2018. július 30. hétfő

júl. 30
11:03
Elhunyt Orbán József (Infostart)
Hosszú, súlyos betegség után elhunyt Orbán József, a 100 Folk Celsius frontembere, alapító tagja - közölte az MTI-vel Littvay Imre zenekarvezető hétfőn.
júl. 30
11:06
Vajon zöldebb-e a cseh fű? (ProfitLine)
A Nők/Üzlet/Angyalok Egyesület célja, hogy a Közép-, és Kelet európai régióban - a férfiakkal együttműködésben - növelje a nők számát az innovációs döntéshozásban. Ezt többek között képzésekkel, új befektetési minták bemutatásával és a piaci szereplők hálózatainak országhatárokon átnyúló összekötésével kívánja megvalósítani. Az egyesület tanulmányú
júl. 30
11:06
The Times: Orbán Viktor kesztyűt dobott a politikai fősodornak szerte az Európai Unióban (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök tusnádfürdői beszédéről közölt összegzést hétfői számában a The Times. A brit napilap szerint a miniszterelnök kesztyűt dobott a politikai fősodornak szerte az Európai Unióban a jövő májusi európai parlamenti (EP-)választások előtt, amelyeket döntőnek nevezett a keresztény Európa jövője számára.
júl. 30
11:09
Ízelítőn a Bugatti új csodafegyvere – jön a Divo (videó) (Auto Pult)
A Bugatti még július elején elárulta el, hogy a Chiron alapjain egy még vadabb hiperautót dobnak piacra, méghozzá Divo néven. Akkor még csak egy fotót osztottak meg a francia autóversenyzőtől örökölt típusnévvel, ám most egy rövidke videót is láthatunk az újdonságról, amiből az is egyértelművé válik, hogy külcsín tekintetében sem marad érintetlen – és a hangjából is kapunk egy kis ízelítőt.
júl. 30
11:11
Megérkezett hazánkba az új Hyundai Santa Fe – mondjuk az árakat (Auto Pult)
A moziba járók már A Hangya és a Darázsban is szemezhettek vele, sokan azonban már élőben is nagyon kiváncsiak voltak a Hyundai Santa Fe vadonatúj, igazán látványosra sikerült generációjára. Jó hírünk van: többet nem kell várni, a modell ugyanis rövidesen megérkezik a hazai piacra, és már az árait is tudjuk. Az újdonság drágább lett, de erre számíthattunk is.
júl. 30
11:12
Elhunyt Orbán József, a 100 Folk Celsius frontembere (autopro)
Orbán Józsi, a 100 Folk Celsius frontembere, hosszú, súlyos betegség után mától az égi zenekarban zenél tovább... – írta Littvay Imre zenekarvezető.
júl. 30
11:12
Petrov Árpád lett Hosszú Katinka edzője (m4sport.hu)
A pénteken kezdődő Eb-re már új edzőjével utazik.
júl. 30
11:12
Tragikus vég: teherautó csapódott egy kocsiba Kerecsendnél - fotók (BorsOnline)
Halálos kimenetelű baleset történt Kerecsendnél, a 25-ös számú főúton, amikor egy teherautó és egy személyautó ütközött hétfő reggel. A személyautó sofőrje nem élte túl az ütközést, melynek körülményeit jelenleg is vizsgálja a rendőrség - írja az MTI.
júl. 30
11:14
Allergénnel volt tele a neten rendelt torta (BorsOnline)
A túl sok színezék buktatta le a Takeacake.hu weboldalt. A többnyire házi cukrászsüteményeket áruló felület egyes süteményei komoly bajt is okozhattak volna a hiperaktív gyerekeknél.
júl. 30
11:18
Nagy ugrás jöhet a forintban, nem reagálnak a Mészáros-papírok a komoly vevőre (Privátbankár)
Egy hónappal ezelőtti összeomlása óta a legerősebb szinten áll a forint, komoly ellenálláson, izgatottan várjuk, áttöri-e. A török líra ezzel szemben újra leggyengébb értékét közelíti. Bevásároltak az OTP alapjai a Konzumba és az Opusba, de a papírok alig reagálnak. Összeomlott a Twitter árfolyama.
júl. 30
11:18
Velük fog dolgozni Hosszú Katinka - az olimpiai bajnok bemutatta új társait - fotó (Blikk)
A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka közösségi oldalain egy képpel illusztrálva bemutatta új edzőjét, Petrov Árpádot és az Iron Swim Kft. néven alakult úszóegyesületének stábját.
júl. 30
11:18
Nem enyhül a forróság (Háziállat)
Lényeges változás nem történik időjárásunkban, marad a meleg, napos idő, amelyet majd kedden a Dunától keletre több helyen, másutt csak szórványos jelleggel enyhítenek a kialakuló záporok, zivatarok.
júl. 30
11:18
Hosszú Katinka bemutatta új stábját (ATV)
A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka közösségi oldalain egy képpel illusztrálva bemutatta új edzőjét, Petrov Árpádot és az Iron Swim Kft. néven alakult úszóegyesületének stábját.
