A magyar lízingpiac az első negyedévben 16 százalékos bővülést ért el, a növekedésben fontos szerepet kapott az kis- és középvállalkozások egyre nagyobb finanszírozási igénye - közölte a Magyar Lízingszövetség. A magyar lízingpiac...
A körülményekhez képest jól vannak a Thaiföldön barlangban rekedt diák focicsapat tagjai. Egy új videó tanúsága szerint speciális takarót is kaptak, ami védi őket a hidegtől.
Holnaptól lép életbe India "kriptopénz-tilalma," ami lényegében illegálissá tenné azt, hogy egyes bankok kriptotőzsdéknek bármilyen szolgáltatást nyújtsanak. India legfelsőbb bírósága tegnap úgy határozott, nem hajlandó a pénzintézeteknek...
Nem gondolkodik a kormány az új építésű ingatlanok esetében adott 5 százalékos lakásáfa kedvezmény meghosszabbításán – ezt Varga Mihály mondta az Info Rádióban.
Az idei első félévben a Gránit Bank közel 1 milliárd forintos adózás előtti eredményt ért el, hitelállománya több mint 11 százalékkal nőtt, a vállalati hitelek folyósítása ezen belül közel negyedével bővült. A versenyképesség...
A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint a szülők hiteles tájékozódását segíti a Kiskanál Kommandó - Hozzátáplálás szakemberektől című könyv. A mű bemutatóján a témában kerekasztal-beszélgetést tartottak.
A 3500-4000 fős tagságot el fogja érni a Mi Hazánk Mozgalom szeptemberre, ez akkora létszám, mint amivel a Jobbik működött az utóbbi hónapokban – ezt Toroczkai László mondta a Startban.
A Jeep Wrangler igazi legendává vált az idők során, de sajnos nincs mese, és néha még a legendáknak is meg kell újulniuk. Tudták ezt az amerikaiak is, így hosszú idő után végre bemutatták a Wrangler vadonatúj generációját, ami természetesen az elődök jellegzetes formáit és kiváló terepképességeit örökíti tovább, miközben modern megoldásokat nyújt a vásárlóknak. Az amerikai premiert követően végre…
Száraz, homokos területeken, utak mentén, vadon fordul elő az apróbojtorján. Kis, sárga virágai nyúlánk fürtökben fejlődnek, virágzás idején, júniustól augusztusig gyűjthetjük. Gyógyhatásai: torok- és szájgyulladásra, rekedtségre, mandulagyulladásra, gyulladáscsökkentő és fertőtlenítő hatása miatt használható. Krónikus hangszalaggyulladásra ének
Anglia megtört egy rossz hagyományt: a nagy tornák tizenegyes-párbajainak egyik leggyengébb szereplője a szétlövésben jutott be a világbajnokság legjobb nyolc csapata közé. Ellenfele a negyeddöntőben a svájciakat 1-0-ra legyőző svéd válogatott lesz.
Javában tart már a nyár, ilyenkor a fesztiválokon több százezren szórakoznak. A rendőrség éppen ezért egy prevenciós videóval rukkolt elő, melynek a főszereplője most Majka.
A régi bankjegyek még évekig névértéken beválthatók, azonban ezzel a bejelentéssel a végéhez közeledik a jegybank 2014-ben indított pénzcsereprogramja.
Pár perccel azután, hogy a foci világbajnokságon Németország válogatottja utolsóként végzett a csoportkörben és nem jutott a legjobb 16 közé, a forint történelmi mélypontjára gyengült az euróval szemben: 328 forintra esett az árfolyam, majd a hét végére a 330-as szintet is elérte.Ez a folyamatos, immár hosszú hetek óta tartó gyengülés több szempont
A magyar lízingpiac az első negyedévben 16 százalékos bővülést ért el, a növekedésben fontos szerepet kapott az kis- és középvállalkozások egyre nagyobb finanszírozási igénye - közölte a Magyar Lízingszövetség. Az első negyedévben minden 1 millió forintos kihelyezésből átlagosan 715 ezer forint, azaz a finanszírozott összeg 71,5 százaléka került a
Bizarrnak tartja a Red Bull csapatfőnöke, hogy a Mercedes a nagyvilág elé rángatott egy bűnbakot taktikai hibája után csak azért, hogy motiválja Lewis Hamiltont.
