2018. július 2. hétfő

júl. 2
6:18
A baloldali Andres Manuel López Obrador nyerte a mexikói elnökválasztást (444.hu)
Mexikóváros polgármesteréről is most szavaztak, egy 56 éves nő nyert.
júl. 2
6:18
Lapít az egyházmegye a molesztáló hitoktatóról (Hírklikk)
Tatabányai iskolásokat bíztak arra a hitoktatóra, akit két kislány molesztálásáért tartóztattak le. Úgy tudni, a férfi korábban már ült is szexuális bűncselekmény miatt.
júl. 2
6:24
Leváltották a hazánkat dicsérő francia nagykövetet (USAracing)
A Budapestre akkreditált Éric Fournier elismerően szólt és követendő példának nevezte Orbán Viktor bevándorlási politikáját.
júl. 2
6:27
Háromszor több pénzt kap egy pénzügyes, mint egy nyugdíjas (Menedzsment Fórum)
Egy éve nem közöl információkat az ellátásokról az állam.
júl. 2
6:30
Emelkedik a lakáshitelek kamata (ATV)
Megnőttek az elmúlt hetekben a bankok által kínált lakáshitelek kamatai a pénzpiaci kamatok emelkedése miatt - írja a hétfői Világgazdaság.
júl. 2
6:33
Újabb fordulatok a német kormányválságban (Infostart)
Horst Seehofer német belügyminiszter megerősítette, hogy valójában felajánlotta lemondását pártja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) müncheni elnökségi ülésén vasárnap késő este, de hétfőn újra tárgyal majd a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) a vitás kérdésekről.
júl. 2
6:36
Történelmet írtak a kapusok a horvát-dán meccsen (Infostart)
Az orosz és a horvát válogatott bejutott a legjobb nyolc közé, miután megnyerték a torna első két hosszabbítása utáni egy-egy tizenegyespárbajt. Az oroszok a spanyolokat, a horvátokat a dánokat búcsúztatták 1-1-re végződött 120 percük után.
júl. 2
6:36
Az 5 legfinomabb paradicsomos-paprikás recept (Blikk)
A két zöldség eszméletlen módon illik egymáshoz. Ezért nem véletlen, hogy legyen szó sültekről, levesről, vagy éppen vendégváró fogásokról, a paradicsom és a paprika egyszerre jelenik meg.
júl. 2
6:36
Többéves a várólista az ország első Gyerekegyetemére (ProfitLine)
Már tavaly elfogytak a helyek a BME nyári Gyerekegyetemére. A nem mindennapi táborban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elismert oktatói több mint 600 általános iskolás diákot vezetnek be a tudomány, a robotika, a mesterséges intelligencia és a műszaki pálya érdekes világába. A Gyerekegyetemen elhangzó előadásaik a BME 8 karának alap
júl. 2
6:36
Meg tudja fékezni az MNB a forint esését? (Portfolio)
Nem fogunk lubickolni a héten a makroadatokban, a magyar piacon az lehet a legnagyobb kérdés, hogy lép-e valamit az MNB az utóbbi időszak intenzív forintgyengülése után. A kötvénypiaci turbulencia miatt a csütörtöki aukcióra is érdemes...
júl. 2
6:36
Ingyen eteti a szegényeket egy egyiptomi kifőzdés Budapesten (ATV)
Hana Samir Kamel a Mátyás tér mellett visz egy kifőzdét. A 24.hu cikkéből kiderül, hogy a férfi nyolc éve jött Magyarországra Egyiptomból.
júl. 2
6:36
Fájó döntés, újabb sztár vonul vissza a világbajnokság után (Ripost)
Két Európa-bajnokságot és egy világbajnokságot nyert a nemzeti csapattal.
júl. 2
6:36
Győzike újra bajban van! Megint nyomoz utána a rendőrség (Ripost)
Még csak pár hete nyugodtak le a kedélyek, de most újra vallomást kell tennie Gáspár Győzőnek.
júl. 2
6:36
Keresik a tőzsdén a növekedési sztorikat (vg.hu)
Hat magyar középvállalattal ismerkedhettek meg a múlt héten nyugat-európai alapkezelők. Itthon vegyes a megítélésük ezeknek a társaságoknak.
júl. 2
6:38
Várjunk egy kicsit: Ne azonnal mossuk el a serpenyőket! (Blikk)
Ezt jó tudni!
júl. 2
6:40
Soha többet nem lesznek kellemetlen szagok a hűtőben: Ezt kell beletennünk! (Blikk)
Mi már be is tettünk egy tálkával a hűtőbe!
júl. 2
6:42
Nem csak az ételeknek tesz jót: Sózzuk meg a ruháinkat is! (Blikk)
Szerintünk nagyon jól hangzik!