júl. 30
11:18
Büszkeség és balítélet - két személyre írva (hirado.hu)
A világirodalom egyik legromantikusabb darabját állítják színpadra hamarosan a Centrál Színházban.
júl. 30
11:18
A Ford nyomdokaiba lép egy új amerikai szupersportautó (Autónavigátor)
Nem James Bond új autójának szánják az SCG 007 LMP1 modellt. A rendeltetésére nevének utolsó része, az LMP1 utal.
júl. 30
11:21
Teszt! Megkóstoltuk a bolti pizzaszeleteket, megmondjuk, melyik a legjobb (Mindmegette)
júl. 30
11:24
Faragó Tamás: morális válság a magyar vízilabdában (Infostart)
A magyar női vízilabda-válogatott a negyedik, a férfi együttes pedig a 8. helyen zárta a barcelonai Európa-bajnokságot. Az olimpiai és világbajnok Faragó Tamás, az InfoRádió állandó sportági szakértője kiemelte, hogy nincs ok elégedettségre, ráadásul a férfiaknál morális válság van.
júl. 30
11:24
Hosszú Katinka bemutatta új edzőjét (444.hu)
És új úszóklubját, az Iron Swim Kft.-t is.
júl. 30
11:24
Mila Kunis a világ legstílusosabb overálját viselte, mi pedig azonnal ilyet akarunk (Glamour)
Igaz, majdnem villantás lett a vége
júl. 30
11:24
Benkő Tibor: Korszerű, modern honvédség épül (Igényesférfi.hu)
A honvédség fejlesztéséről nyilatkozott a honvédelmi miniszter.
júl. 30
11:27
Megszülettek az ikrek, mindenki boldog volt, az orvos 30 perc múlva csak ennyit mondott: “Sajnálom!” (Blikk)
Az ikrekről általában elsőre az jut eszünkbe, hogy teljesen egyformák. Ez a legtöbb esetben így is van, mint két tojás olyanok, de ők az alábbi történetben kicsit másképp alakultak a dolgok.
júl. 30
11:27
Órákig állnak az autók a hőségben Záhonynál (hirado.hu)
Órákig kell várakozni, készüljünk fel a melegre!
júl. 30
11:27
Megérkezett hazánkba az új Hyundai Santa Fe – mondjuk az árakat (Auto Pult)
A moziba járók már A Hangya és a Darázsban is szemezhettek vele, sokan azonban már élőben is nagyon kiváncsiak voltak a Hyundai Santa Fe vadonatúj, igazán látványosra sikerült generációjára. Jó hírünk van: többet nem kell várni, a modell ugyanis rövidesen megérkezik a hazai piacra, és már az árait is tudjuk. Az újdonság drágább lett, de erre számíthattunk is.
júl. 30
11:27
Nagyon fontos bejelentést tett Hosszú Katinka (Sport365)
Megtörte a csendet a világklasszis sportolónk.
júl. 30
11:30
Megdöbbentő ábra: nálunk a legmagasabb a rák halálozási aránya (Menedzsment Fórum)
Elképesztő ábrára bukkantunk a Gazdasági és Fejlesztési Együttműködési Szervezet (OECD) oldalán.
júl. 30
11:30
Cellájában lett öngyilkos a népszerű pankrátor (BorsOnline)
Önkezével vetett véget az életének az egykori WWE-sztár Brian Christopher Lawler. Az 1972-ben született bunyós, aki Brian Christopher illetve Grand Master Sexay néven lépett ringbe még 2014-ben is, egy börtöncellában akasztotta fel magát, miután letartóztatták ittas vezetésért - valamint azért, mert el is menekült az őt igazoltatni akaró rendőrök e
júl. 30
11:30
Nyár cukorbetegként: ezek a veszélyek fenyegethetik! (WebBeteg)
Tudta, hogy a leégés vércukorszint-emelkedést is előidézhet? A cukorbetegeknek fokozottan ügyelniük kell állapotukra a nagy melegben, miután gyakoribbak lehetnek a vércukor-ingadozások. Dr. Porochnavecz Mariettát, a Cukorbetegközpont diabetológusát kérdeztük.
júl. 30
11:30
Eséssel indulhat a hét az európai tőzsdéken (Portfolio)
Lejjebb kerültek az európai tőzsdék a hétfői kereskedés első felében, a BUX a délelőtt első felének bizonytalan emelkedési kísérlete után ismét lefordult, a hazai részvényindex a pénteki záróértéke alá került, míg a délelőtt...
júl. 30
11:30
Elképesztő videó: ilyen előzést sem látunk minden nap (ATV)
A lengyel BMW sofőrről készült videót az Origo szúrta ki. A felvételen az látható, ahogy a BMW készül az előzésre, végül pedig a legabszurdabb helyen teszi meg mindezt. Feltehetően a kielőzött autóhoz hozzá is ért a BMW oldala.
júl. 30
11:30
Olyan orvosokat bocsátottak el megint, akik nicaraguai tüntetőkön segítettek (hirado.hu)
Tavasz óta tartanak a közép-amerikai országban az erőszakos cselekmények.
