2018. július 30. hétfő

júl. 30
11:44
Szurkolói harag: Meglepő nyilatkozatban reagált a Fradi edzője (Ripost)
Nehezen emésztik meg a drukkerek az újabb korai kiesést a nemzetközi kupában. Az MTK stadionjában szóltak be Dollnak.
júl. 30
11:45
Tovább emelkedik a fogyatékos embereket segítők támogatása (hirado.hu)
Kilenc év alatt duplájára nőtt a segítő szervezetek támogatása.
júl. 30
11:45
Vegyék-vigyék! 1,5 milliárdért kelhet el egy Mercedes-Benz CLK GTR (Auto Pult)
Az FIA GT1 bajnokságnak több legendás modellt köszönhetünk, hiszen csak olyan autókkal lehetett indulni az 1990-es években virágzó kategóriában, amelyből legalább 25 sorozatgyártású példány is elkészült. Ezek között volt a Mercedes-Benz AMG CLK GTR, amelynek mindössze 26 darabos sorozatából most a kilencediket eladásra kínálja az RM Sotheby’s aukciós ház.
júl. 30
11:48
Kedden jelenik meg a három centrumkórház tervpályázata (Portfolio)
Július 31-én, kedden jelenik meg a három budapesti centrumkórház tervezésére kiírt pályázat - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfői sajtótájékoztatóján. Kásler Miklós elmondta, a nyílt közbeszerzési kiírások...
júl. 30
11:48
Döntött az ÁSZ: több ellenzéki pártalapítvány is bajba kerülhet (ATV)
Az Állami Számvevőszék befejezte a Jobbik Magyarországért Alapítvány 2015-2016. évi gazdálkodásának ellenőrzését, valamint 2013-2014. évi gazdálkodásának utóellenőrzését. Az ÁSZ lezárta továbbá a Párbeszéd által létrehozott Megújuló Magyarországért Alapítvány, a Liberális Magyarországért Alapítvány és az Együtt által gründolt Váradi András Alapítvá
júl. 30
11:48
Az új brit külügyminiszter Pekingben japánozta le saját kínai nejét (444.hu)
Máris milyen megfontolt, összeszedett nyilatkozónak tűnik elődje, a méltán legendás Boris Johnson!
júl. 30
11:48
Egy valóságos csoda bújik meg világunk túlsó végén – úgy hívják, hogy Új-Zéland (Player)
Egy rövid helikopteres kiruccanás Aucklandból, és máris ott találjuk magunkat a szürreálisan gyönyörű Bay of Islandson. Az üdülőhelyen mintegy ezer hektáron keresztül strandok, szőlőültetvények és szemiakvatikus élőhelyek találhatók.
júl. 30
11:48
Gyulay Zsolt: Kicsit retró a pálya, de imádják a pilóták, a szurkolók (m4sport.hu)
A környező országok irigykednek ránk.
júl. 30
11:48
Kétszer fogták ki ugyanazt a palackpostát (BorsOnline)
Rejtélyes üzenetre bukkant néhány napja József a Duna partján. A férfi az 1550-es folyókilométernél, a Tolna megyei Bölcskénél talált rá egy palackpostára, amiből két papírlapot húzott ki. Az első levélben az állt, hogy a feladók a Duna-parton egy ro­pogó tűz mellett ücsörögnek, gyönyörködnek a víz sodrásában, eközben pedig arra kérik a majdani me
júl. 30
11:54
Holtan találták az olimpiai bajnokot (Infostart)
Holtan találták Vibeke Skofterud olimpiai bajnok sífutót, a norvég versenyző 38 éves volt.
júl. 30
11:54
Újra Auer fesztivál Veszprémben (hirado.hu)
Az ötnapos hegedű fesztivál világhírű vendégelőadók fellépésével szerdán kezdődik.
