I bike Budapest bringás felvonulás.
márc. 9
14:03
WHO: 67 támadás érte a szíriai egészségügyi létesítményeket (ATV)
Összesen 67 támadást érte a szíriai egészségügyi létesítményeket és dolgozóikat 2018 első két hónapjában, ami már most feleannyi, mint tavaly egész évben - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken.
márc. 9
14:03
Nem cáfol az RMDSZ: buszoztatnak a Békemenetre (HírTV)
Az alelnök a Hír TV-nek a magyar kormány nemzetpolitikájával indokolta a támogatásukat.
márc. 9
14:06
Háborúk, véletlenek és újjászületők (Infostart)
Sijó néven adta ki első regényét Sipos József, aki korábban tévés-rádiós szerkesztőként, majd nagyvállalatok kommunikációs vezetőjeként dolgozott. Az Újjászületők hétköznapi emberi sorsok töredékeiből építi fel világát, amelyben egy szerelmi történet és bűnügyi szál mellett emberi botlások, véletlenek sora segíti a szereplőket az újjászületés, újra
márc. 9
14:06
Megindító megemlékezés: a rajongók soha nem feledik Michael Schumachert (Blikk)
Óriási molinóval rótták le tiszteletüket Michael Schumacher előtt a rajongók, akik soha nem fogják elfelejteni a Forma-1-es legendát.
márc. 9
14:06
2018 a Kékfrankos éve lesz (ProfitLine)
A Kékfrankos évének nyilvánította az ideit a Földművelésügyi Minisztérium (FM) - jelentette be a tárca vezetője pénteken Budapesten a tavalyi Furmint éve záróeseményén.
márc. 9
14:06
Geotermikus erőművet építenek Mosonmagyaróváron (Portfolio)
Hárommilliárd forintból építenek geotermikus erőművet Mosonmagyaróváron, amely Varga Mihály szerint a megújuló energia használatának egy olyan újabb állomása lesz, amely a további fejlesztésekhez is mintaként szolgálhat majd. Hárommilliárd...
márc. 9
14:06
A legenda visszatér a pályára – bemutatkozik a McLaren Senna GTR tanulmány (Auto Pult)
A tavaly bemutatott Senna a McLaren valaha volt leggyorsabb utcai használatra is alkalmas autója, legalábbis ami a köridőket illeti, ez pedig jól látszik a tervezők „forma funkciót követ” filozófiáján is – a Senna közel sem a legszebb McLaren, de ezt bőven ellensúlyozzák képességei. Genfben látványos karbon ruhát is kapott az autó, de nem elégedtek meg ennyivel az angolok, ugyanis bemutatták az…
márc. 9
14:09
Egy hatalmas puffanást hallott az RTL sztárja, aztán bekövetkezett a baj (Blikk)
Amikor odanézett, sokkolta, ami történt.

Keresés