George Carlin a stand-up comedy egyik leghíresebb alakja volt. A napokban a netre felkerült, feliratozott videóban ugyanarról a háttérhatalomról beszél, akik Európa invázióját kitalálták és finanszírozzák.
Aranyérmet nyert a Kovács Sarolta, Alekszejev Tamara, Földházi Zsófia összeállítású magyar női csapat a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság hagyományos versenyében, melyben Kovács egyéniben harmadik lett
Hiába remélte azt az oroszországi labdarúgó-világbajnokság mezőnyének nagy része, hogy sikerül maradandót alkotnia a tornán, a többségnek – a papírformának megfelelően – csalódnia kellett.
Pár perccel hat óra után a balatonfenyvesi szabad strandon szolgálatát éppen befejező vízimentőnk értesítette a központot, hogy egy férfi rosszul lett a parton. Egy laikus már akkor megkezdte az újraélesztést, miután a férfinek ekkor már sem keringése, sem légzése nem volt.
Egyre több magyar turista utazik Horvátországba – mondta Marin Skenderovic, a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti vezetője az M1 aktuális csatornán szombat este
Több mint két hetet kellett a föld alatt töltenie a tizenkét fiúnak és edzőjüknek, miután június 23-án bent rekedtek egy thaiföldi barlangban. A gyerekek az értük életét áldozó búvár tiszteletére buddhista szerzetesnövendéknek állnak.
16 megyében van érvényben elsőfokú figyelmeztetés. Nagy vihar csapott le az országra, a fővároson is áthaladt. Az időkép.hu szerint felhőszakadás, jégeső és viharos szél kísérheti a zivatarokat, rengeteg villámra számíthatunk. Ilyenkor nem szerencsés a fák alá állni, ahogyan az sem a legjobb ötlet, ha fák alá parkolnak az autóval. Az erős szél mia
Ő már a második, mecsetépítést támogató, radikális muszlim labdarúgó. Az első ügyből komoly belpolitikai vihar keletkezett, most ez nem várható. Elmondjuk, hogy miért nem.
Modellként dolgozik a hétéves Daisy-May Demetre, de nem azért, mert a szülei ezt akarták, hanem mert mindig is erre vágyott. A birminghami kislány baba korában veszítette el a lábait, de ez nem akadályozza álmai beteljesítésében.
Egy nagyméretű tárgyakat megmunkálni képes lézeres CNC-célgépet fejlesztet ki az OTT-ONE Nyrt., miután 192,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a GINOP keretében kiírt, „mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” tárgyú pályázaton – tetté közzé a társaság. Az OTT-ONE Nyrt. szakértői szerint a speciális
A holland válogatottja 8-7-re legyőzte Görögország csapatát a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság női tornáján szombaton, ezzel az A csoport első helyén végzett.
Palkovics László arról szólt, hogy amikor Szentgyörgyi Horváth Fülöp 1825-ben megrendezte az első Anna-bált, valószínűleg nem gondolta, hogy Európában egyedülálló hagyományt teremt.
Az exorexia leggyakrabban hétköznapi, az egészséges életmódra való törekvéssel indul, ám valahol öngerjesztő folyamatként az edzés válik az élet értelmévé, az egyént meghatározó tevékenységgé.
A Mezőkövesd hazai pályán 3-1-re legyőzte a Paksi FC együttesét, a Budapest Honvéd 3-2-re nyert a vendég Swietelsky Haladás ellen szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga első fordulójában.
Magabiztos, négygólos győzelmet aratott a bajnok MOL Vidi FC a 12. perctől emberhátrányban játszó újonc Kisvárda ellen Felcsúton a labdarúgó OTP Bank Liga első fordulójának szombati játéknapján
Korábban a terrorista "fehér özvegy" halálhírét keltették, de úgy tűnik, él és virul! Titkosszolgálati jelentések szerint kimondottan női harcosokat keres ezekre az akciókra.
Huszonhárom menekültet tett ki egy embercsempész egy kelet-bajorországi autópálya mentén, majd sorsukra hagyta őket – közölte a német rendőrség egyik szóvivője
Az Egyesült Nemzetekben tudatos döntést hoztak arról, hogy megkülönböztessék a palesztin menekülteket az összes többi menekülttől – állítja Joan Peters újságíró, aki azt is tudni véli, hogy mivel a palesztin menekültek továbbadják státuszukat a leszármazottaiknak, ezért lehet óriási a számuk, legalábbis a statisztikai adatok szerint