2018. március 1. csütörtök

márc. 1
8:03
Kontrollált keretek között gyengül a forint (vg.hu)
Idei mélypontjára lökte kedden a jegybank a forintot. A lapunk által megkérdezett elemzők szerint a jegyzés kényelmes a jegybanknak, a mostani szinteknél sokkal magasabbra nem jut a keresztárfolyam.
márc. 1
8:05
Nem csak a hőérzetünk, a vezető tőzsdék is mínuszban állnak (vg.hu)
A mínuszok nem csupán a hazai időjárásban, de a világ tőzsdéin is eluralkodtak. A forint árfolyama stabil, a bitcoin ismét tízezer dollár fölött. A mai napon több fontos esemény is várható, többek között sajtótájékoztatót tart az Európai Beruházási Bank.
márc. 1
8:06
Arany iránti szeretetünk megerősödött - zárul az emlékév (Infostart)
Arany 201 címmel ad ünnepi koncertet az Arany János-emlékév zárásaként péntek este a Kaláka együttes a Pesti Vigadóban. Az est célja, hogy minél sokszínűbben mutassa be a költő munkásságát; ezért a Kaláka Együttes más zenekarokat, költőket, színészeket, táncosokat és képzőművészeket hívott meg erre az alkalomra.
márc. 1
8:06
Budapesten műtötték meg a bőnyi rendőrgyilkost (Blikk)
Egy i kórházban műtötték meg a bőnyi rendőrgyilkossággal vádolt férfit, aki már másodszorra esett át urológiai operáción.
márc. 1
8:06
Rajtakapták a Videoton játékosait a pesti éjszakában - kegyvesztetté váltak a csapatnál (Blikk)
A labdarúgó NB I-ben második helyen álló Videotonnál komoly változások történtek az őszi szezon után. Több kulcsjátékos is kegyvesztetté vált a csapatnál, azonban ez nem ok nélkül történt.
márc. 1
8:06
Nem ad sok esélyt a magyar baloldalnak a Financial Times (HírTV)
Nemzetközi lapszemle.
márc. 1
8:07
Bekeményítettek az adósokkal szemben (vg.hu)
Csaknem 11 ezer bedőlt hitel mögött álló lakóingatlant kellett tavaly értékesíteni – derül ki a Magyar Nemzeti Bank adataiból.
márc. 1
8:08
Itt a Fidesz listája, régi harcosok szorultak le róla (Blikk)
– Az MSZP és a DK után harmadikként állított országos listát a Fidesz-KDNP, a Nemzeti Választási Bizottság szerda este vette nyilvántartásba a listájukat. Az első tíz helyezett személyét pár napja nyilvánosságra hozták, a teljes listát azonban csak most.
márc. 1
8:09
Nobel-díjas közgazdász: Magyarországnak nem érdemes bevezetnie az eurót (Portfolio)
Több előnye származik Magyarországnak abból, hogy kimarad az eurózónából, mint abból, ha belépne, véli Eric Maskin, a Harvard Egyetem Nobel-díjas kutatója. Magyarországnak még nem érdemes bevezetnie az eurót - mondta a Figyelőnek...
márc. 1
8:09
Novák: A csokkal minden családnak segíteni szeretnénk (hirado.hu)
A kormány otthonteremtési kedvezményének köszönhetően 68 ezer család tudott új otthonba költözni.
márc. 1
8:09
Csaknem négyszáz kilométernyi gyorsforgalmi út épült meg (vg.hu)
Hatodik éve változatlan a személygépkocsik autópálya-használati díja, miközben 2010 óta több mint 390 kilométerrel bővült a gyorsforgalmiút-hálózat hossza Magyarországon. A következő években minden fontos ponton elérik az országhatárt a gyorsforgalmi utak és a megyeszékhelyek is megközelíthetőek lesznek – írja a Magyar Idők.
márc. 1
8:12
Újra rendezhet Marton László, megszólalt Sárosdi Lilla is (Blikk)
Hamarosan napvilágra kerülhet, hogy milyen új darabot rendez majd Marton László a Veszprémi Színház következő évadában, ezen kívül a Rózsavölgyi Szalonban is újra dolgozhat majd.
márc. 1
8:12
A csütörtöki sportműsor és televíziós közvetítések (Sport365)
Arsenal-City és atlétikai világbajnokság is lesz.
márc. 1
8:15
Bróker Marcsi-ügy: Tanúk sorát idézték be a márciusi tárgyalásokra (ATV)
A Szolnoki Törvényszéken márciusban három tárgyalási napon, 1-én, 8-án és 12-én további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódik a médiában Kun-Mediátor ügyként ismertté vált, tavaly novemberben indult büntetőper tárgyalása. A bíróság mindhárom napra egész napos tárgyalást tűzött ki - közölte a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel.
