New York - Szinte felfoghatatlan, hogy megtörténhet olyasmi, mint amit nemrég vettek videóra Amerikában. A felvételen ugyanis az látható, ahogy egy kisbaba egyedül mászikaz utcán sötétedés után.
Ugyan már többször is szóba került, hogy Thomas Doll veheti át a Bundesligában kiesés ellen küzdő Hamburg kispadját, eddig mindig lecsúszott róla. Most viszont újra megüresedett a vezetőedzői poszt és a német Bild szerint Doll az első számú jelölt.
Bár a kormány egyre többet költ családtámogatásra, mégis csökken az ország népessége. Herczog Mária szerint nem csak pénzbeli támogatásra lenne szükség.
A szlovák rendőrség európai elfogatóparancs alapján őrizetbe vett kedden 17 személyt, köztük ismételten azt az Antonino Vadalát, akit a nemrég meggyilkolt tényfeltáró újságíró, Ján Kuciak többször említett utolsó cikkében - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
A húságazat teljesítménye 2,9 százalékkal csökkent 2017-ben, a visszaesésben döntő szerepe volt a baromfiinfluenza gazdasági hatásainak - mondta Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) társadalmi elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Magyarországon jelenleg is komoly különbségeket láthatunk a munkanélküliség és a keresetek tekintetében. Vannak megyék, ahol gyakorlatilag teljes foglalkoztatottságot láthatunk (Vas, Veszprém, Pest), miközben máshol 8% feletti munkanélküliséget...
A tavalyi 192 ezer forinthoz képest idén jelentősen kevesebbet, mindössze 165 ezer forintot szánunk szállásra, amelynek a kiválasztásánál a legfontosabb szempont a meleg vizes medence (73%) és a nyugalom (58%). 2-3 napot töltünk el átlagosan...
Idén átlagosan 165 ezer forintot terveznek költeni nyaralásra a magyarok, 16 százalékkal kevesebbet a tavalyinál, a legtöbbet költők középkorúak, akik szívesen járnak vissza a bevált helyekre – derült ki a Danubius Hotels megbízásából a nyaralási szokásokról készített online kutatás eredményeiből.
Minimális elmozdulásokkal indult a keddi nap a devizapiacokon, a forint kicsit visszakapaszkodott a tegnapi gyengülés után. Nagy mozgásokat a délutáni amerikai inflációs statisztika sem váltott ki: a dollár kis gyengüléssel reagált az adat...
Oroszország "nem bűnös" Szergej Szkripal volt orosz katonai hírszerzőtiszt és a lánya Angliában történt megmérgezésében, és nem fog válaszolni a brit ultimátumra, amíg Nagy Britannia nem teljesíti a vegyi fegyverek betiltásáról szóló egyezményben vállalt kötelezettségeit - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Moszkvában.
Kedden csak rövid ideig folytatódott az erősödés a magyar tőzsdén, a déli órákhoz közeledve az eladók ragadták magukhoz az irányítást, így a BUX értéke már a negatív tartományban tartózkodik. Idehaza az sem hozta meg a befektetők...
Szerényen veszi tudomásul a dicséretet a hét végi kézilabda-rangadó főhőse, a szegedi Bodó Richárd. A mai napig fáj neki, hogy a válogatottal leszerepelt a januári Eb-n.
A páneurópai, teljes mértékben integrált kiskereskedelmi ingatlan-szolgáltatással foglalkozó Multi Corporation lett az Allee Bevásárlóközpont vagyon- és ingatlankezelője. A cég bevásárlóközpontokra specializálódott menedzsment-csapata...
A világgazdaság az utóbbi hét év legerősebb ütemével, 3,9 százalékkal növekedhet idén a kereskedelem és a beruházások bővülésének köszönhetően, de a protekcionizmus fenyegetést jelent a kedvező kilátásokra, és egy kereskedelmi háború veszélybe sodorhatja a növekedést - erre figyelmeztetett a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD)
Délután érkeztek el az izgalmak a devizapiacokra. A dollár gyengülésbe váltott, miután Donald Trump elbúcsúzott külügyminiszterétől.Esik a dollár 2018.03.13 16:29Piaci beszámolók szerint az amerikai külügyminiszter távozásának váratlan...
Off-road körülmények között kétségtelenül álomautó a Land Cruiser, vezetéstámogató rendszereinek listája is felzárkózott a mai szintre, de gyenge, lármás dízelmotorja és tohonya rugalmassága mellett nehéz szó nélkül elmenni.
A friss lemezével érkező Lana Del Rey bejelentésével teljessé vált a Sziget Nagyszínpadának headliner sávja. „Minden idők egyik legjobb Sziget fesztiváljára készülünk” – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője, hozzátéve, hogy a fesztivál történetében eddig még nem fordult elő, hogy már március közepén lekötötték az összes főműsoridős fellépőt a
Az amerikai elnök menesztette Rex Tillerson külügyminisztert, és kinevezte helyére Mike Pompeo CIA-vezetőt. Tillerson komoly diplomata volt: addig tárgyalt mindenhol, amíg eredményre nem jutott, és Lavrov orosz külügyminiszterrel is jól kijöttek, bár egyébként Oroszországgal szemben szigorúbb volt, mint maga az elnök.