júl. 2
6:42
Los Angelesbe igazol LeBron James (444.hu)
Négy évre, 154 millió dollártért.
júl. 2
6:42
Három napon belül távozhat Horst Seehofer, ha nem jut megállapodásra Merkel pártjával (USAracing)
A CSU elnöke hangsúlyozta, hogy az ország, a koalíció és a kormány vezetői képességének érdekében pártja megállapodásra akar jutni a határellenőrzés kérdésében.
júl. 2
6:48
Ultimátumot adott Merkelnek a belügyminisztere (Blikk)
Horst Seehofer felajánlotta lemondását a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöki tisztségéből és a német szövetségi kormány belügyminiszteri tisztségéből. Német sajtóértesülések szerint ezt pártja müncheni elnökségi ülésén jelentette be vasárnap késő este.
júl. 2
6:48
LeBron James a Lakersben folytatja (Infostart)
A Los Angeles Lakers csapatához szerződött LeBron James: az észak-amerikai profi kosárlabdaliga sztárja 154 millió dolláros (több mint 43 milliárd forintos), 4 évre szóló szerződést írt alá.
júl. 2
6:48
Ma még egyszer leül Angela Merkellel a lemondásra készülő Seehofer (444.hu)
Hátha sikerül közös álláspontot kialakítani a menekültek kérdésében.
júl. 2
6:54
Ez az intézkedés akár 6000 embert is érinthet (ATV)
Júliustól több ezer olyan közmunkást bocsájtanak el, akik eddig a kultúra területén könyvtárakban, múzeumokban, vagy éppen valamelyik önkormányzatnál dolgoztak. Karácsony Gergely úgy látja: a döntés a kultúra felszámolásához vezethet.
júl. 2
6:54
Három nap alatt több mint kétszáz ember fulladt a tengerbe Líbia partjainál (ATV)
Három nap alatt, június 29. és július 1. között több mint kétszáz, Európába igyekvő ember fulladt a Földközi-tengerbe Líbia partjainál - közölte vasárnap a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM).
júl. 2
7:00
Felakasztva találtak egy teljes indiai családot (444.hu)
A családnak két boltja volt házuk földszintjén Delhiben, a holttesteket egy vásárló fedezte fel, aki tejet akart venni.
júl. 2
7:00
Új projektjavaslatok a V4-találkozón (autopro)
Az Új projektjavaslatok előtérbe helyezik többek között a nemzetközi fesztiválokat, az irodalmi csereprogramokat és a cirkuszművészet megújítását.
júl. 2
7:03
Baloldali győzelem Mexikóban (Infostart)
A baloldali Andres Manuel López Obrador, a Juntos Haremos Historia (JHH - Együtt Történelmet Csinálunk) pártszövetség jelöltje nyerte a vasárnapi elnökválasztást az exit pollok szerint.
júl. 2
7:06
Rabló fenyegetett fegyverrel és akart kirabolni egy idős házaspárt Budapesten (Blikk)
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki egy házaspárt akart kirabolni III. kerületében.
júl. 2
7:06
Új online csodafegyver került a NAV-testvér kezébe (Portfolio)
Egyedülálló, nemzetközi összevetésben a leginkább előremutató, úttörő, Magyarország a globális élbolyban - tömören és röviden így jellemzik szakértők a július elsején élesben is elindított online számlázó programok rendszerét...
júl. 2
7:06
Csak az árvizet videózta Brassónál, döbbenet, mi történt (ATV)
Romániát hatalmas esőzés és árvíz sújtja. Brassó közelében az áradás pont akkor döntött romba egy vasúti hidat, amikor valaki a megáradt folyót videózta.
júl. 2
7:09
Sokan várják a romániai gázdöntést (vg.hu)
Az év végéig hozná meg a végső beruházási döntést az amerikai–román konzorcium a fekete-tengeri gáztermelés 2022-es megindításáról.
júl. 2
7:12
Vörös csillagok, álló csillagok, hulló csillagok (Azenpenzem)
Oroszország büntetőkkel kiejtette Spanyolországot. Nincs már versenyben Portugália és Argentína sem. Horvátország tizenegyespárbaj után harcolta ki a továbbjutást.
júl. 2
7:12
Simicskó István: A liberálisok a nemzettudatot akarják eltörölni (Tiszta Jövő)
Ha egészséges nemzettudatunk van, az nem azt jelenti, hogy mi nacionalisták vagyunk és másokat lenézünk, sőt éppen az ellenkezőjét, a kölcsönös tisztelet kultúráját erősítjük. Interjú.
