A jobbszélső részese volt az 1952-ben, Helsinkiben elért olimpiai győzelemnek, ott volt az 1954-es világbajnokságon, valamint az évszázad mérkőzésén, az angolok ellen 6-3-ra megnyert londoni találkozón is.
Andrés Manuel López Obrador, a mexikói elnökválasztás győztese hétfőn kijelentette: hivatalba lépését követően "baráti jobbot nyújt" Donald Trump amerikai elnök kormányának. López Obrador a több mint 50 százalékos feldolgozottságnál közölt hivatalos részeredmények szerint a voksok mintegy 53 százalékát szerezte meg.
A kormány rövid pórázon szeretné tartani az ellenzéki pártokat – ezzel magyarázta Hadházy Ákos az Állami Számvevőszék büntetéseit, amelyeket a testület a tiltott párttámogatások miatt szabott ki az ellenzéki pártokra. A megkérdezettek szerint koncepciós eljárásról van szó. A Jobbik a túlélés érdekében újabb belső megszorításokra készül.
Az Európai Űrügynökség (ESA) a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Wigner Fizikai Kutatóközpontjával együttműködve hétfőn nyitotta meg Budapesten a Magyarországi Üzleti Inkubátorházat, a ESA BIC (Business Incubation Centre) Hungaryt. Az...
Július első hetében az ország 199 településén, ezen belül a főváros öt kerületében, összesen 56 ezer hektárnyi területen folytatódik az országos szúnyoggyérítési program - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn az MTI-t.
A jegybank nem kommentálja az árfolyam napi mozgását, mert azt a sokszereplős piac szabadon alakítja ki, de az árfolyamot, és annak megemelkedett volatilitását is figyelembe veszi az MNB, amikor az elsődleges céljára, az árstabilitásra...
Észrevette és szóvá tette Orbán Viktor (55) miniszterelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) avatási ünnepségén, hogy a frissen avatott rendőrtisztek között egy tetovált alkarú is van. Tényleg problémát okozhat a rendvédelmi szerveknél, minisztériumoknál, különböző cégeknél, ha az ott dolgozó tetoválást visel? Enek jártunk utána.
Más szempontokat vesznek figyelembe az Y és Z generáció tagjai, mint a munkaadók. A milleniumi generációk kevesebb, mint fele gondolta úgy, hogy a vállalkozások céljai illeszkednek az ő elvárásaikhoz, ez az arány egy éve még 65 százalék volt. A cégvezetőkről alkotott kép is alaposan átalakult.
Lépcsőzetes kifizetéssel, összesen mintegy 100 milliárd forintot fordítanak az új honvédségi helikopterek beszerzésére - mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatornán hétfő este. A magyarországi honvédségi helikopter-beszerzés...
Lépcsőzetes kifizetéssel, összesen mintegy 100 milliárd forintot fordítanak az új honvédségi helikopterek beszerzésére - mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatornán hétfő este.
Tite, az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon negyeddöntős brazil válogatott szövetségi kapitánya védelmébe vette csapata kulcsemberét, Neymart, akit indokolatlanul sok színészkedéssel vádolt mexikói kollégája.
A sérült Edinson Cavani nélkül edzett hétfőn az uruguayi válogatott, amely a franciák elleni negyeddöntőre készül az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon.
Az inkubátorházban azokat a startupokat fogják támogatni, amelyek űrtechnológiai fejlesztéseket kívánnak hétköznapi használatra szánt termékeikbe beépíteni.
Franciaországban július 1-jétől az óránkénti 90 kilométerről 80 kilométerre csökkent a megengedett legnagyobb sebesség a lakott területen kívüli országutakon. Az intézkedés mintegy 400 ezer kilométernyi útszakaszt érint.
Lépcsőzetes kifizetéssel, összesen mintegy 100 milliárd forintot fordítanak az új honvédségi helikopterek beszerzésére - mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatornán hétfő este.
Londoni pénzügyi elemzők szerint most már fennáll a globális kereskedelmi konfliktus olyan súlyos mértékű eszkalációjának kockázata, amely az egész világgazdaság növekedési ütemének komoly, kétévi távlatban akár 0,4 százalékpontos lassulását is okozhatja.
Ez az ingatlanhirdetés rendesen felcsigázott minket: a walesi Milford Haventől nem messze lévő, régóta elhagyatott 19. századi katonai erőd keresi új gazdáját.
Tolnay Tibort, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének eddigi társelnökét választotta elnöknek az érdekképviselet a márciusban elhunyt Demján Sándor helyére.
Csaknem 45 ezer sertést semmisítenek meg Romániában egy Tulcea megyei kereskedelmi farmon, ahol afrikai sertéspestis járvány ütötte fel a fejét - közölte hétfőn a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság.
Miután a shanghai tőzsdeindex kétéves mélypontra bukott hajnalban az amerikai-kínai kereskedelmi háború további mélyülésével kapcsolatos félelmek miatt, az európai indexek pedig a német kormányválság miatt is gyengélkedtek ma, az amerikai...
Kiváló eredmények születtek a Székesfehérváron rendezett Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj második, hétfői napján: magyar szempontból a legkiemelkedőbb Baji Balázs nevéhez fűződik, aki 110 gáton megverte az olimpiai bajnok és világcsúcstartó amerikai Aries Merrittet és a szintén ötkarikás aranyérmes jamaicai Omar McLeodot.
Orbán Balázs szerint a világban szétszóródott magyaroknak a telekommunikáció fejlődésének köszönhetően ma már nem fogyatkozó, elszigetelt kis közösségekben kell élniük.
Kiváló eredmények születtek a Székesfehérváron rendezett Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj második, hétfői napján: magyar szempontból a legkiemelkedőbb Baji Balázs nevéhez fűződik, aki 110 gáton megverte az olimpiai bajnok és világcsúcstartó amerikai Aries Merrittet és a szintén ötkarikás aranyérmes jamaicai Omar McLeodot.