Több közbeszerzési eljárás is zajlik az M7-es autópálya és Keszthely, valamint Sármellék és Zalaegerszeg között épülő gyorsforgalmi út tervezése érdekében.
USA - Hatalmas visszatetszést váltott ki az az incidens, amikor is egy apát és lányát leszállítottak egy gépről, mert a kicsi túlságosan félt a repüléstől.
Las Vegas – A legmegdöbbentőbb sztárházasságok egyike Britney Spears (36) és gyerekkori barátja, Jason Alexander frigye, amely mindössze 55 óráig tartott.
Szerény körülmények között, egy 30 négyzetméteres nyugdíjasházban él Nick Árpád. Az erőművész nyugdíja mindössze 93 ezer forint. Szerény körülmények között él Nick Árpád erőművész - árulta el az ATV Esti Frizbi...
Dúró Dóra a Jobbik parlamenti képviselője, az Országgyűlés oktatásért is felelős kulturális bizottságának elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján többek között arról is beszélt, hogy kikkel kívánnak együttműködni. Kijelentette, hogy Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnökkel semmiféle együttműködés nem képzelhető el
Legkevesebb 14 ember, köztük négy kisgyerek fulladt meg, miközben megpróbáltak átkelni a török partokról Görögországba szombatra virradóra – közölte a görög kikötői rendőrség
A fűszerek éppúgy, mint a többi kerti növény, különböző feltételek között fejlődnek a legszebben: az egyik napos helyet kedvel, a másikat gyakran kell öntözni, a harmadik homokos talajban virul igazán.
2017-ben világszerte 7963 közepes méretű összeolvadási és felvásárlási (M&A) tranzakciót hajtottak végre, összesen 682 milliárd dollár értékben. Ez volumenben 5,4 százalékos, míg összértékben 5 százalékos visszaesést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A kilátásba helyezett tranzakciók száma ugyanakkor folyamatosan növekszik, ami arra uta
Egy Facebook-oldalon negatív kommentet írt a migránsokról, mire gyűlöletkeltés vádjával elítéltek egy svéd asszonyt – olvasható a Fdesouche oldalán, melyet az Origo szemlézett
Hamvas napokat rendeznek péntektől Balatonfüreden. Az 1968-ban elhunyt író, filozófus, esztéta emlékére szervezett kétnapos rendezvényen kötetbemutatóval, kiállítással és filmvetítéssel várják az érdeklődőket - tájékoztatta szombaton az MTI-t a rendezvény szervezője
A 2014-2020-ig tartó fejlesztési időszakban az eddig megszületett döntések alapján megítélt támogatásként 212 milliárd 341 millió forint európai uniós fejlesztési forrás érkezett Vas megyébe, amiből 660 támogatott projekt valósult, illetve valósulhat meg a közeljövőben - mondta szombaton Sárváron Ágh Péter (Fidesz) a térség országgyűlési képviselőj
(Észrevételek Zsadányi István írásához) Folytatódik a Piketty-vita. A neves közgazdász blogbejegyzése nyomán kialakult diskurzusban Zsadányi István több ponton kritikával illette Oblath Gábor számításait. Zsadányi bírálta...
Magyar bölcsőde és óvoda alapkövét tették le szombaton a székelyföldi Backamadarason (Pasareni). A magyar állam közel 200 millió forintos támogatásával felépülő intézmény ötven gyermek befogadására lesz alkalmas.
A választási kampány az utolsó szakaszába érkezett, a Fidesz "offenzívában van", a kormánypártok megnyerték az utcai küzdelmet a kampányban, hiszen a március 15-i rendezvényeken a Békemeneten több százezren voltak, míg az ellenzék pár ezer embert tudott mozgósítani. Előnyös a kormánypártok szempontjából az a "nyugodt erő", amelyet demonstrálni tudt
Világsztárokkal és fiatal tehetségekkel is találkozhat a Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál közönsége áprilisban, a több mint másfél évtizedes rendezvény történetében először a Tisza-parti város mellett Budapesten is - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Fogyott a szakmunkások száma is a boltokban, miközben az üzletekben is megjelennek a robotok. Legalábbis a nagyokban, mert a kicsikben se hely, se pénz nincs erre. Az elmúlt időszakban, különösen az elmúlt három esztendőben megmerevedett...