júl. 30
11:30
Készülhet a megadásra London (vg.hu)
Egyre csökkennek Theresa May választási lehetőségei, miután a Brexit-főtárgyaló elutasította legutóbbi javaslatait.
júl. 30
11:32
Gyulay: az összes környező ország ránk irigykedik a Forma-1 miatt (Menedzsment Fórum)
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint a pálya jövőre kezdődő átfogó felújításának egyik nehézsége, hogy tíz hónap alatt kell rombolni és építeni egyben.
júl. 30
11:32
Élesítik a szankciókat Törökország ellen (vg.hu)
Lehet, hogy az Egyesült Államok újabb országot sújt szankciókkal.
júl. 30
11:33
Keddig lehet jelentkezni a Technology Fast 50-re (Adózóna)
Július 31-éig, azaz kedd éjfélig lehet jelentkezni a Technology Fast 50 Central Europe versenyre. A rangsorban tavaly a 24. helyen szereplő Starschema-nak a kitartás, az agilitás és a körülményekhez való folyamatos alkalmazkodás hozta meg a sikert, aminek köszönhetően az Apple-t, a Walt Disney-t és a Tesla-t is ügyfeleik között tudhatják – közölte a megmérettetést szervező Deloitte.
júl. 30
11:34
Gyerekjátékokat vontak ki a forgalomból (Menedzsment Fórum)
Több mint ötven különféle fajátékot, felfújható vízi játékot és műanyag babát vizsgáltatott meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a gyermekek biztonsága érdekében, a fogyasztóvédelmi hatóság az ellenőrzött termékek közül 20 vízi játékból hármat, 19 játékbabából pedig 12 vont ki a forgalomból - közölte az ITM hétfőn az MTI-vel.
júl. 30
11:36
Amióta így készítem el az illatosítómat, már pár méterről is lehet érezni az illatot (Blikk)
Próbáld ki te is!
júl. 30
11:36
The Times: Orbán kesztyűt dobott az európai politikai fősodornak (hirado.hu)
Összegzést közöltek a tusnádfürdői beszédről.
júl. 30
11:36
Az OTP alapkezelői beszálltak Mészáros Lőrinc tőzsdei cégeibe (444.hu)
Egyből emelkedni is kezdett a papírok árfolyama a tőzsde nyitása után.
júl. 30
11:36
Már beindult az idei albérletszezon (AQUA)
A Fogyasztóvédői Egyesületek Országos Szövetsége szerint számos buktató leselkedik ezen a területen is az érintettekre.
júl. 30
11:36
Máris harcképtelenné vált a City új igazolása? (m4sport.hu)
A pontos diagnózisra még várni kell.
júl. 30
11:36
Kiütötték: Kárász Róbertet élő adásban vágták fejbe (Femcafe)
A műsorvezetőre rájárt a rúd.
júl. 30
11:36
Veszélyes gyerekjátékokat hívtak vissza - Itt a teljes lista (Femcafe)
Megvizsgálták a szakértők a játékokat, és elég sokat kivontak a forgalomból.
júl. 30
11:36
Justin Bieber és Hailey Baldwin javában szervezik az esküvőt: már ennél a lépésnél tartanak (Glamour)
Közelebb van, mint gondoltuk
júl. 30
11:39
Megjelenik a három budapesti centrumkórház tervpályázata (Infostart)
Július 31-én, kedden jelenik meg a három budapesti centrumkórház tervezésére kiírt pályázat - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfői sajtótájékoztatóján.
júl. 30
11:42
Gyászol Hajdú Péter: ezekkel a sorokkal búcsúzik Orbán Józsitól (Blikk)
Hajdú Péter közösségi oldalán búcsúzik az elhunyt Orbán Józseftől, a 100 Folk Celsius frontemberétől.
júl. 30
11:42
Álomvilágban élnek a magyarok: mutatjuk, mekkora fizura vágynak (Pénzcentrum)
Korábbi cikkünkben azt próbáltuk meg kideríteni, hogy mekkora lenne az a havi nettó fizetés, amely mellett már visszaköltöznének Magyarországra a külföldön élő magyarok, illetve egy szavazás keretén belül azt is megkérdeztük olvasóinktól...
júl. 30
11:42
Neymar igéretet tett a brazil szurkolóknak (Azenpenzem)
Neymar, a brazil válogatott csatára elismerte, hogy bizonyos helyzetekben rosszul reagált az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon, és megígérte, hogy megváltozik.
júl. 30
11:42
Király Gábort kórházba vitték, üzent az állapotáról (Ripost)
A szombathelyi Haladás rutinos kapusa az Újpest elleni bajnoki mérkőzésen sérült meg.
júl. 30
11:42
Előkerült a süllyesztőből a régi minta, újra ezt imádják a trendi nők (Ripost)
Tündököl a rég elfeledett minta, a kockás! Izgalmas szetteket ígér az idei trend! Mindenképp nézz körül és döntsd el, neked melyik állna a legjobban!
júl. 30
11:42
Bevetésben a Katasztrófavédelem: Gyanús tűzeset Székesfehérváron (Ripost)
Egy családi házban ütött ki a tűz. A tetőszerkezetbe is belekaptak a lángok.

Keresés