márc. 1
8:18
Az extrém hideg is segíthet a korszerű lakások eladóinak (Menedzsment Fórum)
A lakásvásárlás előtt állók inkább a felújított, jellemzően korszerű fűtési rendszerrel rendelkező lakásokat keresik és akár magasabb árat is hajlandóak érte kifizetni - derül ki az ingatlan.com legfrissebb, több mint 30 ezer magánszemély hirdetésén alapuló elemzéséből. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: „Hideg idő
márc. 1
8:20
Közel tizenegyezer lakóingatlant kellet értékesíteni bedőlt hitel miatt (Menedzsment Fórum)
Csaknem 11 ezer bedőlt hitel mögött álló lakóingatlant kellett tavaly értékesíteni - írja a csütörtöki Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank adataira hivatkozva.
márc. 1
8:21
Nobel-díjas közgazdász: Magyarországnak még nem érdemes bevezetnie az eurót (Portfolio)
Több előnye származik Magyarországnak abból, hogy kimarad az eurózónából, mint abból, ha belépne, véli Eric Maskin, a Harvard Egyetem Nobel-díjas kutatója. Magyarországnak még nem érdemes bevezetnie az eurót - mondta a Figyelőnek...
márc. 1
8:21
Ma reggel kinyitottam a postaládát, és azonnal megértettem, hogy a Fideszre kell szavaznom (444.hu)
A Fidesz szerint félnem kell, a főváros szerint örvendeznem. Jó reggelt!
márc. 1
8:21
Hónak már nyoma sincs – mi várható a 4. tesztnapon? (m4sport.hu)
A sűrű köd ellenére biztató, hogy melegszik az idő
márc. 1
8:21
Hatalmas bejelentés: Görög Zita babát vár, itt az első fotó (Femcafe)
Nagyon szép kismama.
márc. 1
8:24
Drámai hírt kaptunk az Oscar-jelölt magyar film két szereplőjéről (Ripost)
Gödöllő környékéről érkezett a levél a Ripost szerkesztőségébe, melynek feladója szomorú dolgot állít.
márc. 1
8:24
Durva baleset lassítja a reggeli közlekedést (Ripost)
A műszaki mentés idejére a forgalom csak fél pályán halad.
márc. 1
8:26
Meztelenre vetkőzött a budapesti forgatáson a hollywoodi szupersztár (Ripost)
Ma fedi fel bájait az Oscar-díjas színésznő a magyar mozikban. Kémfilmjében nemcsak bátran meztelenkedik, de számos magyar színésznek is teret ad.
márc. 1
8:26
Ezért ragaszkodunk annyira a sárga csekkhez (Ripost)
Hódít az elektronikus ügyintézés, netes számítógépről, tabletről és okostelefonról egyaránt bankolhatunk, ám a többség még mindig sorban áll a postán, hogy kiegyenlítse a tartozását - derül ki egy friss magyarországi felmérésből. A Ripost az okoknak járt utána.
márc. 1
8:27
Extrém hideg: "Túl vagyunk a mélyponton" - de jön az újabb (ATV)
A meteorológiai tavasz első napjára virradóra többfelé mínusz 20 Celsius-fok alá csökkent a hőmérséklet, Baranyában volt a leghidegebb - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök reggel a Facebook-oldalán.
márc. 1
8:27
Végre Európába is megérkezik az új Honda CR-V (Autónavigátor)
Az USA-ban már körülbelül egy éve megvásárolható a világ egyik legnagyobb számban értékesített szabadidő-autója, amely márciusban végre Európában is debütál.
márc. 1
8:27
Negyedmillióan élnek a napenergiából az Egyesült Államokban (NRGreport)
Az Egyesült Államokban több mint 1,9 millió energetikai iparhoz kapcsolódó álláshelyet tartanak nyilván. Ezen belül 26,7 százalékos a részesedése az olajiparnak, 19,4 százalék pedig a napenergia felhasználásához kapcsolódik.
márc. 1
8:28
Durva fertőzést kapott a magyar énekes (Ripost)
A népszerű előadónak komoly tervei voltak a különleges állataival, de már megbánta, hogy belefogott a dologba. Pedig milyen jónak tűnt az elképzelés!
márc. 1
8:29
A Roszatom elkezdheti Paks II. első létesítményeinek építését (NRGreport)
A Paks II. Zrt. hivatalosan átadta a munkaterületet a fővállalkozó Roszatom konszernhez tartozó ASE Engineering Company számára az első felvonulási létesítmények építéséhez kedden.
márc. 1
8:30
"A gólok semmire nem jelentenek garanciát" (Alternatív Energia)
Böde Dániel még nem gondol a válogatottságra.
márc. 1
8:32
Miféle tavasz? - Kopogósra fagytunk ma reggel, és csak lassan engedünk fel (Alternatív Energia)
A meteorológiai tavasz első napjára virradóra többfelé - 20 Celsius-fok alá csökkent a hőmérséklet.
márc. 1
8:33
Másodfokú figyelmeztetés az extrém hideg miatt (Infostart)
A meteorológiai tavasz első napjára virradóra többfelé mínusz 20 Celsius-fok alá csökkent a hőmérséklet, Baranyában volt a leghidegebb - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök reggel a Facebook-oldalán.
