A francia divatmárka elegáns és szimpatikus módon igyekszik segédkezni a kihalás által fenyegetett fajoknak, illetve az értük dolgozó természetvédelmi szervezetnek.
Az LMP nem megy el az MSZP és a DK által szervezett március 15-i rendezvényre, saját megemlékezést tartanak – közölte a hvg.hu-val a párt sajtóosztálya.
Nyilvántartásba vette a Demokratikus Koalíció (DK) országos listáját az áprilisi országgyűlési választásra csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság; a DK listáját Gyurcsány Ferenc pártelnök vezeti, a listán 145 jelölt szerepel.
Szlovákia - Hét személyt vettek őrizetbe a szlovák hatóságok egy csütörtöki kelet-szlovákiai razzia során. A rendőrség Ján Kuciak meggyilkolásával kapcsolatban rendelte el több helyszínen a házkutatást - jelentette be Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitány kassai sajtótájékoztatóján.
Alkalmasságukat tekintve fej fej mellett állnak az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek, ugyanakkor a legtöbb választó Orbán Viktort látná szívesen az ország élén április 8-a után – derült ki a hvg.hu birtokába jutott felmérésből, amelyet a Závecz Research készített.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) rendkívül sajnálatosnak tartja, hogy az ukrán alkotmánybíróság politikai alapú döntést hozva alkotmányellenesnek minősítette a nemzetiségi kisebbségek nyelvhasználati jogait szavatoló törvényt - jelentette ki csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva Darcsi Karolina, a KMKSZ politikai-kommunikációs titkára
A német Handelsblatt című újságnak adott nyilatkozatában az Adidas vezérigazgatója arról beszélt, hogy az árbevétel 15-20%-os ütemben bővült 2017-ben, így meghaladta a 20 milliárd eurót.
Egyedülálló kereskedelmi koncepciót vezet be a Budapest Airport, a Heinemann Duty Free és a Wizz Air: a BARTA elnevezésű kezdeményezés a jelenlegi repülőtér-kereskedő-márka hármas kapcsolat újragondolása, ezúttal egy légitársaság bevonásával.
Szuperszonikus nukleáris fegyverek új arzenálját fejlesztette ki Oroszország – számolt be a sajtó Vlagyimir Putyin orosz elnök szavaira hivatkozva, aki azt is kijelentette, hogy ezek a fegyverek „legyőzhetetlenek”.
Az LMP az oktatásban látja Magyarország jövőjét - közölte Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke és miniszterelnök-jelöltje csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján
Összesen hét személyt vett őrizetbe a szlovák rendőrség csütörtökön egy reggel kezdődött, több kelet-szlovákiai helyszínen tartott razzia során, amelyre az élettársával együtt meggyilkolt tényfeltáró újságíró, Ján Kuciak ügyében indított nyomozás keretében került sor - jelentette be Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitány kassai sajtótájékoztatóján
A hódmezővásárhelyi pofon után a tanulságot Lázár János egy bon mot-t kölcsönözve fogalmazta meg a Kormányinfón: Nem közvélemény-kutatásokat kell nyerni, hanem választásokat!
Átadták a Bethesda Gyermekkórház figyelemhiányos és hiperaktív gyermekeket fogadó ADHD Ambulanciájának felújított épületét. A felújításhoz a ROCKWOOL Hungary Kft. adományozta az épület tűzbiztos homlokzati- és tetőtéri hőszigeteléséhez szükséges kőzetgyapotot.
Nyilvántartásba vette a Fidesz-KDNP és a Demokratikus Koalíció (DK) országos listáját az áprilisi országgyűlési választásra csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB)
Pénteken zárul az Arany János emlékév. A Zeneakadémián hangversennyel, a Petőfi Irodalmi Múzeumban Kovács Ákos előadásával, a Vigadóban pedig Kaláka koncerttel ér véget a rendezvénysorozat.
Március 25-én az Ausztrál nagydíjjal ismét kezdetét veszi a Forma-1. A Kashio Seisakujo által 1946-ban alapított Casio óramárka idén ünnepli 10 éves jelenlétét a száguldó cirkuszban - ennek ünneplésére a cég egyedi kollekciót dob piacra.
A Kaspersky laboratórium tudósai arra világítottak rá nemrég, hogy a britek harmada szedett már össze az interneten valamilyen vírust, amik főként a pornónak köszönhető.
Mentelmi joga miatt megszüntette az ügyészség a több mint 6 milliárdos, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t
Jogerőssé vált az előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba nyilvántartásba vétele csütörtökön délután 4 órakor, hivatalos képviselőjelöltként pedig már megilleti az országgyűlési képviselőkéhez hasonló mentelmi jog
Rég nem látott szintre emelkedtek a kkv-k pénzügyi várakozásai, átlagosan 9,5%-os árbevétel és 5%-os profitnövekedésre számítanak idén – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adatiból. Árbevételük idei alakulását tekintve a középvállalkozások, a profitot nézve azonban a mikrovállalkozások a legoptimistábbak, a szektorok közül pedig az ipari cége
A forgalomba helyezett új személygépkocsik száma februárban 24,5 százalékkal, az év első két hónapjában pedig 30,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest Magyarországon - közölték csütörtökön az MTI-vel. Az...
Továbbra is zajlik a német szövetségi kormány informatikai rendszere ellen indított támadás - mondta csütörtökön Berlinben kormányzati illetékesek meghallgatása után a nemzetbiztonsági szolgálatok felügyeletét a szövetségi parlament (Bundestag) részéről ellátó bizottság vezetője.
A hosszabb kamatperiódusú, vagy futamidő végéig rögzített, fix kamatozású lakáskölcsönt igénylők bő 40 százaléka már Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelt vesz fel.
A Fidesz szerint a jogállamiság felháborító megsértését jelenti, hogy a milliárdos csalással vádolt Czeglédy Csaba országgyűlési képviselőjelöltté válásával kerülhet szabadlábra az előzetes letartóztatásból
Theresa May brit miniszterelnök elfogadhatatlannak nevezte az Európai Tanács elnökével tartott csütörtöki londoni megbeszélésén az Európai Bizottság előző nap ismertetett jogi tervezetét a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről, mivel az Ír Köztársaság és Észak-Írország közötti határellenőrzésre vonatkozó javaslat London megítélése szeri
Holtjátékmentesen működő ülésháttámla-állító termékcsaládot fejlesztettek ki a mezőlaki Adient autóipari cégnél, az összesen 2 milliárd 850 millió forintból új gépeket is terveztek, illetve gyártottak a termeléshez - tájékoztatta az Adient mezőlaki gyárának igazgatója csütörtökön az MTI-t. Marai Zoltán közölte, hogy a projektet az unió 996 millió