Péntektől jövő keddig szünetel a tanítás Ukrajna minden oktatási intézményében annak érdekében, hogy a fűtéssel spórolva megelőzzék az energiaválság kialakulását az országban - jelentette be Ihor Naszalik energetikai miniszter a kijevi parlament pénteki plenáris ülésén.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap a belpolitikai viszonyokkal kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal pénteki számában, a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai napilap pedig az Európai Unió eszközrendszerének szempontjából közölt kommentárt
A Mercedes-Benz elektromos almárkája, az EQ hamarosan útjára indul, és már az is bizonyos, hogy az első modell az EQC névre hallgató tisztán villanyos crossover lesz. A piaci bevezetés csak jövőre lesz esedékes, de a bemutatót már idén megejtik a németek – egyes hírek szerint már a Genfi Autószalonon. A csillagosok ennek örömére most két hivatalos fotót is megosztottak velünk a négykerekűről,…
Az a Szél Bernadett ígérget most fűt-fát a devizahiteleseknek, aki azt sem szavazta meg, hogy a bankok elszámoltatásának eredményét visszakapják a devizahitelesek, és az adósok védelmében forintosítsuk a devizahiteleket - hívta fel a figyelmet a Fidesz-frakció pénteken
Szijjártó Péter: Ukrajnában brutális támadást indítottak a nemzeti közösségek ellen. Szerinte egy jogállamban nem történhetne meg az, ami Ukrajnában megtörténik.
Döbbenetes balesetről számolt be a Kisalföld: egy férfi gyerekekkel a kocsijában belehajtott a szemben lévő templom vaskapujába, majd elhagyta a helyszínt.
A vártnál kisebb mértékben bővült a kiskereskedelmi forgalom Németországban januárban éves összehasonlításban, havi szinten pedig a remélt növekedés helyett visszaesést mértek.
Péntektől jövő keddig szünetel a tanítás Ukrajna minden oktatási intézményében annak érdekében, hogy a fűtéssel spórolva megelőzzék az energiaválság kialakulását az országban - jelentette be Ihor Naszalik energetikai miniszter a kijevi parlament pénteki plenáris ülésén.
Milyen adó- és vámhatósági eljárásokban kell az adózónak illetéket fizetnie, mekkora ennek összege? A NAV eljárási illetékekről szóló (34. számú) információs füzetét több részletben ismertetjük.
Péntektől jövő keddig szünetel a tanítás Ukrajna minden oktatási intézményében annak érdekében, hogy a fűtéssel spórolva megelőzzék az energiaválság kialakulását az országban.
Az izraeli rendőrség öt órán át egyidejűleg hallgatja ki Benjámin Netanjahu miniszterelnököt és feleségét, Sara Netanjahut a Bezeq távközlési vállalat korrupciós ügyében - jelentette a helyi média pénteken.
Tízmilliárd forintos európai uniós támogatással 2020-ig kiépítik az Egységes európai vonatbefolyásoló rendszert (ETCS L2) a Szombathely-Szentgotthárd közötti vonalon.
Szombat este ismét rangadó lesz a labdarúgó NB I-ben. A Honvéd hazai pályán fogadja a Videoton együttesét, azonban a pálya nincs a legjobb állapotban a hó miatt.
Éppen három hét múlva lesz esedékes Pekingben a vadonatúj Volkswagen Touareg bemutatója, és a németek nem voltak restek megosztani velünk néhány hivatalos fotót az autóról. Az utastérből érdekes részleteket villantottak meg a gyáriak, de az álcázó matrica ellenére a külső fotókból is sok minden kiderül.
Az amerikai elnök csütörtöki lépése alaposan elrontotta a befektetői hangulatot, miután Donald Trump bejelentette, hogy az USA 25 százalékos importvámot vetne ki az acél- és 10 százalékos importvámot alumíniumtermékekre. Nagyot estek...
Elkeserítő az Ukrajnában élő uniós kisebbségek szerzett jogainak folyamatos szűkítése, amelynek keretében a magyarokat jogfosztott, harmadrangú állampolgárokká akarják tenni.
Nem tudni pontosan, hogy mennyi fegyver lehet az Egyesült Államok polgárainál - mondta Varga Zoltán fegyverszakértő péntek reggel az M1 aktuális csatornán.