márc. 1
8:33
Nyilvánosságra hozták a kecskeméti közvilágítási beruházás részleteit (HírTV)
A városban két ütemben folyt a közbeszerzés, összesen 988 millió forint értékben
márc. 1
8:36
Rakott tészta darált hússal (Mindmegette)
márc. 1
8:36
Élő közvetítés: Barcelonai F1-es teszt – 4. nap (F1világ)
A héten utolsó tesztnapjukat töltik Barcelonában a Forma-1 csapatai. A szerdai, rendkívül rossz körülmények után a csapatok abban bíznak, a zárónapon érdemi munkát tudnak majd végezni a katalán pályán. Alább olvashatjátok szöveges tudósításunkat az utolsó barcelonai tesztnapról.
márc. 1
8:36
Nem csak a hőérzetünk, a vezető tőzsdék is mínuszban állnak (vg.hu)
A mínuszok nem csupán a hazai időjárásban, de a világ tőzsdéin is eluralkodtak. A forint árfolyama stabil, a bitcoin ismét tízezer dollár fölött. A mai napon több fontos esemény is várható, többek között sajtótájékoztatót tart az Európai Beruházási Bank.
márc. 1
8:38
Nem bírt az euróval a magyar valuta (vg.hu)
Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökre virradóra a nemzetközi devizapiacon.
márc. 1
8:39
Eséssel indulhat a március az európai tőzsdéken (Portfolio)
Ismét lefordultak szerdán az amerikai tőzsdék, a tengerentúli piaczárás felé közeledve az eladói nyomás fokozódott, majd a Dow és az S&P500 is jelentős eséssel zárta a napot. Az ázsiai tőzsdék is estek csütörtökön, a pozitív kivételt...
márc. 1
8:39
2019-ben Budapest lesz Európa sportfővárosa (444.hu)
Ennek apropóján a sportért felelős államtitkár egyből a megfelelő sportinfrastruktúrát emlegette.
márc. 1
8:39
Kurz: Moszkvát partnerként kell kezelni (USAracing)
A kétoldalú kapcsolatok, a szíriai és a kelet-ukrajnai konfliktus, illetve az Északi Áramlat 2. gázvezeték kényes témája került napirendre.
márc. 1
8:39
Egészségügyi béremelésről nyújtott be javaslatot a Párbeszéd (HírTV)
A párt szerint a bérek rendezéséhez 200 milliárd forintra lenne szükség.
márc. 1
8:39
Örömhír: Babát vár az imádott magyar műsorvezető (Femcafe)
Nagyon édes, ahogy bejelentette.
márc. 1
8:39
Öltözködj a hajszíned alapján: árnyalatok, amik kiemelik a frizurádat (Femcafe)
Mutatjuk, milyen ruhákat viselj, hogy tökéletesen harmonizáljanak a hajszíneddel.
márc. 1
8:40
Több vasútvonalon is nehéz a közlekedés (vg.hu)
A Mávinform tájékoztatása szerint a Budapest-Békéscsaba-Lőkösháza vonalon akár 50 percet is késhetnek a vonatok.
márc. 1
8:42
Eséssel indíthatnak az európai piacok (vg.hu)
Elsősorban Jerome Powell kongresszusi meghallgatásának hatására lehet indexcsökkenésre számítani csütörtökön a főbb európai tőzsdék nyitásakor.
márc. 1
8:42
Félő, hogy nem érik meg az Oscar-díj-átadót a Testről és Lélekről című film szarvasai (Blikk)
Könnyen előfordulhat, hogy nem érik meg a március 5-i díjátadó ünnepséget az Oscar-jelölt magyar film, a Testről és Lélekről főszereplő szarvasai.
márc. 1
8:42
Videó: Hartley megmutatja a Toro Rosso motorhome-ját (F1világ)
A Toro Rosso ifjú versenyzője, Brendon Hartley mutatja meg nekünk a Toro Rosso barcelonai motorhome-ját, illetve a versenyzők pihenőszobáját.
márc. 1
8:42
Karbonnal lett még egyedibb minden idők leggyorsabb McLaren-je (Auto Pult)
A McLaren már decemberben bemutatta a legendás brazil Forma-1-es pilóta, Ayrton Senna után elnevezett, erősen limitált modelljét, ami a márka valaha volt leggyorsabb versenypályás autója lett – ráadásul rendszámot is kaphat. A mindössze 500 példányban készülő pehelysúlyú erőmű a Genfi Autószalon alkalmából egyedi karbonruhát öltött.
márc. 1
8:45
13 éve hiába árulják Győzike villáját (Blikk)
13 éve áll üresen a salgótarjáni Győzike-villa, ugyanis hiába árulják, senki nem akarja megvenni.
márc. 1
8:45
Állami bankot vesz Németországban egy csapat amerikai befektető (Portfolio)
Megveszi a német HSH Nordbankot néhány amerikai magántőkealap. A pénzintézetért egymilliárd eurót fizethetnek majd - írja a Financial Times. A HSH Nordbank egy Landesbank, vagyis állami, önkormányzati tulajdonban lévő pénzintézet, jelenleg...

Keresés