júl. 30
11:54
Európa helyett Tunéziáig jutottak a bevándorlók (USAracing)
Humanitárius okokra hivatkozva jelentette tegnap be Jusszef Sahíd tunéziai miniszterelnök, hogy országa befogad negyven migránst a Sarost 5 nevű tunéziai hajóról.
júl. 30
12:00
Kórházba kellett szállítani Király Gábort (Blikk)
A vasárnapi meccsen szerzett mellkasi zúzódásokat Király Gábor. A kapus hivatalos oldalán üzent állapotáról.
júl. 30
12:00
Kormányzati intézkedések segítik a lakásépítések növekedését (hirado.hu)
Meghatározó volt a bővülésben a csok-igények száma.
júl. 30
12:02
Jelzálog nélkül is pénzhez juthatnak a vállalkozások (hirado.hu)
Számos kis- és középvállalkozás szeretné a forgalmát jelentősen megnövelni, ám komoly feltételeket kell teljesítenie ahhoz, hogy versenybe szállhasson.
júl. 30
12:03
Egy napon belül bemutatják a három centrumkórház tervpályázatát (hirado.hu)
Korábban 25 kórház és 32 szakrendelő fejlesztéséről döntött a magyar kormány.
júl. 30
12:03
Megjelent a veszélyes gyerekjátékok listája (vg.hu)
A fogyasztóvédelmi hatóság összesen 15 veszélyes gyerekjátékot vont ki a forgalomból.
júl. 30
12:05
Nagyítóval kell keresni a magyar hajógyártást (vg.hu)
A szektorban nincs milliárdos forgalmat lebonyolító vállalkozás, sőt a piaci szereplők 70 százaléka a százmilliós éves árbevételt sem éri el.
júl. 30
12:06
Magyarország királyát éltetik (Infostart)
A nemzetközi sajtó egyöntetűen Lewis Hamiltont dicséri, aki vasárnap megnyerte a Forma-1-es Magyar Nagydíjat, így növelte előnyét a pontversenyben a Hungaroringen második Sebastian Vettellel szemben.
júl. 30
12:06
A távozni kívánó cégeket, és az emigrálókat is megsarcolná a kormány (HírTV)
Kitelepülési adóval előzné meg a lengyel kormány, hogy a lengyel vállalatok adóelkerülési céllal külföldre tegyék át székhelyüket.
júl. 30
12:06
15 veszélyes gyerekjátékot vontak ki a forgalomból (ProfitLine)
Több mint ötven különféle fajátékot, felfújható vízi játékot és műanyag babát vizsgáltatott meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a gyermekek biztonsága érdekében, a fogyasztóvédelmi hatóság az ellenőrzött termékek közül 20 vízi játékból hármat, 19 játékbabából pedig 12 vont ki a forgalomból - közölte az ITM hétfőn az MTI-vel.
júl. 30
12:06
Rekordot dönt a szélenergia Amerikában (Portfolio)
Korábban nem látott mennyiségben zajlottak szélerőmű-építkezések az Egyesült Államokban 2018 második negyedévében. Az első félévben ezzel együtt jelentősen csökkent az átadott új kapacitások nagysága, és ugyanez a helyzet Európában...
júl. 30
12:06
Itt megnézheti a délelőtt legfontosabb híreit (ATV)
Az ATV Híradó minden hétköznap 12 órától jelentkezik a délelőtt legfontosabb híreivel.
júl. 30
12:06
Továbbra sem tudni, mi történt a maláj géppel (ATV)
Nem tudják megállapítani a világ egyik legtalányosabb légügyi rejtélyének okait - közölték malajziai szakemberek abban a hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésben, amely a több mint négy éve eltűnt MH370-es légi járat ügyében folytatott vizsgálat eredményeit foglalja össze.
júl. 30
12:06
Hosszú Katinka bemutatta új edzőjét (Azenpenzem)
A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka bemutatta új edzőjét, Petrov Árpádot, és az Iron Swim Kft. néven alakult úszóegyesületének stábját.
