A bírósági rendszer megreformálása a tagállamok hatásköre - hangsúlyozta Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter, arra reagálva, hogy az Európai Bizottság hétfőn kötelezettségszegési eljárást indított Varsóval szemben a legfelsőbb bíróságról szóló törvény miatt
Az ECHO TV Echo-mérleg műsorában Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet igazgató-helyettese és Berzi Gergely, a Századvég Alapítvány külügyi igazgatója elemezte a brüsszeli csúcsot
A vadonatúj 8-as BMW alig pár hete mutatkozott be, de a gyáriak magyar oldalán máris elérhető az újdonság konfigurátora, mi pedig természetesen nem haboztunk alaposan megvizsgálni, hogy mennyiért is vihetjük haza az autót ilyen vagy éppen olyan összeállításban. Senki ne számítson alacsony összegekre, de a kategóriájához mérten egyáltalán nincsenek elszállva a 8-as árai.
Elsöprő győzelmet aratott a mexikói elnökválasztáson a már korábban is abszolút esélyesnek tartott Andrés Manuel López Obrador. Hiába azonban a diadal, a választás napján sok város botrányoktól volt hangos.
30,6 százalékkal több, 14 192 darab új személyautót helyeztek forgalomba júniusban a korábbi év hasonló időszakával összehasonlítva, az év első hat hónapjában pedig 29 százalékos volt a növekedés 2017 első fél évéhez képest....
Hetek óta gyengélkedik a forint, a korábbi 310 körüli szintről június végére már egészen 330-ig gyengült az euróval szemben a magyar fizetőeszköz. Hasonló a helyzet a dollár esetében is: néhány hónapja még csak 250 forintot kellett...
A szlovák állampolgársági törvény miatt eddig már közel 2400-an vesztették el szlovák állampolgárságukat, közülük 109-en a magyar állampolgárság felvétele miatt – közölte a szlovák belügyminisztérium. A legfrissebb adatok alapján a magyar állampolgárság felvétele csak az ötödik leggyakoribb oka a szlovák elvesztésének. A listavezető a cseh, amelyet
Egy ismeretlen merénylő ünnepi zászlófelvonás közben agyonlőtte a Fülöp-szigeteki Tanauan város polgármesterét, Antonio Halilit - közölte a helyi rendőrség.
„Az értékeket minden tagállam másként definiálja, így tehát uniós szinten nincs egységes szabály a demokráciáról, vagy éppen a jogállamiságról” – fejtette ki az Alapjogokért Központ kutatója a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában
30,6 százalékkal több, 14 192 darab új személyautót helyeztek forgalomba júniusban a korábbi év hasonló időszakával összehasonlítva, az év első hat hónapjában pedig 29 százalékos volt a növekedés 2017 első fél évéhez képest....
A vadonatúj 8-as BMW alig pár hete mutatkozott be, de a gyáriak magyar oldalán máris elérhető az újdonság konfigurátora, mi pedig természetesen nem haboztunk alaposan megvizsgálni, hogy mennyiért is vihetjük haza az autót ilyen vagy éppen olyan összeállításban. Senki ne számítson alacsony összegekre, de a kategóriájához mérten egyáltalán nincsenek elszállva a 8-as árai.
Kiderült, hogy egy kimerülőben lévő gázmezőn még egy csomó energiahordozó lapul a mélyben. Ez is segíti a lengyeleket abban, hogy megszabaduljanak az orosz gázfüggőségtől.
Jelentések szerint a milliárdos spekuláns egy titkos találkozón vett részt Pedro Sánchez baloldali spanyol miniszterelnökkel, akivel elsősorban a migrációról tárgyalt
A 330-as szint felett zárt a délután 5 órási ármegállapítás alapján ma a forint az euróval szemben, azaz új történelmi mélyponton. A mai esésben a küszöbön álló német kormányválság is lényeges szerepet játszott, amelynek újabb...
Nem korlátozza az alkotmányos szabadságjogokat, és nem államosítja a magántulajdont – ezt ígérte győzelmi beszédében a mexikói elnökválasztás baloldali nyertese. Andres Manuel Lopez Obrador decemberben veheti át az államfői posztot. A politikus már a kampányában harcot hirdetett a korrupció ellen.
A Mol Nyrt. bruttó 7 forinttal emeli a 95-ös benzin és bruttó 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán - értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn.
A jelenlegi mintegy 21 ezerről az új rektori ciklus végéig 25 ezerre kívánja emelni hallgatóinak létszámát a Pécsi Tudományegyetem (PTE) - hangzott el a felsőoktatási intézmény új vezetőségét bemutató sajtótájékoztatón hétfőn, a baranyai megyeszékhelyen.
Mészáros tavaly vett egy borászati céget, abból gyorsan csinált egy kulturális vállalkozást és rögtön meg is jelent támogatóként az állami lottótársaság.
Brazília 2-0-ra legyőzte Mexikót az oroszországi labdarúgó-világbajnokság első hétfői nyolcaddöntőjében, Szamarában, így bejutott a legjobb nyolc közé.
Megvan a jelenet a Vissza a jövőbe első részéből, mikor Doki távirányítóval vezérli a DeLoreant? Ennek a srácnak az volt a kedvenc része, meg is építette magának.
Neymar és Roberto Firmino góljával a brazil válogatott 2-0-ra legyőzte hétfőn a mexikói csapatot az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon, Szamarában, így bejutott a legjobb nyolc közé.