júl. 2
7:18
Új kormányzó erő jön Mexikóban (Portfolio)
A baloldali Andres Manuel López Obrador, a Juntos Haremos Historia (JHH - Együtt Történelmet Csinálunk) pártszövetség jelöltje nyerte a vasárnapi elnökválasztást az exit pollok szerint. Bár pontos számok még nincsenek, az EFE spanyol...
júl. 2
7:18
Majka a zsarukkal dolgozik együtt (BorsOnline)
A rapper szerint balhé és túl sok pia nélkül is lehet jót bulizni. A rendőrség figyelemfelkeltő kisfilmjében erről fog zenélni.
júl. 2
7:21
SZÉP-kártya: mi marad, és mi változik? (Adózóna)
Az már szinte biztosnak tűnik, hogy jövőre a munkáltatók béren kívüli juttatást csak Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) támogatásként adhatnak, mégpedig az időközben már hatályba lépett új kormányrendelet alapján. Összefoglaltuk a legfontosabb várható és a meglévő szabályokat.
júl. 2
7:24
Válságban a német koalíció - Merkel ultimátumot kapott (Portfolio)
Horst Seehofer német belügyminiszter hétfőre virradóra megerősítette, hogy valójában felajánlotta lemondását pártja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) müncheni elnökségi ülésén vasárnap késő este. Kilátásba helyezte, hogy...
júl. 2
7:24
Veszélyben a német koalíció (USAracing)
A vita arról szól, hogy milyen feltételekkel lehet megtagadni a belépést a német határon az EU valamely tagországában már regisztrált menedékkérőktől.
júl. 2
7:24
Újabb nyomozás indult Gáspár Győző és Gáspár Evelin ellen (Femcafe)
Az énekes úgy gondolja, valaki szándékosan jelentette fel őt és a lányát.
júl. 2
7:24
A július első munkanapja nem ígér túl jókat - Egymondatos horoszkóp: Július 2. (Glamour)
Mi vár rád ma?
júl. 2
7:24
Horváth Csaba: Észak-Korea szétzilálhatja az ázsiai status quot (Tiszta Jövő)
Könnyen lehet, hogy Észak-Korea előbb utóbb tudatosan is stratégiai céljává teszi az USA-vezette északkelet-ázsiai szövetségi rendszer szétzilálását.
júl. 2
7:26
Tamás Gáspár Miklós: a mélypontnál lejjebb (Tiszta Jövő)
A szélsőjobboldal amely a konzervatívokra és a balközép maradványaira is rákényszerítette akaratát, átvette Európában a hatalmat.
júl. 2
7:30
Kiderült: ezért hagyja ki a Mexikó elleni mérkőzést a Real Madrid sztárja (Blikk)
Egészségügyi okok miatt nem került be a brazil válogatott kulcsembere a kezdő 11-be a Mexikó elleni nyolcaddöntő mérkőzésen.
júl. 2
7:30
Felrobbant a cipőjében a kamera, amivel a nők szoknyája alá akart lesni (444.hu)
Példás gyorsasággal csapott le a karmahivatal a wisconsini férfira.
júl. 2
7:30
Kacsoh Dániel: A deficit hiánya (Tiszta Jövő)
Csatát nyertek a visegrádiák, ám háborút még nem.
júl. 2
7:32
Vége: befejezte pályafutását a spanyol válogatott legendája (Blikk)
Lezárult egy korszak, visszavonul a válogatottságtól a spany legendq, Andrés Iniesta.
júl. 2
7:36
Pénzügyminisztériumi támogatásból korszerűsítik Budakeszi város önkormányzati tulajdonú belterületi útjait (ProfitLine)
Budakeszi Város Önkormányzata az önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítésére, felújítására és korszerűsítésére 150 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert. A Pénzügyminisztérium az elszámolható költségek 100%-át finanszírozza.
júl. 2
7:36
Simicskó Istvánra bízta Orbán Viktor a hazafias nevelést (ATV)
A Magyar Idők készített interjút Simicskó Istvánnal, kormánybiztossal, volt honvédelmi miniszterrel.
júl. 2
7:36
Magyar a régió leghosszabb tehervonata (AQUA)
Több mint fél kilométer hosszú ­óriási szerelvényekkel fuvarozza hazánkon keresztül az ukrán vasércet a Rail Cargo Hungaria.
júl. 2
7:36
Sosem lesz világbajnok Messi és Ronaldo? (BorsOnline)
Egymást érik a meglepetések. A csoportkör végén csomagolt a címvédő Németország, majd az egyenes kieséses ág első két nyolcaddöntőjében 1986 világelsője, Argentína 4-3-ra kikapott Franciaországtól, és – hozzá hasonlóan – az aktuális, 2014-es Eb-aranyérmes Por­tugália is búcsúzott, miután 2-1-re alulmaradt Uruguayjal szemben. Ezzel a földkerekség k

Keresés