júl. 30
12:06
Háttér: így tolta Hamilton alá a dobogó legfelső fokát Bottas (m4sport.hu)
Valóban szárnysegéd volt a finn – a verseny több pontján is nagy segítséget nyújtott a Ferrarik elől menekülő csapattársnak.
júl. 30
12:06
Drasztikusan visszavágnák a légszennyezést Magyarországon (NRGreport)
Országos Levegőterhelés-csökkentési Program elfogadásáról és végrehajtásáról döntött a kormány, ami alapján a legveszélyesebb légszennyező anyagok kibocsátását jelentősen mérsékelni kell a következő években. Ez fontos lépés lehet a súlyos magyarországi légszennyezés csökkentésére, de a rendelet máris puhítani igyekszik a programot, haladékot adva a
júl. 30
12:06
Orbán páneurópai kampányt akar folytatni a Times szerint (Igényesférfi.hu)
Orbán Viktor kesztyűt dobott a politikai fősodornak – összegezte a miniszterelnök tusnádfürdői beszédét a The Times.
júl. 30
12:06
Cuki: Ilyen, amikor Ördög Nóra kislánya beletrollkodik anyu fotójába (BorsOnline)
Hát nem édes? Ördög Nóra kislánya bizony tudja, hogy kell a középpontba kerülni még akkor is, ha épp nem őt, hanem műsorvezető anyukáját fotózzák egykanapés reklámképhez. Mici ugyanis mindenhol feltűnik, ahol nem kellene - bár alighanem pont ettől lett olyan jó a fotó! :)
júl. 30
12:07
Alább hagyott a BUX lendülete (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,3 pontos nyitás után csökkent hétfőn délelőtt.
júl. 30
12:12
LMP: Az eltiltott Ungár Péter beül az ifjúsági etikai bizottságba (HírTV)
A párttisztségektől nemrég etikai okokból eltiltották korábban.
júl. 30
12:12
Az Ikea kemény újításokat tesztel új piacokon (FinTechRadar)
Most Indiában terjeszkedik a világ talán legnagyobb, idén 75 éves bútorvállalata, itt van, hogy hogyan tesznek eleget a helyi elvárásoknak.
júl. 30
12:18
Az OTP Csoport értékpapíralapjai részvénycsomagokat vásároltak a Konzum Nyrt.-ből és Opus Global Nyrt.-ből (Infostart)
Az OTP Csoportban kezelt értékpapíralapok és portfoliók tőzsdén kívüli ügyletek keretében 1,5 százalékos részvénycsomagot vásároltak a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt.-ben, illetve további 2 százalékos tulajdont szereztek az OPUS Global Nyrt.-ben, az eladó mindkét esetben a Konzum PE Magántőkealap volt - olvasható a Konzum Nyrt. és az OPUS
júl. 30
12:18
Trump leállítja a kormányzati munkát, ha nem szavazzák meg a fal felépítését (HírTV)
Az amerikai elnök már nemcsak a sajtóval, hanem a törvényhozással is háborúzik.
júl. 30
12:18
A pénzügyi tudatosságra a tanulók a legfogékonyabbak (AQUA)
Fontos lenne, hogy minél többen tudatosan viszonyuljanak a pénzügyekhez, hasonlítsák össze a piacon található termékeket mielőtt döntenek – mondta Balogh László.
júl. 30
12:18
Fárasztó a természetjárás? Próbáld ki hullámvasúttal! (Player)
Az Egyesült Királyságban lehet ilyet.
júl. 30
12:21
Vegyék-vigyék! 1,5 milliárdért kelhet el egy Mercedes-Benz CLK GTR (Auto Pult)
Az FIA GT1 bajnokságnak több legendás modellt köszönhetünk, hiszen csak olyan autókkal lehetett indulni az 1990-es években virágzó kategóriában, amelyből legalább 25 sorozatgyártású példány is elkészült. Ezek között volt a Mercedes-Benz AMG CLK GTR, amelynek mindössze 26 darabos sorozatából most a kilencediket eladásra kínálja az RM Sotheby’s aukciós ház.