Csaknem egész Svédország beállt a válogatott focista, Jimmy Durmaz mögé. Ő az, akit terroristának neveztek és halálosan megfenyegettek még a németek elleni csoportmeccs után, mert Toni Kroos győztes gólja előtt a tizenhatos közelében szabálytalankodott. – Profi focista vagyok, megtanultam együtt élni a kritikákkal. De van egy határ, s ezt néhányan
Magyarország vizeinek kevesebb mint 20 százaléka van jó ökológiai állapotban – derül ki az Európai Környezetvédelmi Ügynökség friss jelentéséből. A 130 ezer európai folyót, tavat, vízi élőhelyet vizsgáló kutatás arra jutott, hogy a helyzet a szomszédos Romániában is jobb valamivel. A tiszavirág állományában például jelentős csökkenés látszik. Ha ne
Végleges bírósági döntés született arról, hogy a szüleitől illegális határátlépés miatt elszakított magyar kisfiú hazajöhet a nővérével az Egyesült Államokból – ezt a családot segítő ügyvéd és a kisfiú féltestvére jelentette be egy videón.
A könyvelők igen nagy része nem fogja vállalni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felé történő adatszolgáltatásból adódó plusz adminisztrációt az ügyfeleik számára – derül ki a könyvelői fórumokból. Ezért itt az ideje áttérni az online számlázásra, mivel a digitalizáció egy kapocs a NAV-adatszolgáltatás, az ügyfelek és könyvelők között, mely a jövőben egyre inkább megkönnyíti és gyorsítja a…
A szívinfarktus gyakran nem jár olyan drámai tünetekkel, mint ahogy azt a tévében vagy a moziban láthatjuk. Sokaknál a tünetei kevésbé kifejezettek, sőt vannak olyanok, akiknél egyáltalán nincsenek észlelhető jelek!
A stabil kezdés után már reggel elkezdett újra erősödni a forint az euróval és a dollárral szemben, előbbi esetén 326,5-ig ereszkedett az árfolyam, és így a tegnap elért napi maximumig kapaszkodott az euróval szemben. Itt azonban egyelőre...
Előreláthatóan akár négy hónapig nem jut a felszínre a barlangban rekedt 12 diák és fociedzőjük Thaiföldön, mert a vízszint még nem apadt le annyira, hogy biztonságosan ki tudják őket hozni - közölte a délkelet-ázsiai ország hadserege.
Az állami tisztségviselők összeférhetetlenségére vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően lemondott az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. igazgatóságának elnöke. Kaderják Péter államtitkári kinevezésére tekintettel vált meg az ALTEO Nyrt. legfelső irányító testületében betöltött tisztségétől.
Közzétette a Tesla a várva várt gyártási számait, a második negyedévben összesen 55 339 autó gördült le a gyártósorairól. A hírre több mint 5 százalékos pluszban nyitott a Tesla árfolyama a mai amerikai kereskedésben.
A változó kamatozású lakáshiteleknél növekedhet a törlesztőrészlet, miután az idén növekedett a 3-12 hónapos bankközi kamat, a BUBOR szintje. A lakáshitel-kamatok és a törlesztőrészletek emelkedése pedig a lakáspiacot is befolyásolja, mivel a lakásvásárlások több mint 40 százalékához hitelfelvétel társul. A változó kamatozású lakáshitelek kamataina
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt ellenőrzést indított július elsején: a hagyományosan vizsgált rendezvények és gyermektáborok mellett új területeket is bevontak az akcióba, így a sütödékben kínált a halak és haltermékek származásán túl az állati gyógyszereket és az erdészeti tűzifát is vizsgálja a hivatal – mondta a Nébih