júl. 30
12:24
Reagált a Ryanair a járattörlésekre (Háziállat)
Péntek estétől több járatát törölte a Ryanair, köztük három Budapestről indulót is. A légitársaság a rossz időjárási körülmények miatt nem tudta elindítani gépeit, de kárpótolni próbálja utasait - derül ki a vállalat közleményéből.
júl. 30
12:24
The Times: Orbán Viktor a hagyományos konzervatív politikáért száll síkra (USAracing)
A konzervatív brit lap cikke a magyar miniszterelnök szövetségesei között említette Lengyelországot és Sebastian Kurz osztrák kancellárt.
júl. 30
12:24
Nyitrai: Tovább emelkedik a fogyatékos embereket segítők támogatása (Igényesférfi.hu)
Jelentősen növelik a fogyatékos emberek segítésére létrejött tizenhárom országos szervezet támogatottságát – közölte hétfőn Nyitrai Zsolt.
júl. 30
12:24
Mátyás Győző: A politika mint trash reality (Tiszta Jövő)
Trump környezetében ha az ember eldob egy választási kitűzőt, akkor pornószínésznőt vagy Playboy-modellt fog találni.
júl. 30
12:24
Zámbó Krisztián: Mit tenne az apu? (BorsOnline)
Zámbó Krisztián úgy érzi, rá is igaz a mondás, hogy nem esett messze az alma a fájától. Mostanában sokat foglalkoztatja, hogy édesapja hogyan viselkedne, vagy milyen élete lenne, ha itt élne még köztünk.   – Rengetegszer agyalok azon, hogy ha apu élne, akkor hogyan állnék ehhez az előadói pályához. Egyáltalán ezzel a szakmával foglalkoznék-e. Sok
júl. 30
12:26
Demokratikus Koalíció: Mi dolgozunk a legtöbbet (Tiszta Jövő)
Az Orbán-kormány kizsákmányolja a munkából élőket.
júl. 30
12:30
Vége a Simicska-médiabirodalomnak: visszafordítják a HírTV-t (Privátbankár)
A G-nap után látott pálfordulást most újabb 180 fokos fordulat követheti: visszatér a HírTV-hez Liszkay Gábor, a G-nap után távozott vezető.
júl. 30
12:30
Király Gábor kórházba került (Infostart)
A Haladás hétvégi mérkőzésén Király Gábor megsérült, a meccs után kórházban vizsgálták.
júl. 30
12:30
Személyesen maga Elon Reeve Musk adott át új tulajdonosának egy Teslát (Portfolio)
Igencsak meglepődhetett Devin Scott, a Los Angelestől nem messze lakó amerikai éppen vadunatúj Tesláját várta, az átadásra a lakásánál került sor, és nem más, mint Elon Musk hozta az autót. Kellett már egy kis pozitív píár Elon...
júl. 30
12:30
Az erdőtűz túlélőivel találkozott Alekszisz Ciprasz (hirado.hu)
A görög miniszterelnök hétfőn ellátogatott a katasztrófa helyszínére.
júl. 30
12:30
Drágább üzemanyagokat hoz az augusztus (Autónavigátor)
Folytatódik az üzemanyagárak emelkedése, augusztus első napján is feljebb kerül a benzin és a dízel ára is.
júl. 30
12:30
Beleszeretni a drogbáróba (autopro)
Pablo Escobar kezd olyan figurává előlépni a latin alkotók körében, mint amilyen Shakespeare III. Richárdja az európai színészeknek.
júl. 30
12:32
Választanak a zimbabweiek (hirado.hu)
A korábbi elnök eltávolítása óta ez az első választás.

Keresés